Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 10., csütörtök
Gedeon

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Erdélyi Hét a Gyulai Várszínházban – Augusztus 1-7.
2022-06. szám

Ötödik alkalommal rendezi meg a Gyulai Várszínház augusztus 1-7. között az Erdélyi Hét – Erdélyi magyar színházak bemutatkozása című színházi fesztivált. Az erdélyi magyar színjátszás rendkívül gazdag és rendkívül sokszínű, a fesztivál igyekszik ezt meg is mutatni a színházak
legjobb előadásai közül válogatott, egyhetes programsorozattal. A gyergyói Figura Stúdió a Káosz című előadásával érkezik Gyulára, ami három, a harmincas éveiben járó nő életét mutatja be, Barta Borókával, Szilágyi Mirával, Vajda Gyöngyvérrel. A nagyváradi Szigligeti Színház az egyik legnagyobb magyar musicalt, a Valahol Európában-t hozza Gyulára Györfi Csaba rendezésében. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Katona József Szabó Borbála által átírt, Bánk című darabját adja elő, a Szatmárnémeti Harag György Társulat produkciójaként pedig László Miklós klasszikus vígjátékát, az Illatszertárt láthatja a közönség. Az Aradi Kamaraszínház két nagy sikerű előadásával is szerepel majd a Várszínpadon, a Karnyónéval és a Vitéz Lászlóval. A Kolozsvári Állami Magyar Színház Orwell Állatfarmjából Erős Ervin – Klemm Dávid – Lénárd Róbert által készített musicaljét adja elő Puskás Zoltán rendezésében, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház pedig Molnár Ferenc A doktor úr című zenés vígjátékát játssza Keresztes Attila rende­zésében.
hirdetés



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor