RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. szeptember 21., csütörtök
Máté, Mirella

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Ki sír, ha sírok?
2014-02. szám / Kádár-Dombi Katalin

Újabb My Fair Lady született. Ezúttal a székesfehérvári Vörösmarty Színházban. Eliza Doolittle szerepét a színház fiatal színésznője, Radnay Csilla játssza. Könnyekkel, mosolyokkal, finom metamorfózissal.

Hosszú utat jár végig Eliza Doolittle a My Fair Ladyben: vi­rág­á­rus­lány­ból valódi hercegnő lesz. Hogyan éled meg vele együtt ezt az utat, ezt a kalandot?
R. Cs.: Élvezetes végigjárni Eliza útját, mert egyik végletből a másikba vezet. Komoly metamorfózis. Virágáruslányból lesz úrinő: érdekes vizsgálgatni, hogyan épül fel az egyik jellem, amelyből aztán egy teljesen más karakter születik. A köztes folyamat talán mind közül legizgalmasabb. Sokat gondolkodom Eliza motivációin, céljain, illetve azon, hogy ezek hogyan alakulnak, változnak az előadás során. Bár első ránézésre nem tűnik annak, elég bonyolult a történet, és színészileg összetett a feladat. Nyilván nem csak arról van szó, hogy a lány szeretne szépen beszélni és boltos kisasszony lenni. Hanem sokkal többről: Higgins személye komolyan megbonyolítja a történetet. Belép a képbe a megfelelési vágy, a szerelem, a tudatos törekvés arra, hogy levetkőzze koszlottságát. Ettől egy patikamérlegen kell méricskélni, hogy mikor és miből mennyit mutassak meg ahhoz, hogy érthető és átérezhető legyen a folyamat maga.

Eliza metamorfózisának hallható jelei is vannak. Hogyan alakítottad ki a lány beszédstílusát?
R. Cs.: Az angol nyelvben a különböző társadalmi osztályok beszédmodora sokkal megfoghatóbb, mint a magyarban. Eliza nem tájszólásban beszél, ezért valami olyan hanyag, nemtörődöm stílusra és ezzel együtt olyan kifejezésekre törekedtem (és törekszem az utolsó pillanatig), amely nem erőltetett és nem modoros, de érzékelteti, hogy ez a lány egészen lentről jön. Nehéz megtalálni azt a beszédstílust, amely ízléses és élvezetes. De amikor megtalálok egy-egy kifejezést, az hatalmas boldogság.
hirdetés

A beszédbéli átalakulás mellett Eliza szélsőséges állapotokat is megél. Ha például másfél órán keresztül sírsz a színpadon, utána teljesen normálisan működsz tovább? Megvisel egy-egy próba, vagy úgy közlekedsz utána Radnay Csillaként, mintha mi sem történt volna?
R. Cs.: Nem visel meg, inkább fölszabadít, amikor egy-egy csúcspontra érkező érzelmi pillanatot játszhatok el. Sosem mentem úgy haza a színházból, hogy: most hagyjatok békén, mert én ma már kétszer meghaltam. Ez pont fordítva működik nálam. Egyik percben még sírok, aztán leállít a rendező, és ismét önmagam vagyok. Könnyek nélkül. Nyilván kár lenne tovább pazarolni azokat a drága könnyeket. Egyébként nem is én sírtam, hanem Eliza. Egy kiadós sírás mindig jót tesz az embernek. Ezért is tartom terápiás foglalkozásnak a színészetet. Rendkívül jó arra, hogy az ember az életben ki nem sírt könnyeit vagy ki nem ordított indulatait kiélje. Jó játszótér arra, hogy az ember magából és a tapasztalataiból építkezzen.

Egy-egy szerep megformálása után gazdagabbnak érzed magad?
R. Cs.: Mindenképpen. Emberileg és szakmailag egyaránt. Minden egyes szerep és darab hozzám tesz valamit. Persze ilyenkor sok mindennek utánanézek, tudásomat is nyilvánvalóan bővítem. De főleg rengeteget tanulok minden egyes előadással a színházról. Másként nem is lenne értelme.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor