RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. november 17., péntek
Hortenzia, Gergő

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Nem cserélne senkivel
2015-02. szám / Bóta Gábor

Novák János, a Kolibri Színház igazgatója szeretné, ha minden gyerek legalább évente egyszer eljutna színházba.

Máskor beszéltél már nekem arról, hogy kinőttétek a Kolibri Szín­há­zat, és szeretnétek egy ifjúsági kulturális centrumot akár egy tornateremből kialakítva.
N. J.: Azért óvatos lennék a kinövés szóval, mert láttunk már békákat felfuvalkodni. Az ifjúsági programunk sikeres, egyre gazdagabb. Ti­zen­két produkciót tartunk ebben a tematikában repertoáron. Színészek, pedagógusok, drámapedagógusok közösen dolgoztak azért, hogy hitelesek legyünk ezen a területen. Ezzel egy olyan repertoárt épí­tet­tünk fel, amiről azt gondolom, hogy érték, és ebben a magyar szerzőknek is komoly szerepük van. Őket is meg tudtuk nyerni, hogy az ifjúság számára írjanak darabokat. De a többszereplős darabok kijátszása a Kolibri Pincében nagyon nehéz haszonnal.

Hetvenen, ha beférnek oda.
N. J.: Inkább ötvenen, hatvanan. És akár a Kolibri Pince, akár a Kolibri Fészek repertoárját nézem, száz-százötvenen nyugodtan nézhetnék az előadásainkat, hiszen a legkisebbeknek tartott programjainkat is, ha kivisszük Nyugatra, Keletre, Távol-Keletre, akkor gyakran játszunk 150-200 embernek, és ezek az előadások teljesen jól működnek így. Ehhez megfelelő színházterek szükségesek.

Például a Kolibri Pincét lehetne bővíteni?
N. J.: A helyszínen nem, de szívesen elcserélnénk akár egy nagyobb tornateremre. A Főváros erre nyitott – bár ez elég komplikált, mindenféle tulajdonosi jogok vannak. Az új helyiség azért is lenne fontos, mert ez a repertoár túlmutat a Kolibri Színház jelentőségén, hiszen a nemzetközi együttműködéseinkben is most már ez a második öt év. Hét országgal dolgozunk együtt ifjúsági darabokon. Magyar szerzőket is nemzetközi sikerhez tudunk segíteni. A határainkon túl nagyon sok színház használja az általunk kitalált metodikát. Ezért tudnánk jól működni módszertani központként is.
hirdetés

Szinte operai repertoárotok van, olyan értelemben, hogy vannak nagyon régi produkcióitok, csaknem a kezdeti időkből. Ezek gyakran hónapokig nem mennek, aztán újra előkerülnek.
N. J.: A repertoárunk úgy alakult ki, hogy a sikerdarabjainkat változatlanul kérik. Amikor, például le akartunk venni olyasmit, ami kisebbeknek való, jöttek a pedagógusok, mondták „megint van egy elsős osztályom, ötödikes osztályom, miért nem játsszák?”. Így azok a produkciók, amelyeknél a művészi színvonalat meg tudtuk őrizni, ma is mennek. Például a Kukac Matyit a színháznyitás óta játsszuk, húsz éve megy a Bors néni. Vagy a Klamm háborúja Scherer Péterrel is elképesztő szériát ért már meg. Ahogy a saját színészeink darabjai, Szívós Karcsiéké vagy Tisza Beáéké is hosszú-hosszú szériákat érnek meg. Ez abból adódik, hogy azt szeretnénk, ha valaki itt csecsemőkorban megszereti ezt a színházat, akkor, ahogy egyre nő, mindig találjon valami újdonságot. Amikor elkezdtünk a legkisebbeknek játszani, a szülők nagyon boldogok voltak, és máris bevitték a kicsiket a gyerekelőadásainkra, ami kudarc volt, mert azok még nem voltak nekik valók. Ezért a 2–5 éves korosztálynak elkezdtünk Marék Veronika-meséket adaptálni, amik már a tipegőknek szólnak, már a szövegnek is van jelentősége, de hosszúságban, intenzitásban mégsem olyan elemekkel dolgoznak, mint a nagyobb gyerekeknek szóló előadások. Ezzel kialakult egy olyan repertoár, ami már önmagában is érték, és ennek a működtetése, fejlesztése, megújítása a jövő feladata. Annak érdekében lobbizunk, hogy a körülményeken is tudjunk javítani.

Te kezdtél rendszeresen először Magyarországon, a bűnmegelőzési program keretében, ifjúságnak gyilkosságról, alkoholizmusról, drogról, válásról, erőszakról előadásokat játszani, ahogy te kezdtél nálunk először rendszeresen csecsemőknek is produkciókat tartani. Milyen irányba tudod még tágítani a le­he­tő­ségeket?
N. J.: Az ifjúság ma jobban tagolt és érdekesebb korosztály, mint akár húsz évvel ezelőtt is volt. A kiskamaszok például húsz évvel ezelőtt még nemlétező korosztálynak számítottak, a 12 éveseket nyugodtan el lehetett gyerekszínházba vinni. Ma már 9–10 éves kor között saját nyelven beszélnek, saját vizuális kommunikációjuk van, ahogy saját divatjuk is. Tehát ha hozzájuk akarunk szólni, akkor ehhez megfelelő repertoárt megfelelő hatáselemekkel kell összerakni. Ez ügyben európai uniós pályázat keretében éppen a most induló programunkban az a fő törekvésünk, hogy a szociális hálózatokat becsatoljuk a színházi működésbe, olyan előadásokat találjunk ki, amelyek behozzák ezt a korosztályt, és az ő vizuális nyelvükön beszélnek. A csecsemőszínházi program pedig kitágult, már 0–6 éves korig szól. Szintén európai együttműködéssel készítettünk olyan produkciókat, amelyek csecsemőknek, tipegőknek vagy akár óvodásoknak szólnak. Ez azt jelenti, hogy az a két szélső korosztály, melyek programmal való ellátásában úttörők voltunk, új impulzusokat fog kapni. Közben a mesejátékaink is megújultak, olyan adaptációkat mutattunk be, amelyeket máshol nem játszanak. Kodály Zoltántól a rockig élő zenével tudunk megszólalni a színpadon. A hatáselemek nagyon magas színvonalon valósulhatnak meg nálunk. Igen büszke vagyok a társulatomra, nem cserélnék senkivel.

Volt egy olyan elképzelésed, hogy minden gyerek évente legalább egyszer jusson el színházba. Le­het­séges ez?
N. J.: Megvalósítható. És az az igazság, hogy többször a közelében is voltunk annak, hogy ez valamilyen formában realizálódjon. A tavaly elhunyt Dobay Dezsőnek volt az az ötlete, hogy a VI., VII. kerületet szólítsuk meg. A VII. kerület elindította ezt a kezdeményezést, és kiderült, hogy a kerületi iskoláknak kiajánlott jegyek tulajdonképpen nem is jelentenek olyan hatalmas összeget. Így biztosítani lehet, hogy a kerületi kulturális vezetők által kiválasztott előadásokra évente egyszer ingyen jussanak el a gyerekek. Nekünk az önkormányzat pedig kifizette a jegyeket. A kerület diákjai pedig, függetlenül attól, hogy ott laknak-e vagy sem, évente egyszer ingyen színházba mehetnek. Nemcsak hozzánk, hiszen ebben a programban több színház is részt vesz. Tehát ez a kezdeményezés kis modellben már elindult. És mind a Magyar Teátrumi Társaság, mind a Magyar Színházi Társaság támogatja ezt a programot, amelynek tervezete minisztériumi szinten is többször előkerült. Nem lehetetlen ennek a megvalósítása. Nyilván nagyon sok fontos dologban kell az ifjúság életén javítani, de a hozzáférés a kulturális kincsekhez majdnem ugyanolyan fontos, mint az élelmiszer. Legalábbis abban reménykedem, hogy ennek a fontossága előbb-utóbb kiküzdi azt a lehetőséget, hogy minden magyar gyerek évente egyszer az iskolás évei alatt eljuthasson színházba.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor