Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 10., csütörtök
Gedeon

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Gyönyörűség, lúdbörzés, katarzis
2019-05. szám / Pavlovics Ágota

Az Állami Balettintézetben 1979-ben végzett táncosok a diploma után nem akartak szétválni, a szokásoktól eltérően együtt maradtak. A 14 frissen diplomázott táncoshoz két korábban végzett társuk is csatlakozott. Az ambiciózus csapat megkereste Markó Ivánt, aki akkor a Béjart Balett
vezető táncosa volt, hogy vállalja el az együttes vezetését. Így indult a Győri Balett története. Az idén 40 éves társulat valamikori táncosa, 29 éve igazgatója Kiss János, akivel nem csak az ünnepi évad ese­mé­nyei­ről beszélgettünk.

Mielőtt a születésnapi rendezvényekről beszélnénk, kezdjünk egy aktuális hírrel. Beszélgetésünk napján adták át a Győri Balett számára épített próbatermet. Milyen az új otthonuk?
K. J.: Annál szebb ajándékot, mint amit a Győri Balett kapott, a világ egyetlen balettegyüttese sem kapott még. Van ugyan próbatermünk a színházban, ám felújítás előtt áll, ráadásul amióta a légkondicionáló berendezés nem működik, nyáron a társulat gyakran 40-45 fokos me­leg­ben próbált. A Tánc Világnapja (április 29.) alkalmából átadott, kétszáz négyzetméternél nagyobb próbatermünkhöz öltözők, ba­lett­mes­teri helyiség, tea- és mosókonyha, raktár és vizesblokk is tartozik, így az összterülete meghaladja a négyszáz négyzetmétert. A pró­ba­te­rem a légcserélők és légkondicionálók mellett hűtő álmennyezetet is kapott, amely hűtőfolyadék keringetésével biztosítja a terem hő­sza­bá­lyo­zását. A padló több rétegből áll, legfelső rétege olyan balett­sző­nyeg, amelyet a világ számos balett-társulata használ. Hálás kö­szö­net­tel tartozunk a város önkormányzatának ezért a csodálatos születésnapi ajándékért. Nem csak próbateremnek fogjuk használni a helyiséget, már a 2019. június 17. és 23. között tizenötödik alkalommal megrendezendő Magyar Tánc­fesz­ti­vál idején fogunk itt beavató előadásokat tartani a gyerekeknek, és más programokat is tervezünk.

A Győri Balett 15. alkalommal rendezi meg a magyar hivatásos táncegyüttesek legnagyobb országos seregszemléjét, a Magyar Táncfesztivált. Kiket várnak Győrbe?
K. J.: A tánc hazai ünnepére a neves magyar együtteseken kívül érkeznek határon túli és külföldi együt­te­sek, szólisták is. Hihetetlenül gazdag a paletta mind a klasszikus, mind a kortárs tánc tekintetében. Magyarország professzionális társulatai a Győri Nemzeti Színház színpadán, az alternatív, kísérletező előadások pedig a stúdiószínpadként szolgáló Kisfaludy Teremben lépnek színpadra. A társulatok, szólisták felsorolása szinte lehetetlen, csupán néhány név a fesztivál vendégei közül: Magyar Nemzeti Balett, Szegedi Kortárs Balett, Orosz Nemzeti Balett, Háromszék Táncegyüttes, Magyar Állami Népi Együttes, Duna Művészegyüttes, Inversdance, Bozsik Yvette Társulat, Recirquel Újcirkusz Társulat. A 2016-ban megújult szabadtér ingyenes programokkal várja az érdeklődőket, az V. Gyermek Táncfesztivál pedig a legkisebbeket. Most kezdtük meg a jegyek árusítását, nagy örömünkre máris óriási az érdeklődés.

Idén ünneplik a Győri Balett 40. születésapját. Hogy érzi magát? Milyen gondolatok fogalmazódtak meg önben a tekintélyes jubileum kapcsán?
K. J.: 1977-ben álmodtuk meg, hogy hozzunk létre Győrben egy együttest, 1979. november 2-án volt az első bemutatónk. Táncosként kezdtem, és immár 29 éve vagyok az együttes igazgatója. A Győri Balett története fantasztikus történet, néha még most is azt hiszem, hogy ez egy álom, és ebből a csodálatos álomból nem szeretnék felébredni.

Mi mindennel ünneplik a kerek születésnapot?
K. J.: A következő szezon első fele az ünneplésről fog szólni. Terveink között szerepel a többi között egy fotósorozat összeállítása „40 év, 40 kép” címmel. A tárlat október 20-án nyit. A Magyar Művészeti Akadémia gondozásában reprezentatív könyv jelenik meg a Győri Balett 40 évéről, a szerző Major Rita tánctörténész, a kötet 30%-a lesz szöveg, a többi fotó. November 2-án a Győri Nemzeti Színház Kisfaludy Termében délután háromtól az alapítók beszélgetnek, a beszélgetésre Markó Ivánt is meghívtuk. Este hatkor örökös tagunk, a díszlet- és jelmeztervező Gombár Judit tiszteletére rendezett kiállítás megnyitója következik. Juditnak nagyon sokat köszönhetünk, az ő emléke előtt tisztelgünk a Tordai Hajnal jelmeztervező közreműködésével készült kiállítással. Este hétkor kezdődik az ünnepi műsor, amelynek meglepetés vendégei is lesznek, a gála műsorvezetője pedig Bősze Ádám lesz. November 9-én mutatjuk be az Anna Karenina című táncjátékot, a koreográfiát Velekei László, a Győri Balett művészeti vezetője készítette, a dramaturg Csepi Alexandra, a díszlet Bozóki Mara, a jelmez Juhász Katalin munkája.
hirdetés

Mikor láthatjuk Budapesten az előadást?
K. J.: Most folynak a tárgyalások, úgy látom, hogy decemberben kerülhet sor a fővárosi premierre. Büszke vagyok arra, hogy a társulatot gyakran hívják hazai és külföldi vendégszereplésre. Sok országban, városban volt, van és lesz fellépésünk. Május végén Izraelbe készülünk. Jó érzés megtapasztalni, hogy világszerte ismernek és elismernek minket.

A Győri Nemzeti Színház megújul, megszépül, a hamarosan megkezdődő felújítás ideje alatt a Győri Balett hol fog fellépni?
K. J.: A tervezett felújítás miatt várhatóan két évadon át az Olimpiai Sportpark nagycsarnokában játszik majd a színház és a Győri Balett társulata is. A tervek szerint a két társulat 2021-ben költözhet vissza az épületbe.

A Győri Balett negyvenéves fennállása alatt sok székhez szögező estét szerzett a tánc híveinek. Az első nagy sikerektől – A nap szerettei, Az igazság pillanata, Bolero – a Nemzeti Táncszínház februári ünnepélyes megnyitásakor látott PianoPlays című előadás-részletekig, illetve Velekei László Beethoven VII. szimfóniájára készített koreográfiájáig. További sok sikert kívánok születésnapjuk alkalmából.
K. J.: Köszönjük szépen. Más dolgunk nincs is, mint katartikus élményeket adni a közönségnek.





vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor