Interjú Tíz nap az összművészetiség jegyében 2019-05. szám / Jónás Ágnes
Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend épületei idén nyáron is megnyitják képzeletbeli kapuikat a 29. Művészetek Völgye alkalmából: az ország legnagyobb összművészeti fesztiválja keretében több mint 1500 program várja a látogatókat 35 programhelyszínen, több mint 40 vásáros és egyéb kiállítóhelyszínnel július 19. és 28. között. Völgymozi, cirkuszi tematikájú worksopok éppúgy helyet kapnak, mint színházi előadások, koncertek, irodalmi estek, közösségi programok és interaktív játékok. A fenntarthatóság és a környezettudatosság jegyében rendezett nagyszabású fesztivál programkínálatáról Oszkó-Jakab Natália program- és marketingigazgatóval beszélgettünk.
Minden évben hangsúlyozod, hogy igyekeztek e nagyszabású rendezvénysorozatot megtartani emberléptékű fesztiválnak. Bizonyára idén is tartózkodtok attól, hogy ne váljék tömegrendezvénnyé.
O-J. N.: Így van. A fesztivál célja továbbra is az emberléptékűség, a régi helyszínek, programok és a meglévő értékek megtartása, az összművészetiség gazdagítása.
Ezúttal mely színházakat látjátok vendégül?
O-J. N.: A Színház Színpadon látható lesz többek között Grecsó Krisztián és Bíró Bence Megyek utánad című darabja, a Globe-ban a Színház- és Filmművészeti Egyetem, valamint a Kaposvári Egyetem végzős hallgatóinak vizsgadarabjai tekinthetők meg. Vendégül látjuk a Trafó, az Örkény Színház, a Terminal Workhouse, a Spirit Színház, az Orlai Produkciós Iroda és a Nézőművészeti Kft. előadásait is. A Momentán Udvar a Momentán Társulat otthona az idén is – olyan ismert emberek közreműködésével láthatunk előadásokat, mint Scherer Péter, Náray Tamás vagy Hodász András atya. Szőke András a taliándörögdi Ősök Házában napi három előadással készül.
Mi vár a nép-, a komoly- és a könnyűzene kedvelőire?
O-J. N.: A több tucatnyi hazai fellépő mellett számos nemzetközi előadót is láthatunk a Völgyben: fellép a Kosheen, a brit Amber Run és Alice Francis (Panoráma Színpad), Boban Markovic pedig Palya Beát hívja vendégzenészként a kapolcsi színpadra. A Kaláka együttesnek külön udvara is van a fesztiválon, és idén is több mint 70 izgalmas programmal töltik meg a napokat. (Ismét lesz Kaláka Versudvar, itt az 50 éves házi zenekar adja a helyszín záró koncertjét, valamint az együttes készül egy Máté Gáborral közös Kosztolányi-műsorral is.) A hazai élvonalból többek között a Quimby, a Csík Zenekar, a Péterfy Bori & Love Band, a Kiscsillag, a 30Y, a Vad Fruttik, az Irie Maffia, Dés László (vendége Básti Juli), a Budapest Bár és a tizedik születésnapját a Modern Art Orchestrával közös produkcióval ünneplő Szabó Balázs Bandája lesz hallható-látható, míg az Ivan & The Parazol a Kőbánya Udvaron ad koncertet. Könnyűzene szól majd a Hobo Klubban, a klinikA Udvaron és a Hangfoglaló Udvaron is. A Világzenei Udvar külföldi és hazai előadókat is kínál, a Muharay Udvar néphagyományokat Sebestyén Mártával, Szokolay Dongó Balázzsal és a Budapesti Vonósokkal. A Hagyományok Háza ötödször lesz jelen a Művészetek Völgyében FolkUdvarukkal, ahol a kézművességtől a néptáncon, a népmesén át a táncházas folkkocsmáig várják a látogatókat különböző programokkal. A FolkUdvar esti zenei sávját Bartók és Kodály szellemisége fogja meghatározni, a fellépők között lesz például a Muzsikás, Szalonna és Bandája, Dresch Mihály, a Romengo és Ágoston Béla vagy a Vujicsics. A Harcsa Veronika Udvar és a Muflon Jazz Udvar a dzsessz helyszíne, a Papageno Klasszik udvarban ismeretterjesztő előadások vezetik fel az esti koncerteket. A Cirque du Tókert bemutatja az újcirkuszt és a kortárs táncot, de felvonultatja az Óbudai Danubia Zenekar filmzenei műsorát, Kern András Lövölde tér című zenés műsorát, és napközben a Csodák Palotájának is helyet ad. A Völgy utolsó napján a Versudvar zárókoncertjét az 50 éves Kaláka együttes adja majd, vendégük lesz Huzella Péter és Mikó István. | hirdetés
|
|
Új helyszínekről és programelemekről is mindig gondoskodtok.
O-J. N.: Vígántpetend a Fülig Jimmy Fényudvarral bővül, ahol kezdő és alternatív zenekarokat hallgathat a nagyérdemű. A Hello Wood faluban installációk tekinthetők meg, a Völgyben egyébként a finom borokon és ételeken túl nappal szakmai beszélgetésekkel és építő, kísérletező workshopokkal, filmklubbal várjuk a látogatókat. Első alkalommal lesz jelen a MANK (Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Kft.) Artporta Taliándörögdön, akik közönségtalálkozókon és workshopokon túl Cseh Tamás alakját elevenítik meg koncertvideókkal, archív felvételekkel.
Milyen programokból szemezgethetnek a gyermekes családok?
O-J. N.: A műsorfüzet végén Gyermekvölgy néven szerepel a Művészetek Völgye gyermekprogramjainak udvaronkénti összefoglalója. Hatéves korig a fesztivál látogatása ingyenes, viszont 6–14 éves korig gyermekeknek, valamint kísérőik részére jegyet kell váltani. A kicsik szórakoztatásáról többek között a Kolibri Színház, Huzella Péter és a Tünet Együttes gondoskodnak, de nem lesz hiány bábjátékokból, ringató foglalkozásokból, gyerekmoziból, rajzfilmversenyből és kinetikus játékokból sem.
A környezetvédelem és a fenntarthatóság fontosságát, az urbánus ember felelősségét is hirdeti a fesztivál.
O-J. N.: Az első és az egyik legfontosabb gondolat, amelyet a Völgy erősít idén, az valóban a fenntarthatóság. A vendéglátóhelyeken cukornádból készült tányérokat, tálcákat és kukoricából készült evőeszközöket használnak majd, amiket a fesztivál végén Keszthelyen komposztálnak. A Zöldövezet Társulás idén az úgynevezett újrapohárral készül a fesztiválra (a fesztivál ideje alatt ebbe kérhetjük az italainkat, majd visszaválthatjuk, és visszakapjuk a pénzt, ők pedig kitisztítják, és újra felhasználják). Ki lehet próbálni e-bike-okat a környék felfedezésére irányuló kerékpártúrák során. Játékokat szervez többek között a Balaton-felvidéki Nemzeti Park, a WWF, a Bakony-Balaton Geopark, a Zöld Zugoly, a Jane Goodall Intézet. A csigabusz idén sokkal gyakrabban jár majd, ezzel ösztönözzük a látogatókat, hogy használják a Taliándörögdön és Vigántpetenden lévő ingyenes parkolókat, és közlekedjenek helyette az ingyenes csigabusszal, ezzel is csökkentve az ökológia lábnyomunkat.
|
vissza |
|
| |