RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2020. november 27., péntek
Virgil

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Színház a színházban – háromgenerációs vígjáték a Rózsavölgyi Szalonban
2019-12. szám / Jónás Ágnes

December 12-én mutatta be a Rózsavölgyi Szalon Michael McKeever Végszó című darabját Dicső Dániel rendezésében, Gálvölgyi János, Györgyi Anna, Bajor Lili, Csiby Gergely és Kovács Máté e.h. szereplésével. A generációs kérdéseket feszegető, egyszerre kacagtató és szívbemarkoló
darab – mely szilveszter napján kétszer is látható lesz – egy színészdinasztia történetén keresztül enged bepillantást a színészet kulisszáiba. A Christiant játszó Csiby Gergellyel színházi kulisszákról, no meg Cate Blanchett-ről is beszélgettünk.

Mi fogott meg McKeever művében?
Cs. G.: A Végszó remek humorú, rendkívül jól megszerkesztett drámai anyag. Három generáció – a nagyapa, a lánya és az unoka – viszonyát mutatja meg, a nézők egyrészt betekintést nyernek a színház vi­lá­géba, valamint abba, hogy milyenek a sztárok mindennapjai, hogy dolgoznak fel veszteséget vagy egy rossz hírt. Gálvölgyi János játssza Edwardot, a híres és elismert színészt, lányát, a Broadway-sztár Malloryt Györgyi Anna alakítja, az ő fiát, Christiant pedig én. Christian hajdan gyerekszínész volt, de bizonyos okok miatt már nem játszik, habár a tehetsége meglenne hozzá. Anyja karrierjét menedzseli. Mi­lyen is, amikor végig csak adunk, alig kapunk? Hol van az a pont, amikor ezt már megelégeljük? Milyen mértékben áldozzuk fel ma­gun­kat a szeretteinkért? Ki merjük-e mondani, hogy szeretlek, és mennyi­re merünk őszinték lenni a hozzánk közel állókhoz? – többek között ezeket a kérdéseket járja körbe a színmű és a mi előadásunk is.

A színészek közül eddig még csak Bajor Lilivel dolgoztál együtt.
Cs. G.: Igen, a Pesti Színházban Rudolf Péter Lóvátett lovagok előadásában, amikor még a Vígszínháznak voltam társulati tagja. Györgyi Annával, Gálvölgyi Jánossal és Kovács Mátéval most először játszom, izgalmas találkozás ez nekem. Nagyon inspiráló érett színművészekkel próbálni, Anna és János egy másik „iskolán” nevelkedtek, másfajta színházi látásmódot hoznak, amiből sokat lehet tanulni. A nézőknek pedig izgalmas lesz látni, ahogy három különböző életkorú színész, három generáció játszik együtt egy olyan intim és koncentrált térben, mint amilyen a Rózsavölgyi Szalon.

Az előadásotok, mint említetted, a színház kulisszáiba is bepillantást enged. Téged annak idején mi vonzott a színházban? Ért olyan hatás, amitől kedvet kaptál a szakmához?
Cs. G.: Hatodikos lehettem, amikor az osztályunk kedvezményes jegyeket kapott a Vígszínházba, az Egy csók és más semmire. Még arra is emlékszem, hogy a 10. sor közepén ültem. Kamarás Ivánnak és Kern Andrásnak volt egy közös jelenete – akkor fogalmazódott meg bennem, hogy ezt én is nagyon szívesen csinálnám, akár mindennap. Az általános iskolából drámatagozatos iskolába szerettem volna menni, de a szüleim azt mondták, várjak még ezzel. Végül a Szent Margit Gimnáziumban tanultam tovább, de a színészet csak nem hagyott nyugodni – már kilencedik osztályos koromtól az angol színjátszókör tagja voltam. Ekkoriban a szüleim is elfogadták az álmom, és teljes vállszélességgel támogatnak azóta is.

Mielőtt felvettek az egyetemre, 2012 márciusában elnyertél egy korábban megpályázott ösztöndíjat, így hat hétig tanulhattál New Yorkban az HB Studióban. Mit profitáltál a kinti kurzusokból, milyen színházi látásmódokba kóstoltál bele?
Cs. G.: Az intenzív stúdium gyakorlatait, amiket napi szinten gyakorolnunk kellett, csak később, konkrétan most, a Végszó próbái során értettem meg. Olyan dolgokról beszéltek nekünk, mint például, hogy mindig tudd, mi a fizikai célod a térben, légy tisztában azzal, honnan jössz be, legyen megfogalmazva a szereped a kellékek által is, tegyél bele magadból a karakterbe. A Végszó próbáin vált világossá, miért fontos, hogy eljussak az asztaltól az ablakig, hogyan segítheti a játékom, ha a kezemben tartok egy csésze kávét, és így tovább. Jó most feleleveníteni a kint tanultakat.
hirdetés

Cate Blanchett-tel is forgattál. Ezt azért kevesen mondhatják el magukról.
Cs. G.: 2018 tavaszán hívott fel egy casting stúdió azzal, hogy menjek be meghallgatásra, mert lenne szá­mom­ra egy szerep, angolul kellene játszani. Átjutottam a rostán, a világhírű performanszművész, Marina Abramovic életművét szeretettel kifigurázó Waiting for the Artist főszerepét Cate Blanchett játszotta, én az ő asszisztensét alakítottam. Óriási élmény volt vele dolgozni, majdnem minden jelenetet együtt forgattunk, két felvétel között pedig pár percet tudtunk is beszélgetni. Például arról is, hogy volt szerencsém látni New Yorkban Ascher Tamás rendezésében Csehov Ványa bácsiját, amelyben Cate Blanchett is játszott. Nagyon emberi és kedves nő, és még egy közös szelfit is szívesen vállalt. A forgatás végére odajött a fia is, együtt mentek fel a lépcsőn, láttam, ahogy Cate átkarolja. Ekkor már nem az Oscar-díjas színésznőt, hanem az anyát láthattam. Jó volt elkapni ezt a pillanatot. Egyébként nem ez volt az első alkalom, hogy találkoztunk és váltottunk pár szót: 2013-ban a berlini Schaubühne fesztiválon voltam kint, és úgy hozta a sors, hogy épp ott forgatott Cate és Geoffrey Rush. Este megnéztem Thomas Ostermeier Hamletjét, melyet egy kisebb fogadás követett. Ott maradtam, ott volt Geoffrey is, így alkalmunk nyílt beszélgetni. Ebben a másfél órában Kate Winslettől kezdve George Clooneyn át a Jacques Lecoq iskoláig, valamint a hazai és amerikai színjátszásig számos szakmai dolog szóba került. Nagyon boldog voltam, és szívből örülök most annak is, hogy a Végszó is két színészgéniusszal hozott össze.

2017-2019 között a Vígszínház tagja voltál, 2019-től szerződtél a Magyar Színházhoz. Milyen új munkák várnak rád idén?
Cs. G.: A Magyar Színházban a Rumini címszerepében vagyok látható, a Horváth Illés rendezte Holnapelőtt című kortárs ifjúsági előadásban játszom, január 10-én mutatjuk be Szabó K. István rendezésében a Gulliver utazását, majd pedig Horváth János Antal rendezésében a DNS című darabot. A Spirit Színházban továbbra is játszom a Már nem ott élek – egy indián naplója című előadásban, a Vígben A Pál utcai fiúkban, a Bíborszigetben, a Lóvátett lovagokban és a Kozmikus magányban láthat a közönség. Színházi munkáim mellett a televíziózás felé fordulok. Hasonló, de mégis más munka, mint amit a színház meg­kö­ve­tel, én pedig szeretném tovább tágítani azt a kört, amelyben mozgom.








vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor