RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. július 25., kedd
Kristóf, Jakab

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Nem lehet csodát tenni
2014-09. szám / Bóta Gábor

Marton László már az ötödik Spiró György-darabot rendezi. A Kvartett bemutatóját október 10-én tartják a Pesti Színházban.

Miért rendezel újra és újra Spirót?
M. L.: Mert az egyik legjelentősebb magyar író, drámaíró, mindig van fon­tos és időszerű mondanivalója. Izgalmas, hogy ez egy 1996-os da­rabj­a, és mégis olyan erősnek és frissnek tűnik, mintha tegnap írta volna.

Tavasszal a Rózsavölgyi Szalonban is Spiró-darabot rendeztél, az El­sö­té­tí­tést. Ezt már korábban is színre vitted. Tavaly a Pesti Szín­ház­ban a Príma környékből ősbemutatót tartottál…
M. L.: Annak idején a Vígben színpadra állítottam az Ahogy tesszük című zenés Spiró-művet. A Kvartett most az ötödik Spiró-darab, amit rendezek. Elemi erővel szól, a bemutatása nagyon fontos esemény lehet.

Évtizedek után megérkezik benne egy ′56-ban külföldre távozott ember Magyarországra. Betoppan egy teljesen átlagos családhoz, és igyekszik fölkavarni az állóvizet.
M. L.: Tulajdonképpen arról szól, hogy van valami ebben az országban, amit nem lehet megmozdítani. A gondolataink, az erkölcsiségünk, mindaz, amiben körbe-körbe járunk, lényegében mozdíthatatlan. Minket, magyarokat nem lehet kimozdítani megrögzött szokásainkból, és amikor valaki megérkezik a világ másik feléről, és a ’96-ban játszódó darabban negyven év után visszatér, a mozdíthatatlanság különösségét látja, ezzel szembesül. Bármilyen módon próbál csodát tenni, nem sikerül neki. Valamiért itt nálunk nem lehet csodát tenni.

Ahogy a Príma környékben sem hajlandók az emberek tudomásul venni, akkor se, ha a saját szemükkel látják, hogy a hozzátartozóikat egy szanatóriumban módszeres precizitással elteszik láb alól.
M. L.: Persze, bennünk van, hogy sok mindent nem akarunk tudomásul venni. A nagy írók egyben a nemzet lelkiismeretei is. Ők azt fogalmazzák meg, ami a számunkra a legfontosabb, amit talán mi nem merünk, és nem tudunk megfogalmazni.

De nálunk miért hülyíthetők szinte vég nélkül az emberek? Az angolok, amikor Churchill vért, szenvedést és könnyeket ígért, miért szavazták meg? És nálunk rendszeresen miért azt szavazzák meg, aki jó néhány olyan dolgot ígér, ami csaknem nyilvánvalóan nem teljesíthető.
M. L.: Erre megfelelőbb, ha olyan nagy írók keresik a választ, mint Spiró, Esterházy, Nádas vagy Kertész és még sokan. Jelentős írók vesznek bennünket körül, kicsit úgy érzem magam, mintha a Nyugat íróinak lennék a kortársa. És ők keresik a hasonló kérdésekre a válaszokat. Ezek a válaszok általában mélyen elemzők, pontosak és bátrak.

Van elég hatásuk?
M. L.: Én hiszek abban, hogy az íróknak van hatásuk, és abban is, hogy a színháznak szintén van. Megmaradt az utolsó nagy közösségi helynek, ahol még mindig találkozunk. És bár különböző helyekről érkezünk, mégis közösségi élményben van részünk. Ha az élmény felkavaró, akkor egy kicsit másként jövünk ki az előadás után. Az Elsötétítésre hónapokra előre nem lehet jegyet kapni, ez azt jelenti, hogy valami, aminek ilyen erőteljes és súlyos mondanivalója van, igenis eljut az emberekhez.

Az Elsötétítés a vészkorszakban játszódik. És nyilván te is azért vetted elő, meg a sikere is nagyrészt annak köszönhető, hogy sokan éreznek hasonló fenyegetettséget.
M. L.: A problematikája hihetetlenül a levegőben van. Ilyenkor a párhuzamra azért is szükség van, mert jobban megértjük saját korunkat. A Príma környék is még mindig zsúfolt házakkal megy, éppen azért, mert arra kérdez rá, mi borult föl az életünkben olyan módon, hogy a társadalomban ennyi a képmutatás és az elhallgatás. Ezeknek a produkcióknak a sikere azt jelenti, hogy a közönség elsősorban nem a silány szórakoztatást keresi. Természetesen keresheti azt is, hiszen mindenevő, de keresi az értékes és a fontos gondolatokat is.
hirdetés

Számotokra újra és újra dilemma, hogy mit lehet csinálni egy olyan nagy színházban, mint a Víg. Amikor direktoroknak azt szokták a szemükre hányni, hogy miért túl könnyed a program, rendszerint az a válasz, hogy mert sok embert kell leültetni.
M. L.: Gondolj bele a Víg tavalyi szezonjába, ami az utóbbi évek legsikeresebbje volt, holott nincs benne egyetlen könnyű darab sem.

Akkor miért nem lehetett a korábbiakban is ilyen műsort összeállítani?
M. L.: Nincs igazad, mert az előző évek is sikeresek voltak.

De azért azt sokan mondják, hogy az elmúlt szezonban az addigiakhoz képest erősen bekeményített a Vígszínház.
M. L.: Az előző évadokban is a színház ugyanezzel a közéletiséggel és igényességgel dolgozott, és azokból a szezonokból is vannak olyan produkcióink, amik még mindig repertoáron vannak. Ez azt jelenti, hogy a közönség azokat is szerette. Azt, hogy a színház előremegy, és jönnek vele a nézők, nem érdemes bunkóként ellene fölhasználni, hiszen ez jó dolog, és a Vígben ez történt. Izgalmas, jó évad van mögöttünk. Hogy a közéleti kérdések foglalkoztatják a közönséget, bizonyítja a Danton halála vagy A revizor sikere. És pontosan azt cáfolja, amit az előbb mondtál, a Jóembert keresünk előadása, amit két éve mutattunk be, stiláris szempontból is izgalmas, és több díjat nyert. A rendezője, Michal Docekal tér most vissza a Vígbe, és viszi színpadra A Mester és Margaritát, amit ismét igen nagy szakmai érdeklődés előz meg. Tehát szükség van új gondolatokra és olyan új formákra, teátrális erőkre, amik ezeket közvetíteni tudják.

Szerinted folytatni tudjátok a munkát?
M. L.: Nem is értem a kérdést! Mire gondolsz?

Arra, hogy igazgatói pályázat lesz, és vannak mindenféle félelmek.
M. L.: Én biztos vagyok benne, hogy Eszenyivel folytatni fogjuk a munkát, mint ahogy biztos voltam a múltkori pályázatnál is. A színház olyan erőteljesen élvezi a közönség bizalmát, a vezetője pedig nemcsak a publikum bizalmát élvezi, hanem a szakma megbecsülését is. Tehát teljesen egyértelműnek tartom, hogy a munka a társulat jelenlegi összetételével folytatódni fog.

Te pedig változatlanul rendezel itthon, de sokat dolgozol külföldön is.
M. L.: Igen, ez kétségtelen, nemrég jöttem haza, a Tartuffe-öt rendeztem Torontóban a Soulpeppernél, nagyon izgalmas, gyönyörű kaland volt. Ez a darab is olyan kérdéseket fogalmaz meg, hogy ha sikerül őket jól feltenni, akkor az előadás képes érdeklődést kiváltani. Szerencsénk van, mert a torontói előadás komoly szakmai, kritikai siker, és a közönség is nagyon szereti. Épp most kaptam a hírt, hogy még két héttel meghosszabbították az előadásszériát.





vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor