RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2020. december 6., vasárnap
Miklós

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
A jelenünkről és az esendőségeinkről kell beszélni
2020-10. szám / Nagy Klaudia

A független szféra legmeghatározóbb női alkotója, saját maga írja és rendezi a darabjait. Rend­szeresen dolgozik a Jurányi Inkubátorházban, de az utóbbi időben egyre több meghívást kap kőszínházaktól, mint például a Vígszínház és a debreceni Csokonai Nemzeti Színház. Az Orlai
Produkciós Irodával is második alkalommal működnek együtt, felkérésükre írta a Nyakunkon a revizor (Egy komédia bemutatója előtt) című vígjátékot, amely október 26-ától látható a Belvárosi Színházban. Pass Andrea író-rendezőt legújabb előadásáról kérdeztük.

A Nyakunkon a revizor Gogol művének átdolgozása. Honnan jött az ötlet, hogy a színházi világba helyezd a történetet?
P. A.: A mi darabunk nem átdolgozás, A revizor inkább inspiráció volt a számomra. Maga a helyzetkomikum nagyon érdekelt, még nem dol­goz­tam ezzel a klasszikus vígjátéki formával, illetve az alaphelyzetet kölcsönöztem Gogoltól, azt, hogy egy revizort várnak a szereplők, bár nálunk ez egy színházi revizor. Azt éreztem, hogy alkotóként reagálni kell arra az átalakulásra, ami most a színházi életben zajlik, arra, ami húsbavágóan érint minket. Ugyanakkor a darab nem kizárólag szín­ház­ban játszódó problémákat feszeget, az a szorult helyzet, amibe a sze­rep­lők kerülnek, mindenki számára ismerős lehet.

Mészáros Máté alakítja a színházigazgatót, Ötvös András pedig a revizort. Nevezhetjük őket főszereplőnek, vagy mindenki egyenrangú szerepet játszik?
P. A.: Igyekszem, hogy a darabjaimban mindenkinek kiegyenlített szerepe legyen, de mivel adott egy revizor és egy színházigazgató, a történetnek óhatatlanul ők a központi szereplői. Régóta szerettem volna erre a csapatra írni egy darabot, ők a Határátlépések és a Second Life csapata is, egykori Máté Gábor-tanítványok: Járó Zsuzsa, Péter Kata, Mészáros Máté, Ötvös András és Schruff Milán. Csodálatos szí­né­szek, egy összeszokott társaság, illetve bekerült három vendégszínész is az előadásba, Jászberényi Gábor, Ficzere Béla és egy végzős egyetemista, Rohonyi Barnabás.

Szokott változni a szöveg a próbafolyamat során?
P. A.: Nálam nem jellemző, hogy nagyon belenyúlnék a szövegbe, ez az anyag viszont igényli, hogy a színészek is beleadják a saját ötleteiket. Egyfelől a szakmánkról szól, mindenkinek vannak élményei, tapasztalatai, amit szeretne kibeszélni, másfelől így lesz igazán élő vígjáték, hogy a próbákon is születnek ötletek.
hirdetés

Korábbi darabjaid, az Eltűnő ingerek vagy A vándorkutya drámai, komoly témákat boncolgatnak. Kihívás egy szatirikus vígjátékot írni és rendezni?
P. A.: Igyekszem magam mindig olyan helyzetbe hozni, ami nekem is megmérettetés. Szerettem volna a Belvárosiban dolgozni, ami számomra megint egy új terep. Azt hiszem, hogy alkotóként attól tudok jó kondícióban maradni, ha új helyzetekbe sodrom magam. A korábbi Orlais előadásunk, a Családi tűzfészek, szintén egy új kísérlet volt: Tarr Béla forgatókönyvét adaptáltuk színpadra a Trafó nagyszínpadán. Szeretek kalandozni a műfajok, stílusok között, ugyanakkor az előadásaimban közös, hogy a jelenünkről, ma­gunk­ról, az esendőségünkről szólnak.

Hol tart most a próbafolyamat?
P. A.: Lassan haladunk, de nincsenek üresjáratok a próbákban. Alaposan átbeszélünk minden helyzetet és karaktert, érdekes, hogy pont egy vígjátékot elemezünk ennyire hosszan. Nem szoktam ennyit boncolgatni a saját darabjaimat, de ennél van egy teljesen érthető igény, hogy átbeszéljük a szituációkat, a szereplők dilemmáit, a színészekkel nagyon ügyelünk arra, hogy lélektanilag őszinte, hiteles legyen a játék.

A jövőben állandó társulattal szeretnél dolgozni egy kőszínházban, vagy inkább Pintér Béla irányát érzed magadénak, független szférában független társulattal?
P. A.: Összeálltunk négyen (Kovács D. Dániel, Hegymegi Máté, Szenteczki Zita) rendezők, és elindítottuk a Narratíva Kollektívát. Egy új, szabad struktúrán gondolkodunk, a kollektív alkotást próbálgatjuk, hogyan lehet különböző együttműködéseket létrehozni alkotók között, hogyan lehet minél több kreatív energiát becsatornázni, tehát nem a klasszikus társulati sémában gondolkodunk. Emellett vannak más munkáim is, szeretem, hogy sokféle helyen dolgozom, de független területen sajnos ritkán lehet játszani az előa­dá­so­kat, és óriási dolognak számít, ha pár évig műsoron van egy darab. Nagy szívfájdalmam, hogy ezek az előadások a sikerüktől függetlenül viszonylag rövid életűek. Pedig ami működik, azt nem kell eltemetni.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor