Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 12., szombat
Miksa

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Magolnak a színészek, hangolnak a zenészek
2020-06. szám / Pavlovics Ágota

Bevallom, jó ideje rajongok a Spinoza Színházért. Szeretem, mert barátságos, szabad szellemű, mert újra meg újra meglep, szeretem az okos esti beszélgetéseket, a csendes zongoraszót és a mindent átható derűt. A járványhelyzet a Spinozát is átmeneti némaságra ítélte, de talán már
nem sokáig lesz csendes a Dob utca 15. Terveik szerint augusztus végén szélesre tárják barnás-bordó ajtajukat a vendégek előtt, de addig is gőzerővel készülnek a szeptemberi Fesztiválra. A részletekről az alapító-színházigazgatót, a ház működtetőjét, Sándor Annát kérdeztük.

2020. szeptember 9-22. között lesz a 18. Spinoza Zsidó Fesztivál, nagy­korú lett a rendezvény?
S. A.: Már régen nagykorú a Spinoza Zsidó Fesztivál, de valóban ez lesz a 18., amire szokás szerint sok újdonsággal készülünk. Játszani fogjuk a Kálmán Imre, az operettkirály című, a zeneszerző és felesége életét bemutató darabunkat, amiből a nézők megtudhatják például azt, hogy szemben a közvélekedéssel, mely szerint Hitler kedvenc ze­ne­szer­zője Wagner volt, Hitler titokban Kálmán-műveket hallgatott, a Csárdáskirálynő volt a kedvence, amit tízszer hallgatott meg. Amikor megtudta, hogy a zeneszerző zsidó, felajánlotta neki a tiszteletbeli árja státuszt, de Kálmán nem élt vele. A darab szereplői Kovács István és Sajgál Erika, akik káprázatosak a zeneszerző és felesége sze­re­pében, zongorán Nagy Attila játszik, a rendező Czeizel Gábor. A művészházaspár még egy esttel szerepel a Fesztiválon, Irodalmi kabaré – versek, kuplék, sanzonok zsidó íróktól, költőktől és zeneszerzőktől címmel. A Spinoza Erzsébetvárosban van, készülünk egy színdarabbal Sisiről, a darabot Nógrádi Gábor írja, a címszerepet Gubík Ági fogja játszani. A monodrámából mások mellett kiderül, hogy Sisi hálószobájában kedvenc költője, a zsidó Heine portréja lógott a falon, hogy ragaszkodott magyar zsidó oktatójához, Falk Miksához. A darabot Czeizel Gábor rendezi.

A Címzett ismeretlen című levéldráma évekig ment a Spinozában. Egyik szereplője, Kulka János az előadással kapcsolatban 2010-ben azt írta: „A szerepet a darab miatt vállaltam el. Elolvastam és meg­ren­dített a történet. Úgy éreztem, tovább kell adnom a közönségnek. Talán okulásul”. Úgy tűnik, nem okulunk.
S. A.: Sajnos a téma még mindig aktuális, ezért a darabot új rendezésben, új szereplőkkel újra be­mu­tat­juk. A levélregényt még Amszterdamban olvastam, láttam a belőle készült színdarabot, amelyet 22 országban állítottak színpadra, de Magyarországon ismeretlen volt. Lefordíttattam, színre vittem, majd magát a könyvet is kiadtam. Az ősbemutató 2008 szeptemberében volt, a másik szerepet László Zsolt játszotta. A darab szerzője, az amerikai Kathrine Kressmann Taylor 1938-ban írta le a fasizálódás rejtett mechanizmusát. A darabot Hajdú László és Széll Attila játssza, a rendező Czeizel Gábor. Következő bemutatónk egy olyan kiváló író-költő előtt tiszteleg, akiről megfeledkezett az irodalomtörténet. Vándor Lajos Örkény István barátja volt, lapot is indítottak közösen. Vándort munkaszolgálatra vitték, és a tábor felszabadulása után egy nappal, 1945. május 7-én halt meg 32 évesen. Több színdarabot is írt, ezek egyi­két felolvasószínházi formában, egyszeri alkalommal mutatjuk be, címe Fagypont alatt, a darabot Radnóti Zsuzsa és Máté Gábor állítja színpadra, Kern András, Máté Gábor, Vecsei H. Miklós játssza.
hirdetés

Lebilincselő volt az a sorozat, amelyben a Bibliáról cserélte ki gondolatait Heller Ágnes és Gábor György. Ágnes pótolhatatlan, a sorozat viszont folytatódik, hogyan?
S. A.: Újrakezdjük a sorozatot, a Biblia két – Ádám és Éva története, Isten 7 nap alatt teremtette a világot – teremtéstörténetével. A történeteket vallási szempontból Fröhlich Róbert, világi szemmel Gábor György fogja elemezni.

A Fesztiválon hallhatók lesznek a már ismert és közkedvelt előadók is.
S. A.: A múlt század tízes-húszas éveinek zsidó Odesszájába visz el bennünket kocsmadalokkal és viccekkel Jávori Ferenc Fegya, a klezmerkirály és Dunai Tamás. Ez is klezmer, az is klezmer a címe Masa Tamás és társai koncertjének. Leonard Cohen és a többiek címmel ad koncertet Cohen életművéből Fellegi Balázs és együttese. Klein Judit és társai újévi klezmerkoncertet adnak. Végül, de egyáltalán nem utolsósorban a Lámpás-estékről szeretnék beszélni. Két estén keresztül a Spinoza alatti romkocsmában zsidó elemekkel kevert jazz-, blues-, rock- és népzenei koncertek lesznek. A belépés díjtalan, ráadásul nem csak a Fesztivál idején van így, a Lámpásban finom zene szól minden évben 250 estén át.

Térjünk át a filmekre.
S. A.: Lola Blau zsidó származású bécsi színésznő volt, aki Amerikába menekült, majd a háború után visszatért hazájába, ahol ismét csalódás várt rá. A Lola Blau című film pesti bemutatása körül sok titok keringett. A filmrészletek előtt, alatt és után ezekről mesél a főszereplő Galambos Erzsi Kalmár Tibornak. Egy kis ember nagy élete címmel Gárdos Péter készített filmet Hirsch Zoltánról, a magyar cirkuszművészet sztárjáról, aki zsidó volt és törpe növésű. Produkcióival a fél világot bejárta. Amikor Auschwitzban a gyerekekkel együtt gázkamrába hajtották, még az utolsó percben is komédiázott, hogy elviselhetőbbé tegye számukra a halált. A film vetítése után Köleséri Sándor (kisember-színész) beszélget Gárdos Péter filmrendezővel. A belépés díjtalan, de regisztrációhoz kötött. Érdekesnek ígérkezik A zsidó gimnázium utolsó osztálya – És 50 évvel később című film is, amelyet a zsidó gimnázium 1944-ben érettségizett osztályának 50 éves érettségi találkozójáról Dénes Gábor készített. Lesz még egy újdonság, Erzsébetváros és a budapesti zsidóság a Fortepan archívum képein címmel Török András várostörténész tart előadást sok képpel.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor