Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Irtás – Szkéné Színház
2015-01. szám

A Szkéné és a Forte Társulat Horváth Csaba rendezte közös produkciója a színikritikusok szerint 2014 legjobb független előadása volt, míg Krisztik Csaba elnyerte a Színikritikusok Díját mint a legjobb férfi mellékszereplő. A brit drámaíró, Helen Edmundson főként adaptációiról és

klasszikusok színpadi átiratairól ismert, műveit rendszeresen tűzik színpadra Nagy-Britanniában. „A Forte Társulat a minden percében mesteri A nagy füzet után egy évvel ismét ugyanazt a témát feszegeti; azt, ami a legalapvetőbb azok közül, amelyekkel érdemes színházban foglalkozni: hogy mi teszi az embert emberré, mi az valahol mélyen a felszín alatt, amit emberségességnek vagy emberi minőségnek lehet nevezni. Míg A nagy füzet azt mutatta meg, hogy ez meglehet még azokban is, akikről alig is hinnénk, addig az Irtás a hiány felől közelíti meg a kérdést: mi van, ha ez a valami kivész az emberiség nagyobb részéből?” – írta Kovács Bálint az előadásról.



Szkéné Színház
02. 22., 19h

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor