Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 7., hétfő
Amália, Bekény

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Decemberben két jubileumra is készül az Átrium
2019-11. szám

75. előadásához érkezik az Egy, kettő, három, az Igenis, miniszterelnök úr! pedig 150. al­ka­lom­mal teszi próbára a közönség rekeszizmait.

Molnár Ferenc Egy, kettő, három című darabjának főszereplője Nor­ri­son bankigazgató, akit a színpadon Alföldi Róbert jelenít meg, olyan pontos és virtuóz színészi játékkal, amely csak a legkiválóbbak sa­ját­ja. A valós időben játszódó előadás alatt Norrison egyetlen óra alatt kifordítja a sarkából a világot, ehhez mindent és mindenkit úgy irányít, mintha egy rendkívül összetett gépezet apró fogaskerekeit tenné a he­lyé­re. A darab rendezője, Znamenák István épp azt tartotta a leg­na­gyobb kihívásnak a próbafolyamat során, hogy a sodró lendületű előa­dás alatt az izgalmat és a pörgést végig fenntartva, mindent a fő­sze­rep­lő köré tudjon rakni, hogy ő pontos lehessen. A rendező és a színészek közös munkájának sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint hogy alig három év alatt a 75. előadáshoz érkezik a produkció. Alföldi és Znamenák már korábban is dolgoztak együtt az Átriumban – pont a szintén jubiláló Igenis, miniszterelnök úr! című előadás létrehozásában vettek részt ugyanezeken a posztokon. Antony Jay és Jonathan Lynn politikai komédiája, amelynek az eredetét jelentő tévésorozat a BBC műsorán aratott világsikert, a hatalom sajátos kulisszái mögé enged betekintést. A Kultúrbrigád és az Átrium közös produkcióját 2013 novemberében mutatták be, és idén december 3-án százötvenedszer gördül föl a függöny, töretlen sikerrel, annak ellenére is, hogy 2018-ban az előadást indoklás nélkül kitiltották Pécsről.
Az Átrium experimentális előadássorozata, a Fehér nyuszi, vörös nyuszi is egy mini jubileumhoz ér, hiszen december 30-án lesz a 10. előadás, a tizedik színésszel, aki nem lesz más, mint éppen a két jubiláló előadás rendezője, Znamenák István, Jászai Mari-díjas színművész. Az előadás ezúttal is, mint mindig, egyszeri és megismételhetetlen, hiszen egy színész életében csak egyetlenegyszer adhatja elő a darabot, amely kísérlet a színház hatalmának demonstrálására, közös játék az író, a színész és a közönség részvételével.

Az Átrium előadásaira jegyek kaphatók az atrium.jegy.hu oldalon.
hirdetés






vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor