RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. március 30., csütörtök
Zalán

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat

Egerek és emberek – Turay Ida Színház
2014-11. szám / Sz. A.

A Nobel-díjas amerikai regényíró, John Steinbeck Egerek és emberek című, 1937-ben írt színdarabjának első, New York-i bemutatója hangos sikert aratott, és azóta is sikert sikerre halmoz, ahányszor színpadra kerül.

„Sose láttam, hogy valaki törődött volna a másikkal. Nem is tudom, miért.
Talán ezen a rongyos világon mindenki fél a másiktól.”
(Steinbeck: Egerek és emberek)

A nagy gazdasági világválság idején játszódó darab két farmmunkás, George és Lennie tragikusan felemelő történetét tárja elénk. Ezúttal George szerepében Viczián Ottót, Lennie szerepében Kaszás Gézát láthatja a közönség a decemberi bemutatón a Kálvária téri színházban, Benkő Péter, Boros Zoltán, Bregyán Péter, Győri Péter és Zsolnay And­rás játéka mellett.
– A történet egy kaliforniai farmon játszódik – mondja Csiszár Imre rendező –, ahol a két jó barát, a fürge észjárású George és a fél­ke­gyel­mű Lennie munkát vállal. George oltalmazza Lennie-t, aki akaratán kívül mindig bajt okoz, azonban a nagy testi erővel rendelkező Lennie az, aki valójában megvédi a barátját, George-ot. E két ember meg­ma­gya­ráz­ha­tat­lan egymás iránti elkötelezettsége az alapja ennek a nagy­sze­rű színműnek.
A darab női szerepét, Germán Lívia játssza. Az asszony az egyetlen a kansasi farmon, aki kedves a szellemileg sérült alkalmi munkáshoz, Lennie-hez.
– A félkegyelmű Lennie szeret puha, finom, selymes dolgokat simogatni, legyen az egér vagy kutya, vagy akár egy asszony haja, mint Curley feleségéé, akit játszom a darabban – mondja szerepéről Germán Lívia. – Lennie számára nem a szexualitás a fontos, hanem a szeretet. Az én szerepemnek pedig szintén. Két magányos lélek talál egymásra. Lennie nem tesz különbséget ember és állat között. Számára az a fontos, hogy érzi, szeretik, és azt mindenáron meg akarja tartani a maga módján; a darab végén kiderül, hogyan. Számomra nagyon izgalmas, hogy pont, amikor Curley felesége megnyílik Lennie előtt, akkor válik vissza­for­dít­hatatlanná a történet…

Turay Ida Színház
Bemutató december 20-án
hirdetés










vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor