RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2020. szeptember 18., péntek
Diána

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Nem szabad félni
2019-11. szám / Bóta Gábor

Böhm György rendezi A Félőlény című darabot, Békés Pál és Várkonyi Mátyás zenés rém-mese-játékát a Karinthy Színházban, amelyet december 14-én mutatnak be. Böhm jó barátságban volt
a színház nemrég elhunyt, közszeretetnek örvendő igazgatójával, Karinthy Mártonnal.

Miért éppen te rendezted a 70 éves Karinthy Marci meglepetés szü­le­tés­napi buliját a színházában?
B. Gy.: Engem kértek meg a munkatársai a színházból. Én voltam talán az utolsó, akivel beszélgetni tudott Páskándi Géza Szeretők a hullámhosszon című darabjáról, amit Pécsett rendezett Vári Évával, Pákozdy Jánossal. Rengeteg darabról, színházról, közös múltról tud­tunk beszélni. Fölhívott esténként tíz után, és ilyenkor fecsegtünk, mint két kávéházi vénember. Kitaláltam magamnak egy szlogent, hogy „gyönyörű múlt van a jövőmben”. A gyönyörű múltunkról meg a jövőről is beszélgettünk, hogy például az Édes mostohát csináljuk meg a Ka­rin­thyban.

Azt, ami valaha Lakner Bácsi Gyermekszínházában ment?
B. Gy.: Igen, igen, ilyesmikről dumáltunk. Szondázott is ő közben, ha mondott egy-egy darabcímet, akkor én milyen pofát vágok hozzá. Azt nézte, hogy mi az első reakcióm.

Hihetetlenül nagy színdarab-, plakát- és cikkgyűjteménye volt, igen gondosan rendszerezve, úgy, hogy még meg is talált benne mindent. Leginkább a két világháború közötti darabok érdekelték.
B. Gy.: Így van, és hála Istennek, ezekben elég jó vagyok én is. Annak idején Székely György szín­ház­tör­té­nész tanította, hogy a dramaturg az, aki mindennap elolvas egy színdarabot. Amikor a bölcsészkarra jártam, ha a föld az éggel egybeért, akkor is el kellett olvasni az összes görög drámát. Marci több görög darabot is rendezett. Ezekről is tudtunk beszélni. Nagyon szerettem, nagyon jóban voltunk, nem veszekedtünk. Imádtam, amikor beült a próbámra, és nem arról szólt a próba, hogy ő hogyan rendezné meg azt, amit én rendezek, hanem mint tulajdonos megnézte, hogy minden székről jól lehet-e látni. Szerintem nincs még egy olyan színigazgató, aki a Bartók Béla út 130.-ban bemutatta volna Joe Orton Szajré című darabját. Mondtam neki, hogy ez olyan darab, hogy bemutatjuk októberben, és áprilisban lehet, hogy már lasszóval sem tudunk rá közönséget fogni. Ő mégis vállalta a bemutatást, és neki volt igaza, három évig zsúfolt házakkal ment. Csak azért nincs már ebben az évadban műsoron, mert a színházi TAO-támogatás megszűnése miatt nem tudta kifizetni az újabb adag jogdíjat. Tudod, mi a legszörnyűbb az egészben? Te is azt mondod, hogy Marci, én is ezt mondom. Tegnap éppen be­le­gon­dol­tam, hogy eddig a Karinthy Marci volt. És mostantól végérvényesen Karinthy Márton lett, ahogy Karinthy Frici Frigyes és Karinthy Cini Ferenc lett.

Megszoktuk, hogy szinte mindig bent van a színházban, és mindenkivel beszélget. Én a harmadik előadást néztem a Veszélyes fordulóból, és álldogáltam a kirakatba kitett, gyászkeretes fényképe, a mécsesek előtt, húztam az időt, hogy bemenjek, mert féltem attól, milyen lesz, hogy nincs ott. És hát cefetül rossz.
B. Gy.: Rossz. Fura. Egyébként pedig hadd mondjak egy olyan nagyon hülyeséget, hogy ott van. Biztos, hogy egy próba alatt nyolcszor-tízszer előfordul, hogy szólunk neki, hogy „na, mit szólsz hozzá?”

Akár így hangosan?
B. Gy.: Igen, persze, persze. Hülyéskedünk vele. De hát amúgy meg nagyon vacak érzés. Véletlenül úgy alakult, hogy szerdán halt meg, és éppen csütörtökön nem volt próbánk. Ezzel mi – A Félőlény stábja – valahogy átvészeltük, mert pénteken már mindenki a bőgés után volt, és úgy folytattuk. Hiába tudtuk, hogy beteg, de amikor az ember szembesül a halállal, azt nem lehet elfogadni.

Igencsak titkolta a betegségét.
B. Gy.: Pontosabban szemérmes volt. A színházban persze sokan tudtak a betegségéről.
hirdetés

A 70. születésnapján már lehetett tudni, hogy nincs sok hátra?
B. Gy.: Nem. Tudtam a betegségéről, de hogy ilyen rövid már az ideje, azt nem. Én úgy hittem, azt vágytam, hogy jó pár éve még hátravan. Azért is jó volt az ő színházában dolgozni, mert oda be nem tehette a lábát a politika. Nem volt gyűlölet, egymás ölése, gyilkolása. Mindig mindent elsimított.

De Békés Pál és Várkonyi Mátyás A Félőlény című mesejátéka, amit most rendezel, mégiscsak arról szól, hogy olyan világban élünk, amiben van okunk félni.
B. Gy.: Ezt a darabot én írattam Békés Pállal és hozzá a zenét Várkonyi Mátyással. Radnóti Zsuzsa dramaturg 1987-ben mondta, hogy Békésnek van egy nagyon jó, félórás hangjátéka, amiben Rudolf Péter a Félőlény, hallgassam meg, mert hátha lehetne belőle valamit csinálni. Szegeden volt A Félőlény ősbemutatója, én voltam a dramaturgja. Igen fontos, amiről beszél, hogy nem szabad félni. Azt mondják a darabban, hogy „szörnnyé válni könnyű, nem lenni szörnnyé, az nagyon nehéz.” Végül a Félőlényből Élőlény lesz.

Merthogy leküzdi a félelmét.
B. Gy.: Igen, ő győz. Fura, hogy az áruló Csatang, a legmagasabb rendű szörny nem nyeri el a méltó büntetését. Félő tehát, hogy a Csatangok hosszan velünk fognak élni. A legmagasabb rendű szörnyek ugyanolyanok, mint a többi ember, nem látszik rajtuk, hogy szörnyek. Meglehetősen boldogok lennénk, ha olyan lenne az előadás, hogy utána ezer nézőből legalább egy már nem félne, szembeszállna a félelemmel.











­

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor