Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 4., péntek
Ferenc

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Legújabb bemutatójára készül a Duna Művészegyüttes
2024-08. szám

A Duna Művészegyüttes Szerelemkert címmel készíti legújabb előadását, amely válogatást nyújt neves koreográfusok rég nem látott műveiből, kiegészülve az együttes jelenlegi repertoárján lévő koreográfiáival. A bemutató a Nemzeti Táncszínházban október 3-án lesz látható, majd október 4-
én is várják a közönséget.
A Szerelemkert című produkciótól egy rendhagyó válogatást, egy igazi táncos utazást várhat az, aki október 3-án vagy 4-én 19 órára a Nemzeti Táncszínházba látogat. Az együttes művészeti vezetője, Ju­hász Zsolt által megálmodott válogatásműsorban a néptáncmozgalom koreográfusainak rég nem látott, emblematikus művei jelennek majd meg, amiket az együttes jelenlegi repertoárján lévő koreográfiái egé­szítenek ki. Ebből a válogatásból a rendezésnek és az izgalmas látványvilágnak köszönhetően egy új, önálló előadás jön létre, ami garantáltan izgalmas élményt nyújt majd a közönségnek. A produk­cióban megjelenő koreográfiák amellett, hogy a szerelemről szólnak, az előadóknak és az alkotóknak a tánchoz fűződő szeretetét, a mű­vészi elkötelezettségét, a magyar néptánc és a színpadi néptánc­mű­vészet iránti tiszteletét tükrözik.
Az előadásban látható koreográfiák között szerepel Kiss Ferenc és Mosóczi István Szerelem című műve, ifj. Csoóri Sándor és Szigeti Károly Botoló, valamint Carl Orff és Kricskovics Antal Carmina Burana című alkotása. Emellett Pál Lajos és Juhász Zsolt Fehér pár, Kiss Ferenc és Mucsi János Amazonok, Kiss Ferenc és Foltin Jolán Kalitka, Vajda János és Györgyfalvay Katalin Just for you, Kiss Ferenc és Juhász Zsolt Tavasz, tavasz című darabja, valamint Lajkó Félix és Juhász Zsolt Kézfogó című koreográfiája is színpadra kerül. A produkcióban énekesként közreműködik a Junior Prima-díjas Fekete Borbála, tovább emelve az előadás varázsát.
Az előadás előkészületeiről, ihletforrásáról és hátteréről Juhász Zsoltot kérdeztük.

Milyen indíttatásból készítesz a szerelem témája köré épülő műsort a legújabb bemutatóra?
J. Zs.: A szerelem tulajdonképpen egy örök téma, hiszen végigkíséri az életünket fiatalságunktól idős korunkig, meghatározza mindennapi életünket és a művészethez való viszonyunkat is. A szerelem mint fogalom ebben az esetben nemcsak egy nő és férfi közötti intim kapcsolatra utal, hiszen az előadás gondolatisága a népművészet, a néptánc és a színpadi néptánc hagyományai iránt érzett érzelmünket is kifejezi.

Miért pont ezeket az emblematikus koreográfiákat választottad ki a produkcióhoz?
J. Zs.: Egyrészt szerettem volna megtisztelni azokat a neves alkotókat, akik példát mutattak nekünk, és az ő inspirációjuk kapcsán dolgozhatunk a mában. Másrészt azt is szeretném, hogy a jelenlegi nézőknek, illetve a szakma fiataljainak lehetőséget teremtsünk, hogy ezeket a veretes műveket megismerhessék. Természetesen a témához hűen mindegyik koreográfia a férfi-női szerelmi kapcsolat valamilyen formáját mutatja meg. Az is motiváló tényező volt, hogy ne csak egy jubileum kapcsán nyúljunk vissza ezekhez a régi koreográfiákhoz, hanem azért is, mert kiemelkedő művekről van szó, melyek egy-egy korszak fontos alapművei.
hirdetés


Hogyan jelenik majd meg a Junior Prima-díjas Fekete Borbála a bemutatóban?
J. Zs.: Minden előadásunkban szeretek énekes közreműködővel dolgozni, ez esetben Fekete Borbálára esett a választás, aki az produkcióban a szerelem istennőjeként lesz jelen, Aphrodité szellemét fogja megidézni, ő fogja összekötni a koreográfiákat. A koreográfiák hangulatához kapcsolódó énekeket Fekete Borbálával és ifj. Csoóri Sándorral közösen válogatjuk. Arra törekszünk, hogy az énekekben is megje­lenjenek a szerelmes ember különböző érzelmei.

Hogyan készültök az előadásra?
J. Zs.: A bemutatót hosszabb próbafolyamat előzi meg, előzetesen a szakmai vezetéssel kijelöltük a különböző koreográfiák szólistáit, mivel szinte mindegyik „régi” koreográfia szólistára vagy szólópárra épül. Ezeket a koreográfiákat valamilyen szinten korszerű köntösbe is öltöztetjük, nemcsak a táncosok újszerű interpretálása kapcsán, hanem a látvány szempontjából is. Ennek érdekében némely koreográfiához új jelmez készül, és mivel az előadás összességében egy új tematikus mű lesz, az alap szcenikai világa is korszerű megvilágításba kerül.

Korábban említetted, hogy főleg régi koreográfiákból áll majd a darab, tehát az új bemutatóban nem is jelenik meg új mű?
J. Zs.: Természetesen lesz benne új, az előadás zárótétele Kiss Ferenc Tavasz, tavasz zenéjére készül, melyet jómagam koreografálok. Ez a mű bár az előadás záró száma, mégsem egy klasszikus finálé lesz, mert a produkció tematikáját tükrözve a kontinuitásról is szól, az újra és újra fellobbanó szerelemről.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor