RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2018. október 17., szerda
Hedvig

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Páros interjú
Chicago közelebb van, mint gondolná!
2018-09. szám / Tóth Bence /Vörösmarty Színház

A Vörösmarty Színház 2018/19-es évadának első nagyszínpadi bemutatója John Kander − Fred Ebb − Bob Fosse Chicago című musicalje, amelyet Horváth Csaba állít színpadra. A Chicago mél­tán világhírű musical, közel negyven éve folyamatosan műsoron van szerte a világon. A próbák
közepette a musical sikerének titkairól beszélgettünk a Roxie Hartot játszó Kiss Diána Magdolnával és darabbeli riválisát, a férjgyilkosok királynőjét, Velma Kellyt alakító Varga Gabriellával.

Volt szerencséd már ellátogatni Észak-Amerikába, esetleg Chicagóba?
V. G.: Jó pár évvel ezelőtt jártam New Yorkban és a fővárosban, Wa­shing­ton­ban is. A Nagy Alma városa nem fogott meg. Fura volt: az égig érő felhőkarcolóknak köszönhetően sötétbe burkolóztak az utcák, és ettől világvége hangulatom lett. Szeretek kirándulni, világot látni, de New Yorkba nem vágyom vissza.

A nem túl kellemes benyomásaidon egy-egy musical megtekintése azért javított?
V. G.: Igen, azok felejthetetlen élmények maradnak. Két kevésbé ismert musicalt láttam egy egészen pici, illetve egy méretes szín­ház­ban. A darabok teljesen hétköznapi szituációkról szóltak, a hangsúly nem annyira a táncon volt, sokkal inkább az éneken: a szereplők el­ké­pesz­tően énekeltek. Emlékszem, egy 12 éves kislány állt be középre a színpadon, és Whitney Houstont meghazudtoló hangon énekelt el egy szólót, úgy, hogy nekem közben ömlöttek a könnyeim.

A Chicagóban sok minden van, ami korunkat jellemzi: hírnév, korrupció, gyilkosság. Te hogyan látod a darabot?
V. G.: Egy musicalben általában nincsenek túlárnyalva a karakterek, túlbonyolítva a szálak. De ahogy mélyebben beleástam magamat a darabba, kiderült, hogy bőven lesz mit eljátszani benne, még akkor is, ha a történet mélysége nem csehovi. Inspiráló a darabban, hogy a dalait igazi érzelmekkel lehet megtölteni, és mellé egy látványos koreográfia is párosul, így a kettő elegyéből reményeim szerint remek előadás ke­re­kedhet.

Szerepedet, Velma Kellyt milyennek tartod?
V. G.: A legelején még azt látjuk, hogy ő egy abszolút topon lévő nő, a börtönből való szabadulását tervezi, és a jövőben turnékat pedig már Morton mama, a fegyőr szervezi neki. Velma története itt indul, de innen kezdve már csak csúszik ki a lába alól a talaj. Eljut a csillagos égig, megízleli, milyen sztárnak lenni. Megérinti a csillogás, aztán jön a kiábrándulás. Akár össze is omolhatna, de miután igazi küzdő típus, kihúzza saját magát szorult helyzetéből.

Meglepett a felkérés?
K. D. M.: Boldog voltam nagyon, mert lassan három éve annak, hogy nagy ívű, komoly zenei igényű darabban játszhattam. Az 56 csepp vér is zenés volt, de az teljesen más, mint egy operett- vagy egy musical-főszerepet megformálni. Én ebben találom meg igazán magamat.

Akkor közelebb állnak hozzád a zenés darabok?
K. D. M.: Igen, mert zenés osztályban végeztem, így a zenés művek alapvetően sokkal jobban állnak nekem. Bár egy musicalt fizikai értelemben sokkal fárasztóbb játszani, mint prózát, lelkileg fel­sza­ba­dí­tóbb számomra. Egy prózai darab, ahol erőteljesebben kell lelkizni, másféle kihívást jelent.

Mindenkiből lehet sztár?
K. D. M.: Nem, szerintem arra születni kell. Fontos, hogy meglegyen az a bizonyos plusz, amit vagy a Jóistentől, vagy a szüleinktől kapunk, csak akkor működhet. Mert nem a tehetséget nem bírod el, hanem az azzal járó munkát, hogy sztár maradj. Egy sztárnak komoly terhet kell elviselnie, élete minden mozzanatát követik, megszűnik a magánszférája.
hirdetés

Szerinted a média önmagában kevés, hogy sztárt csináljon Roxie-ból?
K. D. M.: Határozottan kevés, igazából Velma és Roxie egymásból csinálnak sztárt. Összefognak, mert valószínűleg külön-külön nem állnák meg a helyüket, de ketten már sztárok lehetnek. Hamar rájönnek, hogy ők együtt működnek jól, tehát a találkozásuk a börtönben sorsszerű volt.

Miben látod a Chicago máig töretlen sikerét?
K. D. M.: Főleg a tengerentúlon van tradíciója a musicaleknek, talán azért, mert ebben a közegben élünk, a Chicago egy mesteri korrajz. Mindig vannak „ostoba” lányok, akik nyomulnak, akik elhiszik magukról, hogy tudnak valamit, közben meg kiderül, hogy semmit sem tudnak. Ezt azonban senki nem veszi észre, még ők maguk sem. Számtalan olyan ember él a világban, akik másokat kihasználva vagy mások segítségével aratják le a babérokat.

















vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor