RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. szeptember 19., kedd
Vilhelmina

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Páros interjú
A nevetés megkönnyíti az életet
2014-10. szám / Szepesi Krisztina

Anat Gov még manapság is tabuként kezelt témáról, a rákról írt darabot, méghozzá akkor, amikor már maga is a halálos betegség fogságába került. A Happy Endinget az Orlai Produkció mutatta be nyáron a Szentendrei Teátrumban, szeptembertől pedig a Belvárosi Színházban látható a
témához képest meghökkentőnek tűnő zenés-táncos előadás. Edna Mazya drámaíró, az izraeli ős­be­mu­ta­tó rendezője és Gidi Gov, a szerző özvegye nagy örömmel jött el megnézni a második európai bemutatót.

Mik voltak az első benyomásaik az előadásról?
E. M.: Gyönyörű volt. Persze nem beszélünk magyarul, így sokszor nem tudtuk, épp mi történik a színpadon, hiszen néhány változtatás is történt az eredeti darabhoz képest, mégis éreztük, hogy az egész esszenciája olyan, amilyennek lennie kell. A színészek csodálatosak, a humoruk is nagyon kijött. Attól is különösen izgalmas élmény ez számunkra, hogy ez az első Izraelen kívüli bemutató.
G. G.: Nagyon nagy öröm volt látni, hogy a közönség nevet azokon a pontokon, ahol Anat szerette volna. És amikor megértették a végén a lényeget, ahogy körülnéztem, láttam az emberek szemében a könny­csep­peket. Megható pillanat volt.

Az izraeli előadáshoz képest mennyire volt bátor a magyar rendezés?
E. M.: Már önmagában a darab is elég bátor, hiszen kimondja egy olyan betegség nevét, amiről még mindig nem beszélünk. Anat Gov úgy írta meg a darabot, hogy bár törekedett arra, hogy realisztikus legyen, mégis, ha lehet így fogalmazni, legyen étvágygerjesztőbb, emészthetőbb a közönség számára. Úgy akarta bemutatni a betegséget és az ezzel járó hercehurcát, hogy tudjunk rajta nevetni, végül pedig kapjunk egy jó erős gyomrost. És azt hiszem, ez az itteni rendezésben is sikerült.

Miért gondolják, hogy fontos erről humorral beszélni?
G. G.: Anat már rákos volt, amikor elkezdte írni a darabot. Ha Izraelben valaki rákban hal meg, sokszor mondják a nyilvánosság előtt, hogy szívrohamot kapott. Még ma sem képesek kimondani a szót. Ő pedig úgy döntött, hogy kimondja. Azt tapasztalta, hogy amikor bement a kórházba, már nem nagyon tudtak mit tenni. Nem is figyelnek a betegekre igazán, mert valóban nincs mit tenni.
E. M.: Az orvosok nem a betegekhez beszélnek, hanem a betegekről, a fejük fölött kommunikálnak, méghozzá úgy, hogy az átlagemberek ebből egy szót sem értenek. Anat pedig azt mondta erre, megértve, hogy tényleg nem nagyon van gyógymód, hogy akkor nevessük ki a betegséget és mindent, ami ezzel jár. Amikor először ment kezelésre, egyszer csak elkezdte kívülről látni a dolgokat. Látta, ahogy a doktor csak beszél és beszél, gyógyszerekről, gyógymódokról, kezelésekről, és rájött, hogy ez bizonyos tekintetben tulajdonképpen vicces. És eközben arra is ráébredt, hogy ez nem a világ vége. Valójában egy pillanatig nem volt benne félelem, épp ezért volt képes így megírni ezt a darabot.
hirdetés

A darabbéli nők közül melyik Anat?
E. M.: Mindegyikük hangján beszél. Az idős hölgyén, aki a végsőkig harcol, és hisz mindenféle természetes gyógymódban, vagy éppen a fiatal anyáén, akinek végtelen a hite. Azért is tartotta fontosnak, hogy mások történetét is bemutassa, akikkel betegsége során találkozott, mert tudta, ő kivételes, egyedi eset, hiszen ő végül visszautasította a kezelést. Eleinte persze a családért és a szeretteiért megtette, de aztán eldöntötte, nem folytatja. Ezzel a döntéssel aztán az operáció után, ami szörnyű volt, adott még magának másfél gyönyörű évet. Tényleg különleges volt. Szerette az életet az utolsó pillanatig. Sikeres volt, csodálatos családja volt, és talán épp ezért nem volt hajlandó belenyugodni abba, hogy szomorúnak és depressziósnak kell lennie azért, mert halálos beteg.

Ez az előadás segíthet az embereknek megérteni, milyen helyzetben vannak a rákos betegek?
E. M.: Nagyon sok orvos jött el az előadásra Izraelben, külön esteket is szerveztünk nekik, és nagyon sokan ráeszméltek arra, hogy eddig soha nem kezelték emberi lényként a pácienseket, és nem is gondoltak arra azelőtt, hogy meg kellene őket hallgatni. Az előadás után tényleg megváltoztak bennük dolgok. De a legnagyobb változás a közönségben, a civilekben volt, akik megértették, hogy szembe lehet nézni ezzel a betegséggel a maga valóságában, még akkor is, ha szörnyű. És lehet nevetni a félelmetes dolgokon is, ha más szemszögből nézzük azokat. Sokan el sem akartak jönni a darab témája miatt, de aztán amikor mégis ott ültek a nézőtéren, rájöttek, a nevetés megkönnyíti az életet, azt, hogy a tragikus dolgokon túllépjünk, hogy kiadjuk a haragunkat. Szerencsére sokan beszélnek róla, írnak róla, és már 400 előadást ért meg a darab Izraelben. A félmillió néző témává tette a rákot.
G. G.: És ez mind Anat érdeme.






vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor