Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
„Hogy legyek jó, amikor ekkora a drágaság?”
Brecht-premier az Örkény Színházban

2021-11. szám

November 26-án mutatja be az Örkény Színház Brecht A szecsuáni jó ember című példázatát. Az 1940-ben írott darab az egyik legnépszerűbb Brecht-mű, tanmese a jóság és boldogság egyidejű lehetetlenségéről. Amikor Szecsuán tartomány fővárosába istenek érkeznek, hogy megtudják,

léteznek-e még jó emberek, az utcalány Sen Te az egyetlen, aki szál­lást ad nekik. A szállásért kapott pénzből vásárol egy kis trafikot, és megpróbál az isteni parancsolatok szerint élni. De minél több jót cse­lek­szik, annál többen követelik tőle a segítséget. A trafik már-már el­vész, és Sen Te kénytelen belátni, hogy csak úgy lehet jó, ha egyúttal kíméletlen is. Kitalálja Sui Tát, a keményszívű kapitalista nagybácsit, aki nyugodt lelkiismerettel teheti meg helyette mindazt a rosszat, ami a túléléshez nélkülözhetetlen.
„Brecht nagy hatású munkásságának középpontjában egy eszmény áll: az epikus színházé. Törekvése, hogy a néző érzelmi bevonó­dásának helyébe a racionális önvizsgálatot állítsa. Törekvésünk, hogy kiderüljön, e kettő nem zárja ki egymást.” – áll az Örkény Színház ajánlójában.
Mácsai Pál rendezésében többek között Csákányi Esztert, Csuja Imrét, Dóra Bélát, Gálffi Lászlót, Pogány Juditot és Znamenák Istvánt láthatják. Sen Te / Sui Ta kettős szerepét Tenki Réka játssza.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor