Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 4., péntek
Ferenc

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
A Gyulai Várszínház 61. évada – Június 28. – augusztus 17.
2024-05. szám

Éppen hatvan évvel ezelőtt, 1964. július 11-én kezdte meg működését a Gyulai Várszínház, az ország első várszínházaként, Victor Hugo Hernani című darabjának bemutatásával. Hat évtizedes története a magyar színháztörténet örökre emlékezetes, kitörölhetetlen fejezete, folytonosan

megújuló jelene a mai magyar színházi világ egyik orientációs pontja. Gyulán 2024. június 28-tól augusztus 17-ig olyan összművészeti programsorozatot kínálnak idén is, amely a legkülönbözőbb korú és érdeklődésű közönségrétegeknek biztosít minőségi nyári művészeti élményeket. A műfaji paletta rendkívüli sokszínűsége is ezt a célt szolgálja: a látványos történelmi dráma, a kortárs prózai színház különféle műfajai mellett az operett, a musical, a kortárs táncjáték, a jazz-blues, a népzene, a világzene legjobb előadásaival, családi és gyerekelőadásokkal, igazi sztárparádéval várják a látogatókat. Az idén is színes programkavalkádból kiemelkedik a 4 új saját bemutató (köztük 3 ősbemutató), az Ártatlanok, az Erkel és a felkelés, a Pénelopeia, a Bohóc kerestetik és a 3 színházi fesztivál: Erdélyi Hét, Világirodalmi Klasszikusok Fesztiválja, Örkény István Napok, valamint a Halmos Béla Népzenei és Világzenei Fesztivál, a XV. Vár Blues Fesztivál – Jimi Hendrix Fesztivál.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor