RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2020. október 27., kedd
Szabina

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Szömörce, az eszement falu
2020-09. szám / Pavlovics Ágota

Október 31-én lesz a premierje Ivády Gábor Szömörce, az eszement falu című vígjátékának a Vidám Színpadon. Az isten háta mögötti Szömörce lakói mindent megtesznek annak érdekében, hogy falujuk élhető és szerethető legyen. A darab főszereplője Tóth Roland, akit a televíziós
sorozatok kedvelői is jól ismernek, ő volt a Szeress most! Balla Ivánja, immár tizenkét éve pedig a Jóban Rosszban Bodolai Bandija. Arról, hogy mi mindent tesznek a helybeliek túlélésük érdekében, a pol­gár­mes­tert alakító Tóth Rolanddal beszélgettünk.

Ivády Gábor darabjának bemutatójára készülnek, aki évekig volt Ivád polgármestere, tehát bőven szerzett tapasztalatokat. Azért a darab nyil­ván más, milyen az ön ált alakított polgármester?
T. R.: A polgármester köré épül a darab, az elejétől a végégig szín­pa­don leszek. A polgármester lokálpatrióta, aki minden rendelkezésére álló eszközzel a település lakóinak érdekét szolgálja. Fifikás fickó, aki remekül lavíroz a különböző pártállású politikusok között, mindent elkövet, hogy Szömörce élhető falu legyen. Maga sem gondolja, hogy az összetartó közösség élete egy villámcsapást követően fenekestül felfordul.

Mit kell tudnunk Szömörcéről?
T. R.: Szömörce egy kis település, lakói szintén lokálpatrióták, akik szellemes, keserédes világban élnek. Az egész falu azon dolgozik, hogy fennmaradjanak ebben a bonyolult világban, legyen mindig elég pénzük ahhoz, hogy Szömörce élhető és szerethető zsáktelepülés legyen. Tiszta, rendezett a falu, van kocsma, kisbolt, kultúrház, focipálya, de nincs posta, nincs orvos, csak olyan, aki hetente egyszer jön.

Járt figuralesen, ha igen, merre?
T. R.: Nem kellett figuralesre mennem, vidéki srác vagyok, ismerem ezeket a zárt vidéki közösségeket. Szeretek motorozni, gyakran jártam falusi kocsmákban, beszélgettem a helybeliekkel, minden szereplővel találkoztam már személyesen. Például néhány évvel ezelőtt játszottuk Zemplénben, Füzérradványban. Megismerkedtünk a pár száz fős település polgármesterével, sokat beszélgettem vele is, ő is egy csupa szív ember, aki a közösség szerves része, motorja. Annak idején a mestereim azt mondták, bármerre jár­tok, nézzétek az embereket, és raktározzátok el a fejetekben a figurákat.

Kik a polgármesteren kívül a falu fontos emberei?
T. R.: Gizike, akit Bartha Alexandra játszik, a polgármester titkárnője, jobbkeze, nagyon csinos nő, ő fogadja a szömörcei polgármesteri hivatalba betérő vendégeket, és tökéletesen tisztában van azzal, hogy a főnökéhez érkezőkkel – akik a baloldaltól a jobboldalig tartó széles politikai palettán helyezkednek el – hogyan kell bánni. Tamás, az európai uniós pályázatokért felelős projektmenedzser annak érdekében, hogy boldoguljanak a falubeliek, mindenre pályázik, attól függetlenül, hogy azon esetleg egy negyven kilométer hosszú maratoni futópályát lehet nyerni. Minden kiskaput megtalál, mindent kitalál, de a zsebre rakható pénzt végül mindig a falu javára fordítja, hiszen ő is nagyon szereti a faluját. Tamást Bodrogi Attila alakítja. Ágnes, a jegyző szintén nagyon csinos nő – Nagyváradi Erzsébet játssza –, olyan, mint a lengéscsillapító, elsimítja az ellentéteket. Vannak közmunkások, akik neve olykor beszélő név, ilyen például Ügyes, akit Faragó András alakít, Piros, akinek a bőrébe Stubnya Béla bújik. És persze vannak ellenzéki és kisebbségi képviselők is. Karsai Istvántól Kokas Piroskáig sokan játszanak a darabban apró szerepeket is, de sok szakmai alázat van a kollégákban, és láthatóan örömmel teszik a dolgukat. És persze ahogy min­den faluban, Szömörcén is van pap.
hirdetés


Ön az típusú színész, aki szereti, ha nem fogják vissza. Milyen a darab rendezőjével, Szirtes Gáborral dol­gozni?
T. R.: Remekül dolgozunk együtt, Gábor pontosan érzi ez a stílust, a szórakoztatás nem könnyű műfaját, ugyanakkor a darab komolyságát is. Sokan szórják a poénokat körülöttem, ha kérdőjel lenne bennem vagy a kollégáimban, Gábor tudja a választ, és a jó megoldások felé terelget bennünket.

A szerző részt vesz az alkotómunkában, beleszól a darabja színpadra állításába?
T. R.: Járt nálunk Ivády Gábor, de nem szólt bele a munkánkba, azzal viszont sokat segített, hogy mesélt néhány érdekes történetet a saját életéből. Neki köszönhetően rálátásunk van, hogyan is működik egy falu, ha folyamatosan uniós támogatásokra van szüksége az életben maradáshoz.

Hol tart a próbafolyamat?
T. R.: Tavasszal jelzett díszletben próbáltunk, egy hét választott el bennünket attól, hogy valódi díszletben játsszunk, és akkor jött a vírus miatti kényszerű bezárás. Nagyon várjuk már, hogy lássuk, hol lakunk, milyen a falunk. Nemcsak azért jó ezt a darabot próbálni, mert rengeteget lehet nevetni, hanem azért, mert arról is szól, hogy csapattagnak, egy egység szerves részének kell lennünk, társaknak, barátoknak, és segítenünk kell egymásnak.

Milyen feladatai lesznek ősszel a Szömörce, az eszement falun kívül?
T. R.: Az október végi bemutatóm miatt most egy kicsit visszavonultam, kevesebbet vállaltam. Nekünk színészeknek küldetésünk van, feladatunk a nézők szórakoztatása. A munkánkat fegyelmezetten, pontosan kell végezzük, anélkül nincs eredmény. A Vidám Színpad teljes csapata szokás szerint belead apait-anyait. Ahogy a tanáraim mondták: gyerünk, szárnyalj, csináld! Mi ezt tesszük, jöjjenek, nézzék meg!

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor