Impresszum | Előfizetés  
  2024. október 4., péntek
Ferenc

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
„Ketten bármit meg tudunk oldani, együtt legyőzhetetlenek vagyunk!”
2024-08. szám

Az idei évadot a Karinthy Színház több bemutatóval indítja. Már szeptemberben két valóban izgalmas előadásnak lehetünk szem- és fültanúi. A teátrum elsején Florian Zeller Az anya című drámájának ősbemutatójára, majd 14-én Jason Robert Brown Volt öt évünk című romantikus
musicaljének premierjére készül. A Volt öt évünk című előadás különlegessége, hogy főszereplői a népszerű színész-énekes házaspár, Dallos Bogi és Puskás Peti lesznek. A történet Michael Rakhlin rendezésében és Grósz Zsuzsanna zenei vezetésével, élő zenekar kíséretében bontakozik ki a Karinthy Színház színpadán. Az előadásról a férfi főszereplőt, Puskás Petit kérdeztük, aki Jamie szerepét alakítja.

Hogyan fogadta a felkérést?
P. P.: Olt Tamás igazgató úr keresett meg, hogy csináljuk meg ezt a darabot. Amikor megtudtam, hogy a feleségemmel együtt játszhatom, borzasztóan boldog voltam. Szeretek együtt dolgozni Bogival, és amikor végighallgattuk, illetve elolvastuk a darabot, azt éreztem, hogy ez egy igazi ajándék számunkra. A zene gyönyörű, a sztori remek, és a fordítás is kitűnő.

Miként készül a szerepre? Elkezdte már felépíteni a karakterét?
P. P.: A darab tele van dalokkal, gyakorlatilag énekes monológokban meséljük el a történetet. Két szálon fut a cselekmény: az egyik női, a másik férfi szemszögből. Ezért a karakter alakulását nagyban befolyásolják a szövegek, a humor és a dalok is. Az Egyesült Államokban, ahol a darab született, ez a két szerep etalonnak számít. Nagy kihívás, hogy úgy kell helytállnunk a színpadon, hogy nincs mögöttünk nagy tánckar vagy látvány. Itt két személyiség kisugárzására és tehetségére van szükség. Az előadás alaphelyzete ismerős számomra: két ember a szakmában, az egyik sikeresebb, mint a másik. Én is átéltem már, hogy egy hozzám közel álló személy szorongást vagy féltékenységet érezhetett a karrierem miatt. Ez egy nehéz és kezelhetetlen helyzet lehet, amely szinte áthidalhatatlan feszültséget okozhat egy párkapcsolatban.
hirdetés

Befolyásolja a közös munkát az, hogy már korábban dolgoztak együtt a feleségével, és ha vannak felmerülő nehézségek, azokat miként oldják meg?
P. P.: Színházban eddig csak egyszer volt alkalmunk együtt dolgozni. Ez a mostani darab nagy kihívás mindkettőnk számára, főleg Boginak, mivel én már több bemutatón is túl vagyok az elmúlt húsz évben. Otthon közösen szoktunk próbálni, énekelni, beszélgetni a munkáról. Bogi szereti elemezni és alaposan átbeszélni a közös projekteket. Kettőnk közül ő az izgulósabb, ilyenkor igyekszem megnyugtatni, és erősíteni benne a gondolatot, hogy ketten bármit meg tudunk oldani, együtt legyőzhetetlenek vagyunk! A magánélet és a munka a mi esetünkben jól ki tudja egészíteni egymást. Amikor egy házaspár együtt dolgozik, annak van egy sajátos meghittsége és személyessége, amit csak az ilyen típusú előadások során tudnak megtapasztalni a nézők.

Michael Rakhlin, a darab rendezője számos jónevű színházban rendezett már sikeres zenés előadásokat. Várja a közös munkát?
P. P.: Nagyon kíváncsi vagyok Michael Rakhlin rendezőre, hogy mit fog hozzátenni az előadáshoz. Az alap szöveg, történet és szituáció adott, de az ő finomításai, instrukciói azok, amik igazán különlegessé fogják tenni ezt a produkciót. Izgatottan várom a próbákat vele.

Kinek és miért ajánlaná ezt az előadást?
P. P.: Nagyon ajánlom azoknak, akik szeretik a zenés darabokat, mivel jelenleg Magyarországon kevés ilyen előadás van. Ez a darab különleges, mert nem egy klasszikus színházi show, hanem inkább prózai kamaraszínházhoz hasonlít. Jó, hogy van ilyen zenés előadás Magyarországon, mert az általában futó musicalek mellett egy friss, új íz jelenik meg. Remélem, hogy sikeresen fogjuk megvalósítani, és a közön­ség is értékelni fogja.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor