Interjú
„Ma már tudom, hogy minden úgy történik, ahogy nekem a legjobb”
2018-11. szám / Jónás Ágnes
Pályafutásának másfél évtizede alatt Vágó Zsuzsi játszotta már többek között a Miss Saigonban Kimet, brillírozik Vitay Georgiaként az Abigélben, Scarlett O’Haraként az Elfújta a szélben – ezúttal a Szenteczki Zita rendezte, Maurice Maeterlinck művén alapuló A kék madárban kapott
szerepet, mely, mint mondja, egyáltalán nem hasonlít rá, s nem is kifejezetten pozitív szereplő. A Budapesti Operettszínház Kálmán Imre Teátrumában december 5-től futó ifjúsági darabról, valamint a musicaljátszás nehézségeiről beszélgettünk.
Mi Maurice Maeterlinck A kék madár című művének központi témája?
V. Zs.: A kék madár varázslatos világot tár a nézők elé, mesekeretben játsszuk, témája maga az élet, a remény, a szeretet, illetve a boldogság keresése. Az előadást tizenkét éven felüli nézőinknek ajánljuk, hiszen olyan témákat boncolgat, amiken felnőttként kezdünk el gondolkodni. A spiritualitás, a szimbólumok, az ellentétpárok mind fontos elemei az előadásunknak, ott van például a tűz és a víz, az éjszaka és a fény, az egymással örök harcban álló fondorlatos macska és a hűséges kutya, az éltető kenyér és a cukor, utóbbi egyfajta szükséges rossz, elillanó örömforrás, amihez újra és újra menekülünk, s amitől a boldogságot reméljük.
És mit hivatott szimbolizálni a címben szereplő kék madár?
V. Zs.: Ő az élet és a boldogság szimbóluma. A madarat lézervetítéssel alkotjuk meg, a jelenléte képről képre változik az előadás során, sugallván ezzel, hogy könnyen elröppenő, törékeny dologról van szó. Számomra a darab egyik üzenete az, hogy nem szabad hajszolni a boldogságot, próbáljuk meg az örömöket magunkban megtalálni, ne pedig kívülről „begyűjteni” tárgyak, emberek és a hedonizmus által.
A fondorlatos macska bőrébe bújsz, ő keveri a történet szálait. Igazi intrikus, igaz?
V. Zs.: Fogalmazzunk úgy, hogy nem kifejezetten pozitív szereplő, de nem is negatív. Olyan lépéseket tesz, amikkel nem feltétlenül értünk egyet, de hát neki is megvan a maga igazsága.
Mi az?
V. Zs.: Hogy nem akar meghalni. Ahhoz, hogy élj, meg kell keresned a kék madarat, s miután megtaláltad, meghalsz. Mivel a macska fél a haláltól, eleve már a kék madarat sem szeretné megtalálni, és mindent megtesz azért, hogy a többi szereplő se leljen rá.
Honnan merítesz a karakterépítéshez?
V. Zs.: Magamból. Előkeresem az énem legbelsőbb kis fiókjaiban rejtőző olyan tulajdonságaimat, amelyek ritkábban jellemzőek rám a hétköznapokban. | hirdetés
 |
|
Ha már a boldogságkeresésről is szól a darab, mondd csak, neked mi kell a boldogsághoz?
V. Zs.: Számomra nagyon fontos a családom – a szüleim mindig támogattak, biztos háttérországom voltak, ez megalapozta a boldogságom. Olyan (erkölcsi) mintát hoztam tőlük, amit örömmel viszek tovább most, hogy már férjem van, vagy ha majd gyerekeink lesznek. A férjemmel hat éve vagyunk házasok, egymás támaszai vagyunk, remekül kiegészítve a másikat, azt hiszem, hogy ez is egyfajta boldogságforrás. Természetesen a színházi próbáimnak is van számos boldog perce, az alkotás öröme is szerves része az életemnek, s azt csinálhatom, amit szeretek.
A kék madár koreográfusa Widder Kristóf, a dalszövegeket Závada Péter írta. Énektechnikailag, koreográfiában milyen kihívásokat rejt számodra az előadás?
V. Zs.: Énektechnikailag kisebb a kihívás, mert a szóló dalom egy sanzon, és ez a műfaj nagyon közel áll a szívemhez. A koreográfiáktól sosem rettenek, meg, ami talán annak is köszönhető, hogy korábban versenyaerobikoztam, illetve hogy több táncos darabban is szerepeltem már. A szerepem inkább színészként jelent kihívást. Szenteczki Zita rendező remekül kidomborítja a történet mesés oldalát és megmutatja a felnőtteknek szóló mélyréteget is. Határozott elképzelésekkel érkezett a próbákra, de nagyon szerettem benne, hogy a munka során engedte, hogy együtt gondolkodjunk, a fő csapásirány mellett mindig nyitott az ötleteinkre is.
Amikor a szüleid megtudták, hogy színészi pályára kívánsz lépni, nem féltettek?
V. Zs.: Féltettek, de akkoriban nem gondoltam túl a jövőm, egyszerűen csak csináltam a dolgom. Óvónő vagy állatorvos szerettem volna lenni, de a színészet megtalált magának: a gimnáziumi éveim alatt amatőr színházi társulatba, a Guruló Színházba jártam, szavaló- és énekversenyeken indultam, és idővel egyre több musicalkazettám lett. Beleszerettem a műfajba. A Színház- és Filmművészeti Egyetem lett az elsődleges cél, de úgy voltam vele, hogy ha nem jönne össze, akkor elmegyek Toldy Marika néni stúdiójába, a Pesti Broadway Stúdióba, ahol ma egyébként már tanítok. Nem vettek fel a Színműre, és én ekkor tanultam meg, hogy amit görcsösen akarok, az nem feltétlenül az én utam. Ma már tudom, hogy minden úgy történik, ahogy nekem a legjobb. A Budapesti Operettszínházban csodálatos szerepeket játszhattam és játszhatok el a mai napig.
A színházi szakmán belül a musicalek és az operett megítélése elég vegyes – sokan a szórakoztatóiparhoz sorolják.
V. Zs.: Az Abigél vagy az Elfújta a szél elképesztő mélységeket és magasságokat jár be, egyáltalán nincs közük a mondanivaló nélküli szórakoztatóiparhoz. A zenés előadások színészileg és lelkileg is ugyanúgy igénybe veszik az embert, mint a próza. Jó példa erre akár a Miss Saigon, melyben óriási szerepívet kell bejárni. Úgy kell tudnom közvetíteni az energiát és átfolyatni magamon az érzéseimet, hogy közben sok más dologra is figyelni kell, mert ott van a díszlet, a karmester, a zenekar, a koreográfia, vagyis úgy kell hitelesnek lenni estéről estére, hogy számos külső hatás ér. A zene akkor csendül fel, amikor már nem elég a szó, ekkor csordul ki a könnye a legtöbb nézőnek. Hatással vagyunk a közönségre éppúgy, mint a prózai színészek. Mi is szórakoztatunk, elgondolkodtatunk, érzelmeket mozgatunk meg. Aki nem hiszi, annak szeretettel javaslom, hogy nézze meg a Rebeccát vagy az Abigélt, na meg A kék madarat.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
