RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2019. szeptember 22., vasárnap
Móric

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Hiszem, hogy az általunk emelt falak réseiben megbújik némi reménysugár is”
2018-11. szám / Jónás Ágnes

November 1-jén és 2-án a Frenák Pál Társulat W_all címmel új előadással jelentkezett a Trafóban, mely a sepsiszentgyörgyi M Stúdióval, a Tra­fó­val és a Radikal – Újgenerációs elképzelésekkel közös produkció. A rendező Frenák Pál egy olyan álomszerű világot teremtett
meg, amelyben a különböző szociális és kulturális háttérrel rendelkező előadók impulzív, de egységes képet mutatnak be a mai aktuális és feszült világról. Az emberi kapcsolatok sokrétegűségét boncolgató produkcióról a koreográfus-látványtervező Érdemes művésszel beszélgettünk.

Előadásai az emberi létezés kardinális pontjait feszegetik, mindig valamiféle belső mag – például az identitás vagy a szexualitás – köré épülnek. A W_all című produkcióban mi ez?
F. P.: A munkáimban valóban mindig arról beszélek, ami engem itt és most érdekel, tehát konkrétumokból építkezek, de utána távolságot tartok tőlük, s úgy alkotok. A W_all a valószerűtlen találkozások sorozata a világ elidegenedett közegében. E kreációt aktuális társadalmi és szociológiai problémák inspirálták, a mai aktuális feszült világot rajzolja meg, de nem direkt, didaktikus módon. Egy olyan asszociatív, gondolkodásra serkentő univerzumot tár a befogadók elé, mely a józan emberi gondolkodás gyökereit, alappilléreit kutatja. Ezúttal is fragmentumszerű szerkezetben gondolkodtam (erre a töredezettségre utal a címben szereplő alsó kötőjel is) – a különböző részek önálló, szabad életet élnek, de egységet is alkotnak. Nem az volt a cél tehát, hogy konkrét történeteket meséljünk el, hanem hogyha bárki – érkezzen bármilyen kultúrából – leül, és megnézi az előadást, asszociálhasson a látottakra. Mobilis díszletekkel dolgozunk, melyek olyanok, mint a Rubik-kocka mozgatható részei. Egy hosszú fal választja el a nézőket a művészektől, a művészek, az ő mozgásuk és testrészeik e fal mögé kerülve csak réseken keresztül láthatók.

Utalva ezzel az egyre nagyobb méreteket öltő izolálódásra, illetve arra, hogy milyen töredékesen, fel­szí­nesen ismerjük egymást?
F. P.: Igen. A fal szimbólum, bizonyos olvasatában akár az emberi kapcsolatokat képezi le, az alapvető emberi összetevőkre, így a lelki, a szellemi, a fizikai tartalmakra reflektál. Megmutatjuk, hogy a falakon keresztül hogyan préselődnek át gondolatok, testek és lelkületek. Esetünkben a fal olyan elasztikus anyagból van, mint egy judoszőnyeg (tatami), trambulinként is funkcionál, van is egy olyan jelenet, amelyben a táncosok a szőnyeg adottságait kihasználva a sötétből kvázi berepülnek illúziószerű testekként a nézők elé, majd hirtelen el is tűnnek.

Egyszer azt mondta nekem valaki, hogy demokráciában a művészetnek kevés az inspirációja, s hogy a művészet akkor virágzik igazán, és akkor készülnek zseniális alkotások, ha háborús állapotok uralkodnak. Önt is megihlette ezek szerint az az apokaliptikus út, amelyen mostanában a világ halad.
F. P.: Igen, ez egy összetett, globális szociológiai, társadalmi, ökológiai problémaegyüttes. És a természet előbb-utóbb megbosszulja a viselkedésünket. Sajnálatos, hogy az ember ahelyett, hogy a fenyegetettséget komolyan venné, és tenne ellene valamit, tovább folytatja a rombolást. A W_all is arra figyelmeztet, hogy nem mutogathatunk ujjal egymásra vagy a politikusokra, kollektív felelősségünk van abban, hogy ez a világ a vesztébe rohan. Őszintén szólva, nem tudom, mikor ébredünk fel ebből a rossz álomból… Nagyon aggódom az unokáimért, de hiszem, hogy az általunk emelt falak réseiben megbújik némi reménysugár is.
hirdetés

A produkcióban siketnéma színésznő és mozgássérült sportoló is szerepelnek, és nagy hangsúlyt kapnak a képek és a filmszerű anyagok is.
F. P.: A különböző részeket és sportutalásokat egyfajta progresszív cinema-koreográfiai síkra húzzuk fel. A Frenák Pál Társulat tehetséges táncosai, Esterházy Fanni és Maurer Milán mellett feltűnik Lőrincz Emma frissen végzett táncművész, és a sepsiszentgyörgyi M Stúdió táncosai, Deák Zoltán és Polgár Emília is részt vesznek az előadásban. Olyan nemzetközi művészek is emelik a kreáció színvonalát, mint például az ír Eoin MacDonncha, a portugál táncos, Annibal dos Santos és az amerikai Benjamin R. Jarrett. Két különleges szereplőnk Kónya Tamás mozgássérült sportoló és Mázló Tímea siket és nagyothalló színésznő – Tímea egy Kovács Kati-számot is énekel, Tamás tangózik Polgár Emíliával a La Vie en Rose című világhírű sanzonra; egy függesztési megoldás révén testmagasságba emelve „sétál be” a színpadra, így válnak teljes értékű partnerekké.

Tehát nagyon színes és különböző kulturális terepről érkező, más-más testi adottságokkal rendelkező művészeket instruál. Felteszem, hogy az egyik legnagyobb rendezői feladat az, hogy hogyan tudja őket szintézisbe hozni.
F. P.: Én magam is másság világába születtem, siketnéma szülők közé. Az előadásaimban én nem (fel)használom ezeket az embereket, hanem partnerkapcsolatba lépek velük, s ők döntik el, hogy velem együtt mit és hogyan szeretnének a színpadon csinálni. Ezek az emberek minden erejükkel próbálnak kommunikálni a társadalom tagjaival, de falakba ütköznek. A W_allban megmutatjuk, hogy ebben a lehetetlen helyzetben is vannak lehetséges irányvonalak, kapcsolódási pontok.

Jövő ősszel állítólag új produkcióval készül a társulata. Mit lehet erről elárulni?
F. P.: Rendhagyó, nagyszabású produkcióval készülünk 2019 őszére: a Nemzeti Táncszínház felkérésére akrobaták és táncművészek együttműködésével visszük színpadra a Spid_er („Pók”) című produkciót. Rendhagyó lesz a térforma is, amit kitaláltunk speciálisan a Táncszínház új színháztermének terveiből inspirálódva, azonban ennek a titkát nem árulhatom el.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor