RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. december 13., szerda
Luca, Otília

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
A kíváncsiságomat soha nem akarom elveszíteni
2015-02. szám / Szepesi Krisztina

Kaszás Gergő 2011 óta szabadúszó jobbnál jobb szerepekkel, de mindig is jó volt a szimata, hiszen ott volt a Bárka és a Vádli indulásánál, ahogy az egri Gárdonyi Színház Csizmadia Tibor vezette időszakának kezdeténél is. Nemrég elnyerte a Színikritikusok Díját Medici Katalin-ala­kí­tá­sáért, most pedig a Rózsavölgyi Szalonban készül Dosztojevszkij szerepére Szakonyi Károly Örvény című darabjában.

Egyszer mondtad, hogy nem szoktál visszautasítani feladatot, mert mindig olyan jó szerepeket ajánlanak.
K. G.: Amikor társulatnál voltam, mindig elláttak feladattal, és szín­ház­e­ti­kailag sem tartottam volna szerencsésnek, hogy visszaadjak sze­re­pe­ket. Amikor viszont szabadúszó lettem, a nulláról kellett kezdenem. Eleinte nem dolgoztam sokat, de mostanában igen, ezért sajnos már előfordult, hogy vissza kellett adnom szerepet, méghozzá nagyon jót és jó társasággal. Most a Rózsavölgyi Szalonban készülök egy bemutatóra, utána próbálok az Átriumban, ahol a Sirályban Trigorint játszom majd, májusban pedig elkezdjük a Vádlival A legyek urát.

Dosztojevszkijt játszani a Rózsavölgyiben…
K. G.: Na az egy elég jó feladat. Az értelmiségi fiatalok általában hu­szon­é­ve­sen olvasnak Dosztojevszkijt, én pedig mindjárt 50 leszek, vagyis nekem is újra el kell kezdenem la­poz­gat­ni az írásait. Ha máshonnan nem, a Cseh Tamás-dalból annyi képük van róla az embereknek, hogy szakállas, mogorva, zaklatott lelkű, sötét figura volt, aki összeesküdött a cár ellen, amiért Szibériába küldték, aztán elképesztően önmarcangoló dolgokat írt.

Ez megint egy olyan karakter, ami nem nagyon hasonlít rád.
K. G.: Remek dolog, hogy színészként játszhatok ilyen zűrös, a társadalom peremén billegő, akár gonosz embereket, viszont megdöbbentő megtapasztalni, hogy ezek is ott vannak azért bennem. Most például Othellót, amit szerintem az égvilágon senki nem gondolt volna rólam. Zsótér mégis engem választott. Ott például nehéz megkeresni a féltékenységet, mert az kevéssé van meg bennem.

És a nő?
K. G.: Egy jó színész bármilyen nemű szerepet el tud játszani. A próbaidőszak arról szól leginkább, hogy rátaláljak magamban a karakterre. Az I. Erzsébet esetében a nőre. Nem a gesztusokat találom ki, nem a nőket figyelem, és nem is hangszínt keresek, hanem egyszer csak úgy pillantok Nagypál Gáborra, mintha el akarnám csábítani. A színészet egy őrületesen jó terápia, és mivel a színészek legtöbbje elég érzékeny idegrendszerrel van megáldva, ha nem csinálnánk, lehet, hogy néhányan a pszichiátrián kötnénk ki.
hirdetés

Neked pedig még arra is van igényed, hogy ott legyél dolgok kezdeténél.
K. G.: Ebben is nagy szerencsém volt, hiszen a döntések azelőtt születtek, mielőtt jöttek a díjak és az elismerések. Valószínűleg jó szimatom van, és persze fontos, hogy milyen emberek miatt gondoltam, hogy csatlakoznom kell ezekhez a csapatokhoz. Nagyon szeretek alakuló dolgokban részt venni, friss, lendületesen tehetséges emberekkel együtt dolgozni. Gimnazista voltam, amikor a Katona indult, és mikor odakerültem, beszéltek róla a kollégák, hogy euforikus érzés volt, ahogy negyvenes, rutinos művészek ültek Zsámbéki Gábor kertjében, mert ott volt a levegőben, hogy valami izgalmas dolog fog történni. Állítólag egyszer még Ruttkai Éva is ott volt.

Lehetnél te is nyugodt, rutinos tagja egy társulatnak…
K. G.: Lehet, hogy meglepő, de nem hívnak. Örülnek az igazgatók, ha a meglévő embereiket tudják foglalkoztatni, az én korosztályomból pedig mindenhol van két-három nagyon megbízható színész. De most jól érzem magam ebben a helyzetben, még akkor is, hogy az igazán jó időszakok a társulati éveimben voltak. Most persze, hogy visszakerültem Budapestre, kicsit olyan, mintha mindenki újra rám csodálkozott volna. Úgy meglepődtek azon, hogy nem lettem rosszabb színész, hogy rögtön kaptam érte egy díjat. Persze nem lekicsinyelni akarom az elismerést, de közben Egerben Ötvös Andrissal, Mészáros Mátéval, Kovács Patríciával és a többiekkel fantasztikus dolgokat csináltunk, amiknek a kritikusok a felét se látták. Csizi nagyon jól csinálta, ahogy folyamatosan fenn tudta tartani az érdeklődést a színészekben és a rendezőkben is.

Talán az emberekhez való ragaszkodás miatt tudtál mindig felállni és eljönni, amikor változás volt.
K. G.: Még gimnazista koromban fogalmaztam meg, hogy soha nem akarok olyan helyzetbe kerülni, hogy a döntéseimet ne a szívem, hanem a körülmények határozzák meg. Nagy baj, hogy a színészeket ma csupán alkalmazottként kezelik. Az egész színházi világ furcsa lett morálisan. A Katona esetében persze nem szeretek visszagondolni arra, ami történt, de azután, hogy 1994-ben megszakadt a katonás életem, rengeteg remek dolog történt. Vagyis egyáltalán nem bánom azt sem, inkább csak a módját. Persze nekem őrült nagy szerencsém van, hiszen nincs gyerek, nincs devizahitel. Szeretem a finom borokat és persze ott vannak a lovak, de más luxus nincs az életemben. Nincs tehát olyan kényszerem, mint sok kollégámnak, akiknek muszáj sokat dolgozniuk.

Vagyis szeretnéd megtartani a gyermeki lelked, amire követendő példaként mindig Fodor Tamást hozod fel.
K. G.: Azért az tényleg elképesztő, hogy 73 évesen simán bevállal például akár dupla előadást az I. Erzsébetből. Végtelenül komolyan veszi, amit csinál, de amikor dolgozunk, olyan a tekintete, mint egy óvodásnak. És szerintem én is ilyen gyerek maradok. Például ha várakozunk egy bankban, azzal szoktam szórakozni, hogy mi lenne, ha odamennék a pulthoz, és közölném a hivatalnokkal, hogy „semmi cicó, nálam van a slukker”, vagy csak simán felállnék – és néha tényleg úgy érzem, kevés választ el ettől –, s elénekelném az O sole miót. De a közértben is feladatomnak tekintem, ha látom, hogy a pénztárosnő nagyon unja, amit csinál, hogy pár mondattal kibillentsem a monotóniából. Fodor azért is érdekes ebből a szempontból, mert a Stúdió K miatt ő tulajdonképpen egy intézmény, volt országgyűlési képviselő, mindenki elismeri, tiszteli, mégsem merevedett be ettől, hanem nyitott és kíváncsi maradt. Nagyon veszélyes, ha elkezded komolyan venni magad, és elhiszed magadról, hogy jó vagy. Azzal azért tisztában vagyok, hogy nekem ezt kell csinálnom, de a kíváncsiságomat soha nem akarom elveszíteni.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor