RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. március 30., csütörtök
Zalán

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Itt bizony szigorúan szerelemről van szó
2014-08. szám / Szepesi Krisztina

Grecsó Krisztiánra épp az esküvői előkészületek kellős közepén leltem rá, méghozzá egy olyan vastag falú, régi házban, ahol akadozott a térerő, de még ez sem akadályozott meg minket abban, hogy arról beszéljünk, mit ad egy írónak a közönsége, amikor felolvas, és hogyan élnek tovább a Mellettem elférsz című regényének karakterei szeptember 12-től a Rózsavölgyi Szalon színpadán.

Talán te vagy korosztályod legmodernebbül gondolkodó írója az ön­me­ne­dzselés tekintetében.
G. K.: Nem gondolom, hogy a többiek ügyetlenebbek lennének, vagy ne lenne jó imágóépítés akár Nádasdy Ádámnál vagy Háy Jánosnál például, de az biztos, hogy ha jó ötletet látok, azt a legnagyobb örömmel fogadom el, energiát tolok bele, és tovább viszem. De pont az utóbbi időben látom, hogy az írók kezdenek ebben megváltozni, és már nem reagálnak elutasítóan a megkeresésekre, hiszen észrevették, lehet ezt ízléssel, okosan csinálni és nem kell ebbe belehalni.

Mégis azt gondolom, nem sok író alkalmas a színpadi szereplésre, ami nálad talán egy adottság.
G. K.: Ebben igazad van, de mindenki megtalálhatja azt a közeget, amiben jó. Én is kezdem megtanulni, mit jelent a színpadi jelenlét az izgalommal, hogy folyamatosan ott kell lenni. Minden alkalommal sokat készülök, és rettenetesen el is fáradok a végére. És hihetetlen, hogy mi jön vissza! Óriási a vágy az emberekben a figyelemre, a törődésre, a személyességre és a személyes történetekre. Nem véletlen, hogy a sztárpszichológusoknak manapság ilyen nagy keletjük van. Az ilyen esteken pedig nem az a fontos, hogy előadd magad és megmutasd, mekkora művész vagy, még ha nagy is erre a kísértés, hanem hogy elkezded megérteni, hogyan működik a színpad, milyen történetek képesek az emberekben elindítani valamit, és mikor kell azokat megszakítani. És ha ezt Désékkel csinálom, akkor az is, hogy hogyan passzol ehhez a zene, hogy kerül dialógushelyzetbe a szöveggel. Ezen túl pedig egy átlagos irodalmi esten az érdeklődők vesznek tíz könyvet, míg egy ilyen 3–400 nézős esten 40–50 könyv is elmegy. És persze nem is feltétlenül a számok a lényegesek, hanem azon túl, hogy mindenekelőtt szeretnénk magunkat megmutatni, az is, hogy olyan formákat, lehetőségeket találjunk, ahol a szövegeink ki tudnak törni.

A közvetlen reakciókból mit tudsz felhasználni íróként?
G. K.: A közönség elsősorban a nevetésével reagál, bár én igyekszem nem humoresteket csinálni. De amikor elkezdesz mesélni a világról, ami a tiéd, ami érdekel téged, aztán a közönség tükröt tart eléd, gyakran rájössz, hogy a következő történetet jobb félretenni, és másik irányba indulni tovább. Azt vettem észre, hogy azoknál a rácsodálkozó, önironikus, személyes családi történeteknél, amik nekem is a legmélyebbre mennek, a közönség is megérzi, hogy ez most egy mélyfúrás. Mindig is alanyi prózát akartam csinálni és a közönség nagyon sokat segített abban, hogy megmutatta, olyanfajta hitelességre vágyik, ami ugyan a tények szintjén nem igaz, de mégis úgy hiteles, mint egy családi anekdota. Nagyon sokára találtam meg a számomra jó irányt, vagyis az énkutatós, pszichológizáló történeteket, amik arról szólnak, hogy ki vagyok én a családom és a szerelmek tükrében.

De amint kitaláltad a történetet, már úgyis a tiéd.
G. K.: Sokszor annyiszor olvasom ezeket, hogy hajlamos vagyok rájuk úgy emlékezni, mintha tényleg megtörténtek volna. Például van egy nagymamatörténet, amit sokszor olvasok, mivel a közönség is nagyon szereti, és bennem minden alkalommal felidézi a nagymamám.
hirdetés

Szeptember 12-étől pedig valóban megelevenednek a Mellettem elférsz szereplői a Rózsavölgyi Szalon színpadán, ám az adaptációt márciusban németül már bemutatták Bécsben.
G. K.: Más volt az ottani bemutató, mint a mostani lesz, hiszen egyszerre jöttek ki a hasonlóságok, a közös gyökereink a Monarchia vagy ’56 kapcsán, és az, hogy mégis milyen távoliak vagyunk. Mindaz, ami itthon természetes volt az olvasópróbán, azt ott hosszan kellett magyarázni. Hogy működik például az társadalmilag, amikor az ötvenes években egy vidéki fiú Pestre kerül állványozó munkásnak, beleszeret egy valószínűleg zsidó polgárlányba, és a Pozsonyi úton botladozik. Bécsben felmerült a kérdés, hogy ha nincs kimondva, hogy ez egy polgárlány, hiszen olyan hivatalosan nincsen, akkor a fiú honnan tudja. Itthon ezt nem kellett magyarázni. És amikor Pogány Judit elkezdte olvasni a Nagymamát, azzá vált azonnal. Miközben Ausztriában is elképesztő jó színészek voltak, de ott sok mindent meg kellett változtatni, Európa-kompatibilissé kellett tenni, amiben zavaróan benne volt a közhelyek lehetősége. Mert a történelem tablók egymásutánja, de ez ennél sokkal személyesebb történet. Itt bizony szigorúan szerelemről van szó, amit itthon egy mai srác is át tud élni, aki egy csepeli panelben él, és beleszeret egy rózsadombi lányba. És a háttérben most is ott van a kor, de épp csak annyira szól bele a dolgokba, amennyire az én történetemben.

Az itteni próbákon is sokat meséltél a színészeknek?
G. K.: Itthon benn voltam az olvasópróbán és azt kérték tőlem, csak akkor jöjjek megint, amikor már tudnak valamit mutatni. Ennek nagyon egyszerű oka van: rá kell érezniük, hogyan működik a szöveg, és nyugodtan lehet szidni a szerzőt is. De már az elején láttam, hogy nagyon erős csapat gyűlt össze, és nagyon finom lesz ez az előadás, amiben szépen tükröződnek majd a korok és a szerelmek. Mert három szerelmi történet lesz ebben és van, hogy egy színész több karaktert is megformál, akár apát és fiát. Az pedig nagyon érdekes helyzeteket ad, amikor az ember ráeszmél a húszas éveiben, hogy bár nem akarja ugyanazokat a mondatokat mondani, mint a saját apja vagy anyja, mégis ezt teszi.

Hogyan jutott el az elbeszélő stílus a színpadig?
G. K.: Léner András ötletére és kérésre dramatizáltam a regényt, és közben kerültek bele olyan szereplők is, akik a regényben nem voltak benne. És ezek a karakterek lehet, hogy tovább élnek majd egy újabb regényben, mint ahogy a Hamlet után megszületett a Rosencrantz és Guildenstern halott…





vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor