Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Inversedance – Fodor Zoltán Társulat
2019-05. szám

„Ha szükséges, közösen elmegyünk a falig, és közben együttműködést és felelősségvállalást tanulunk…” Az idei évad gazdag programsorozata méltó előhírnöke a jövőre 10. születésnapját ünneplő társulatnak!

Az Inversedance megalakulása óta számos szakmai sikert könyvelhet el, melynek titka a motiváció folyamatos fenntartása és fejlesztése, valamint az a fajta közös szellemiség, mely dinamikussá és eredetivé teszi az együttest. Ez a hajtóerő és a társulati tagok között lévő erős kohézió teszi képessé a diverz érdeklődési körű és ízlésű közönség kiszolgálását, az operaklasszikusoktól a kortárs-modern táncszínházi produkciókon át egészen a gyerekelőadásokig.
A Társulat felnőtteknek szóló, folyamatosan bővülő repertoárjának ge­rin­cét a Panta Rhei, a Traviata, a Bohémélet, a Bezzeg az én Anyám, a Bolond nem én vagyok és a több nemzetközi színpadot is bejárt Ajtók kilincs nélkül című előadások adják. Gyermekeknek pedig a Vuk, a Vackor kalandjai, a Vackor karácsonya, az Elvarázsolt kastély című darabjainkat ajánljuk, melyeket már több mint 100 000 néző látott.
Fodor Zoltán művészeti vezető irányelve, hogy mindent azonos színvonalon kell megvalósítani. Ösztöneire hagyatkozva igyekszik összehangolni a tagok és a szervezet érdekeit. Így valósulhat meg 4 ősbemutató egy évadban a hazai és nemzetközi kortárs tánc társadalom élvonalbeli alkotóival, intim, lebilincselő és innovatív produkciók színpadra állításával. Mindeközben Fodor Zoltán az évadban folyamatos felkéréseknek tesz eleget, új koreográfiákat készített többek között Nagyváradon, Hongkongban és Peruban; a Társulat stúdiójában pedig nagyszámú részvétellel zajlanak az NKA Imre Zoltán Program tréningjei.
A 2019/2020-as évadban, a társulat jubileumi évében megemlékezünk a kezdetekről, felelevenítjük a múltat, és közelebb hozzuk a jelent a jövőhöz.
hirdetés

Ünnepi rendezvénysorozatunk programjai hamarosan elérhetőek honlapunkon, a www.inversedance.com oldalon!




vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor