Interjú
Benne vagyok a körforgásban
2015-07. szám / Szepesi Krisztina
Fesztbaum Béla 1998-ban gyakorlatilag beköltözött a Vígszínházba, és jövőre is több bemutatóval sokszorozza a színpadon töltött estéit. Közben azért szakít időt arra is, hogy a Zsidó Kulturális Fesztiválon két zenés produkcióban is közreműködjön, és legújabb munkáját, a Dalok a Kispipából című Seress Rezső-estjét is játssza Óbudán.
Most, a nyár kellős közepén is épp munkából jössz…
F. B.: Egy hatrészes, színházban játszódó sorozatot forgatunk a Thália Színházban Csak színház és más semmi munkacímmel, Csányi Sándor, Schell Judit, Szervét Tibor és Szávai Viktória főszereplésével. Miklauzic Bence és Nagypál Orsi rendezi, én magam pedig az ügyelőt játszom, aki a sok bohém és szétszórt élet között rendet tart. A hőség és a hajnali kezdés ellenére nagyon kellemes a munka, nagyszerűek a kollégák, és az is jó, hogy olyan emberekkel találkozhatok, akikkel eddig nem volt alkalmam együtt dolgozni.
Amellett, hogy szinte minden időd a Vígszínházban töltöd, benne vagy még a körforgásban?
F. B.: Erre a sorozatra behívtak castingra, és az alkotók úgy döntöttek, én vagyok a megfelelő, de nem tudom, mennyire vagyok benne a körforgásban. Az tény és való, hogy évad közben nem nagyon lépek fel a Vígszínházon kívül máshol. Idén ismét én voltam a legtöbbet játszó vígszínházi színész, közel 180 előadással az évadban, így nyáron épp ezért nemigen szoktam színházi munkát vállalni, kivétel, ha valami különleges dolog jön szembe. A fennmaradó időben muszáj kikapcsolni egy kicsit.
A szinte folyamatos színpadi jelenléthez azért valahonnan össze kell gyűjteni az erőt és az inspirációt.
F. B.: A nyár ilyen szempontból inkább a passzív pihenés és a kikapcsolás időszaka, de valamit hozni kell, hogy aztán visszaadhassuk a közönségnek. Ez egy tisztességes üzlet, ami évad közben zajlik. Azokon az estéken, amikor színpadra lépek, igyekszem a legtöbbet nyújtani a közönségnek, ami azért jó értelemben, de elfáraszt. Ám legalább ugyanennyit vissza is kapok, vagyis a színészi akkumulátor évad közben folyamatosan töltődik a színházi történésekkel és természetesen a közönség szeretetével. Tavaly azért kicsit ki is léptem a Vígszínház falai közül, az Óbudai Társaskörben novemberben mutattunk be egy Seress Rezső-estet Dalok a Kispipából címmel, amelyben a kiváló Kék Duna Koncert-Szalonzenekarral együtt léptem fel egy pianínó mellett. Az ilyen egyszemélyes előadásokban még fokozottabban lehet visszakapni a közönségtől.
Nem ez az első önálló ested, ott van a szintén nagy sikerű A léggömb elrepül című Kosztolányi-ested. A saját személyiségedhez választod ezeket?
F. B.: Minden szentnek maga felé hajlik a keze, így persze, hogy olyat választok, ami úgy érzem, jól állna nekem, vagy ami még fontosabb, hogy tudjak rajta keresztül fogalmazni, valamit adni a közönségnek. A Seress-est az Óbudai Társaskör ötlete volt a 125. évforduló kapcsán, de már én magam is foglalkoztam a gondolattal egy ideje. Nagyon szeretem ezeknek a munkáknak azt a részét, amikor a semmiből kell felépíteni egy estet konkrét írott anyag vagy dramaturgia nélkül. Amikor összeállt az anyag, kiderült, hogy az emblematikus bárzongorista figura személyén keresztül nagyon sok mindenről lehet beszélni: szeretetről, szakmáról és a 20. század első felének zivataros évtizedeiről is. És természetesen nem akarom magam Seresshez hasonlítani, de talán annyi közös van bennünk, hogy egyikünk sem képzett zenész, így még izgalmasabb bemutatni, hogyan szűrte át magán a külvilágot.
Nem vagy képzett zenész, a neved mégis összefonódott az évek során a zenész műfajjal. | hirdetés
 |
|
F. B.: Ezt nem bánom, hiszen folyamatosan feszegetem a zenés határaimat. Az első rendezésemhez, a Monoklihoz magam írtam a zenét, de odáig már nem merészkedtem, hogy meg is hangszereljem. De a Seress-anyagnál egy kivételesen érzékeny zenekarral kiegészülve belefért az is, hogy végigzongorázzam kotta nélkül az egész estét.
A Zsidó Kulturális Fesztiválon is közreműködsz Kern András estjén.
F. B.: Ez a koncert a Vígszínházban jött létre két éve a Magyar Dal Napjára, melynek tevékenyes részese voltam, most pedig erre az azóta utazó estére visszahívott András vendégként. Lesz még egy program, amiben fellépek. Gyarmati Pista szerkesztésében Csákányi Eszterrel és Bánfalvi Eszterrel adunk egy válogatást a korszak kabaré- és kuplészerzőinek műveiből. Olyan zsidó szerzőkről van szó, akik abszolút magyarnak vallották magukat, és a magyar kultúra részévé is váltak. Vagyis most, hogy belegondolok, visszatérve egy korábbi kérdésedre, a válasz igen, benne vagyok a körforgásban.
A következő évadban is várnak rád új feladatok, például Mohácsi Jánossal is együtt dolgozol.
F. B.: Nagyon várom is, mert még sosem dolgoztam vele, aki kétségtelenül az elmúlt évtizedek egyik legmeghatározóbb színházi alkotója. A Salemi boszorkányokat Istenítélet címmel bemutatta már a kilencvenes években Kaposváron és később Pécsett is, most pedig nálunk lesz a premier. Az anyag jó és nemes, én játszom majd a vizsgálóbírót, a hatalom emberét, úgyhogy nagy várakozással nézek elébe. Az első bemutató számomra részben felújítás, hiszen az Össztáncot sok éven át játszottam. Nagyon különleges előadás ez, hiszen csak a tánc és a gesztusok eszközeivel meséljük el a 20. századi történelem jelentős részét. Érdekes belegondolni, hogy milyen keveset változott a világ, hiszen az 1994-es bemutató végkicsengése még ma is aktuális, hiszen a veszélyek, amik akkor fenyegettek, sajnos nem múltak el.
Az aktuálpolitika színészként mennyire érint úgy, hogy testközelből is érzed a hatását, és az előadások is egyre konkrétabban szólnak erről?
F. B.: Ha elfogadjuk azt, hogy a színháznak feladata, hogy a körülötte lévő világra rezonáljon, reflektáljon, kérdéseket fogalmazzon meg, akkor mondhatjuk, hogy felgyűlt a dolgunk. A Vígszínház repertoárjából és előadásainak irányából is kiolvasható, hogy szándékozik hozzászólni közéleti és társadalmi kérdésekhez. Ha néhány évtizeddel ezelőtt azt mondtuk volna, hogy a Vígszínház idei két húzódarabja Bulgakov A Mester és Margaritája és Shakespeare Julius Caesarja lesz, biztosan meglepődtünk volna. És ezeken az előadásokon telt házakat látok, vagyis színészként nagyon pozitívan érint, mert nyitott fülekkel találkozom. Most már az a dolgunk, hogy megtartsuk a nézőket, akik a karcosabb anyagok ellenére sem pártoltak el tőlünk.
|
 vissza |
|
|
| |
vissza a lap tetejére
