RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. szeptember 20., szerda
Friderika

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
A társulat a második családunk
2014-12. szám / Szepesi Krisztina

A Cirque du Soleil társulata ismét Budapestre érkezik 2015. február 13–15. között, hogy a Papp László Budapest Sportarénában mutassa Quidam című showj-át, mellyel már 1996 óta járja a világot. A csapat tagja Bánhegyi Kata, háromszoros világ- és ötszörös Európa-bajnok ug­ró­kö­te­le­ző, akinek elmúlt évei az utazásokról és a fellépésekről szóltak e különleges cirkuszszínházi tár­sulattal.


2005 óta vagy a csapat és egyben a turné tagja. Olyan ez, mint amire akkor számítottál, amikor jelentkeztél?
B. K.: Épp most, novemberben volt kilenc éve, hogy a társulat tagja vagyok. Amikor eldöntöttem, hogy elküldöm a videoanyagomat a vá­lo­ga­tás­ra, még nagyon sok mindent nem tudtam a Cirque du Soleil-ről, vagyis az évek folyamán volt lehetőségem egyre inkább megismerni a céget és azt, hogyan működnek a dolgok. Nem mondhatom tehát, hogy egy álmom valósult meg, mert akkoriban még nem is ismertem a cirkuszt, viszont az évek folyamán egy álommá vált a munka a csa­pat­tal.

Többszörösen elismert ugrókötelező voltál már, mikor elhagytad Ma­gyar­országot, mégsem volt még különösen ismert ez a sportág nálunk.
B. K.: Abban az időben, amikor majdnem húsz éve elkezdtem az ugrókötelezést, mindenki azt gondolta, ez csak egy játszótéri szórakozás a gyerekeknek, de mostanra azért már Európában is egyre több helyen kezd népszerűvé válni. Ehhez talán az is hozzájárul, hogy mind több műsorban látható ez a sportág, hiszen ahogy én a cirkusszal, úgy például a testvérem is beutazza a világot az ugrókötelezéssel.

Azzal is segíted a sportág népszerűsítését, hogy gyerekeket is tanítasz.
B. K.: Most épp Torinóba készülünk a társulattal, ahol hátrányos helyzetű gyerekeknek tartok majd workshopot, ám rendszeresen nincs időm a tanításra a fellépések mellett. Mielőtt bekerültem a cirkuszba, Szombathelyen tényleg volt egy gyerekcsoport, amelyet én edzettem és tanítottam.

A szüleid nyomdokaiba is lépsz azzal, hogy hátrányos helyzetű gyerekekkel is foglalkozol.
B. K.: Valóban, hiszen anyukám logopédus és gyógypedagógus, apukám pedig ugyanebben vesz részt tanárként, ők hátrányos helyzetű gyerekekkel is foglalkoznak. És mivel a férjem brazil, én pedig ott élek a szülőhazájában, gondolkodtam azon, hogy amikor szünet van a cirkuszban, a jövőben ottani gyerekeket taníthatnék ugrókötelezésre mint kiegészítő sportágra, ahogy annak idején én is kezdtem, hiszen ott is van sok fiatal, akiknek talán célt tudnék adni ezzel.

Mondtad, hogy Brazíliába mész haza, de azért gondolom, a sok utazás közben néha ide is hazajössz.
B. K.: Tíz hét munka után két hét szünetet kapok, amiből évente egyszer utazom Magyarországra, ilyenkor pedig az időmet Budapesten és Szombathelyen töltöm.
hirdetés

Most pedig a Quidam turnéval a munka hoz haza. Az 1996 óta futó műsor sokat változott az évek során?
B. K.: Kisebb-nagyobb dolgokban mindenképpen változott, a kosztümöket és a látványt például időről időre felújítják, de majdnem húsz éve ugyanazt a műsort adja a társulat, miközben persze néhányszor cse­ré­lőd­tek az artisták.

Tovább tudtad fejleszteni a tudásod ez idő alatt?
B. K.: A műsorban inkább az a kihívás, hogy mindig ugyanazt ugyanazon a színvonalon kell csinálni, de azért tanultam új dolgokat más technikákról is, hiszen van rá lehetőségünk, hogy kicsit egymást is tanítgassuk. Az is fontos, hogy mindenki jó formában legyen a műsorra, ezért annyira nem vihetjük túlzásba az egyéb tréningezéseket. Gondolkoztam persze azon, hogy ha néhány év múlva ennek a műsornak esetleg vége lesz, akkor egy másik dologgal is megpróbálkozzak.

Színészileg mekkora feladat hárul rátok egyénileg?
B. K.: Ez a műsor arról szól, hogy egy családban a kislány nem kap elég figyelmet a szüleitől, ezért átkerül egy álomvilágba, ahol mi testesítjük meg az elképzeléseit és az álmait. Mindannyian hozzájárulunk ahhoz, hogy ez valódi élmény legyen, amiben segít persze a kosztüm, a smink, a világítás és az egész látványvilág, hiszen ez nem csupán tradicionális cirkusz, hanem színházi és táncos előadás is egyben.

Ehhez azért az kell, hogy össze legyetek szokva, miközben nagyon nemzetközi a stáb.
B. K.: Van a csapatban egy magyar srác Dunaújvárosból, nagyjából ugyan­annyi ideje, mint én, de a többiekkel is évek óta együtt dol­go­zunk, és mindenkivel jól kommunikálunk angolul. És gyakran előfordul, hogy műsor közben történik egy-két olyan dolog, amire nem szá­mí­tot­tunk, de már mindenki tudja, mi a teendő ilyenkor, és igyekszünk segíteni egymást ezekben a helyzetekben. Baleset szerencsére nem nagyon szokott előfordulni.

Milyennek látod a cirkusz világát belülről?
B. K.: Amikor kilenc éve csatlakoztam, nem gondoltam, hogy ilyen sokáig fogok maradni. Először azt terveztem, hogy egy évet ki­pró­bá­lok, és meglátjuk, hogy lesz. De mivel mindig is szerettem utazni és nem vagyok az a honvágyas típus sem, itt maradtam, és ez lett az életformám. Talán majd az lesz a furcsa, ha egyszer a normális életbe kell visszarázódnom. Mivel messze vagyunk az otthonunktól és családunktól, az idők során nagyon közeli barátságok szövődtek, sok mindent egymással osztunk meg és nem a szüleinkkel, akikkel én például hetente beszélek telefonon. Így a társulat szép lassan a második családunkká vált.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor