Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Kiáll a szerelméért és önmagért, ami nagyon fontos erény”
2021-12. szám / Nagy Klaudia

A miskolci Egressy Béni Zeneiskola magánének szakán végezte tanulmányait, pályafutását a Miskolci Nemzeti Színház énekkari tagjaként kezdte. A Magyar Állami Operaház tenor szerepei mellett a Budapesti Operettszínházban is gyakran színpadra lépett, ahol bonvivánként is
megmutathatta tehetségét. A Magyar Állami Operaház új előadását, Az ezred lánya című vígoperát 2022. január 14-én mutatják be az Erkel Színházban, amelyben a hősszerelmes Tonio szerepébe bújik. A Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett Boncsér Gergely operaénekest legújabb bemutatójáról kérdeztük.

2021 tavaszán kezdték el próbálni Az ezred lánya című operát, a jár­ványhelyzet azonban sok mindent felülírt. Jelenleg hol tartanak a pró­ba­folyamatban?
B. G.: Most az egyéni zenei felkészülés végén tartunk. Korábban már ezt részben bepróbáltuk, és a pandémia alatt egy online változatot is tartottunk belőle, ahol elég sok részt megszólaltattunk, de ez mégsem ugyanaz, mint amikor színre visszük a teljes darabot.

Az előadást Polgár Csaba, az Örkény Színház színész-rendezője és az Örkény Stúdió művészeti vezetője állítja színpadra. Milyen a közös munka?
B. G.: Csaba roppant kellemes ember, könnyű vele együtt dolgozni. Ilyen szempontból szerencsés helyzet, hogy nem estünk neki rögtön a műnek, így több időnk van ráhangolódni az elvárásaira. Amikor az online változatra készültünk, abban nem szerepelt a kórus, csak a szólisták, ezért egy kisebb műhelymunka jött létre, többet tudtunk beszélgetni vele. Most kevesebb időnk lesz próbálni, neki viszont foglalkoznia kell majd a statisztákkal, az énekkarral, bár prózai rendezőként neki ez egy új helyzet, biztos vagyok benne, hogy flottul meg fogja oldani.

Donizetti vígoperája a francia opéra comique sajátosságait követi, a cselekmény vezetését átveszik a pró­zai részek, az énekszámok lényegében összekötő szerepet kapnak. Kihívást jelentenek a prózai dialógok?
B. G.: Nem a mindennapi életünk része a prózamondás, de a tavaszi próbafolyamat során sokat próbáltuk ezeket a részeket. Most lesz még alkalmunk egymással gyakorolni, és Csaba pont a legmegfelelőbb ember, hogy ebben segítsen nekünk. A szöveget Kovács András Péter dolgozta át, élvezetes és humoros lett, nekem nagyon tetszik. Tőlem egyébként sem áll távol a próza, hiszen 10 évet dolgoztam a Budapesti Operettszínházban, ahol Kerényi Miklós Gábor igazgató úrnak köszönhetően Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című darabjában is szerepelhettem.
hirdetés

A darabban Toniót, a jóképű parasztfiút játssza, aki beleszeret Marie-ba, a nemesi származású lányba. Mi teszi érdekessé ezt a figurát?
B. G.: Tonio nagy változáson megy át, hiszen az elején egy jelentéktelen kis katonát ismerhetünk meg ben­ne. Aztán találkozik Marie-val, és a lány iránt érzett szerelme olyan cselekedetekre készteti, amiktől a darab végére hőssé növi ki magát. Bármilyen nehéz helyzetbe is kerül a történet folyamán, kiáll a sze­rel­méért és önmagáért, ami nagyon fontos erény. Kiderül, hogy Tonio mégiscsak egy erős karakter.

A darab során egy kilenc magas C-t tartalmazó tenoráriát kell elénekelnie. Több gyakorlást, felkészülést igényel egy ilyen nehéz énekszám?
B. G.: Ez az ária az életem része, végigkísér a pályámon, szinte a zsigereimben van. Koncerteken már számtalanszor elénekeltem, de sokkal nehezebb, amikor egy darabon belül szituációban kell előadni. Nem igazán a technikai részét kell megoldanom, inkább lelkileg kell megbirkóznom ezzel a teherrel, mivel a nézők közül biztosan sokan jönnek kifejezetten azért, hogy meghallgassák, hogyan adom elő ezt a híres áriát, és ez nagy nyomást gyakorol rám. Tehát az ének és a próza új kihívás elé állít minket, mindemellett Az ezred lánya egy vígopera, amit nagyon könnyedén kell játszani és énekelni. Minden azon múlik, hogy megy a felkészülés, a próbafolyamat alatt sikerül-e magunkévá tenni, felhőtlenné tenni az egész darabot, hogy zsigerből tudjuk majd előadni. Nagyon örülünk ennek a lehetőségnek, szuper előadásnak nézünk elébe, reméljük, mindenkinek tetszeni fog.

Az elmúlt 10 évben sokféle rendezővel, többek közt a szakma kiemelkedő alakjaival dolgozhatott együtt. Milyen hatást gyakoroltak a szakmai fejlődésére?
B. G.: Szerencsés vagyok, és hálával tartozom minden résztvevőnek az életemben, akik aktív vagy passzív módon részesek voltak a pályám irányításában, mert nagyon sok szerepet elénekelhettem, és rendkívül sok rendezővel dolgozhattam, mindegyiktől tanultam valamit. Mindenféle szempontból sűrű 10 év áll a hátam mögött, próbáltam hasznosítani és megélni ezt a rengeteg lehetőséget, kívánom mindenkinek, hogy legalább ennyiféle produkcióban és ennyi rendezővel dolgozhasson a pályája folyamán.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor