RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. május 30., kedd
Janka, Zsanett

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Egy az irány
2015-08. szám / Szepesi Krisztina

Béres Attila 2012-ben a művészeti tanács tagjaként és igazgatóhelyettesként kezdte meg a munkát a Miskolci Nemzeti Színházban, ahol egyéves távollét után ettől az évadtól átvette az igazgató posztot a leváltott Kiss Csabától. Azt mondja, nem a közösen működtetett művészeti tanács okozta a színház vesztét, így ezzel együtt, de új irányt véve folytatja a színház munkáját.


Már korábban is voltak igazgatói ambícióid, vagyis akár megspórolva ezt a vitás időszakot, pályázhattál volna te magad 2012-ben.
B. A.: Voltak, hiszen Pécsre is pályáztam, és a kettő között van is hasonlóság, mivel Miskolcon is hosszabb ideje dolgoztam, és úgy gondoltam, azokat a pozitívumokat, amik ott voltak, nem szabad veszni hagyni. De valóban, három évvel ezelőtt tényleg szó volt arról, hogy pályázok, ám végül úgy döntöttünk, hogy Kiss Csaba megítélése biztosabb.

Pályázatodban azt írtad a művészeti tanácsról, hogy annak kö­szön­he­tő a miskolci színház jelenlegi jó szakmai megítélése, miközben úgy tűnik, nem működött a dolog, hiszen te magad is elhagytad a ta­ná­csot.
B. A.: Az derült ki inkább, hogy nagyon jól működik, hiszen az volt a funkciója, ami az én igazgatásomnak is alapja lesz, hogy Keszég Laci, Rusznyák Gábor, Szabó Máté, Szőcs Artur és jómagam úgy működjünk, mint egy igazán jó szerkesztőség.

Ott is van hierarchia…
B. A.: Öt jó rendező között hierarchiát hülyeség lenne felállítani. Azt, hogy mit mutatunk be, milyen a társulat összetétele, és műfajilag hogyan osszuk meg az évadot, nem lehet nem konszenzuális alapon eldönteni. Ami pedig a legfontosabb és legjobb ebben a történetben, az az, amikor négy rendező beül az ötödik rendező próbájára. Azok a beszélgetések és viták megismételhetetlenek, és nemcsak annak vannak segítségére, aki épp rendez, hanem a többieket és magát a társulatot is előbbre viszik. Fontos, hogy a társulatban kialakuljon az érzet, hogy ezek a rendezők folyamatosan együtt figyelik a fejlődésüket, vagyis egy hosszú távú történetben támaszkodhatnak ránk. A generációs egyensúly miatt pedig, ami köztünk van, van bennünk egy nagyon erős kötődés.

Vagyis azt mondod, hogy a tanács működőképes, de a te vezetéseddel.
B. A.: Nem a vezetés számít. Nyilván rám hárul a napi több millió megoldandó gazdasági, üzemeltetési, marketing és ki tudja még milyen probléma. Ezt azzal, hogy pályáztam, vállaltam, és állok elébe. De a színház művészeti arculatát mindenképpen konszenzuális alapon kell meghatározni. Azt gondolom, ha öt ember visz egy színházat együtt, annak ereje van. Olyan ez, mint egy nagy hajó öt különböző motorral, de egy az irány. Hogy mi volt a konfliktus és miért nem működött hat emberrel, ez egy nagyon bonyolult kérdés, de annak van egy jelzésértéke, hogy öten együtt folyatjuk tovább.

Szabó Máté megbízott igazgatása alatt már összeállította az új évadot.
B. A.: Kiss Csaba elkezdte és Máté nagyon érzékenyen és profin befejezte a munkát.

Tudsz ezzel azonosulni?
B. A.: Persze. A legfőbb feladatomnak most azt tekintem, hogy megteremtsem a legjobb feltételeket az évad lebonyolításához. Nem is rendezek ebben az évadban, pontosan azért, mert idő kell, amíg megszokom és megtanulom az új feladatot, illetve ahhoz is, hogy megtervezzük a következő évadot, ami már a mi ötünk lényegét mutatja majd meg. Nem mondom, hogy ismeretlen feladat ez nekem, hiszen hat évig voltam főrendező az Operettszínházban és egy évig Szombathelyen, de tudom, hogy minden színház kicsit más.
hirdetés

Ez egy öt játszóhellyel, nagy társulattal, saját zenekarral és tánckarral rendelkező, egyedülálló méretű színház eddig évi 20 bemutatóval.
B. A.: Erre nem lehet felkészülni és nem is szabad rágörcsölni. Jordán Tamás gondolkodásmódja a követendő számomra, az, hogy semmit sem szabad erőből csinálni. A 20 bemutató pedig biztos, hogy nem tartható, már ebben az évben is 15-re racionalizálta Máté, amíg ő volt a megbízott igazgató. Meg kell találni a koprodukciós lehetőséget is más színházakkal, mert egy vidéki színház számára például iszonyatosan megterhelő feladat bemutatni egy operát operatársulat híján. Nem sírni, visszamutogatni, megsértődni kell, hanem csinálni, és előrefele menni. A mi korosztályunknak adódott most egy lehetősége arra, hogy csinálja, és nem kéne ezt elrontani.

Arról is beszéltél, hogy visszacsábítanál színészeket, akik az elmúlt három évben távoztak a társulatból.
B. A.: Ez egy fontos dolog, mert egy nagyon jó társulat állt össze három éve. Sokan, akik három évvel ezelőtt érkeztek Miskolcra, személyesen kötődtek a művészeti tanács tagjaihoz. Nagyon fontos, hogy megpróbáljuk őket valahogyan visszahozni, megőrizve a mostani, nagyon erős társulatot is.

Vagyis két év múlva láthatjuk majd először élesben azt a koncepciót, amit szeretnél?
B. A.: Ez a mostani évad is ilyen, hiszen már ezeknek az előadásoknak a megvalósításánál is szeretném elérni, hogy sokkal nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak legyenek a feltételek. Két év múlva már nyilván látszani fog darabcímekben és gondolkodásmódban is egy több ponton másfajta irány.

Jelesül?
B. A.: A pályázatban, ami szintén ötünk közös munkája, megfogalmaztuk, hogy szeretnénk egy olyan 21. századi modern népszínházat, amely a máról és a mának, a ma emberéről szól. Ezen belül a nagyszínház mindenképpen a könnyedebb műfajok terepe lesz, operett-, musical- és vígjáték-bemutatókkal és évi egy nagy reprezentatív drámával. A Kamaraszínházat szándékunkban áll eltolni egyfajta művészszínház irányába, műfaji korlátok nélkül. A Játékszín a kísérleti színház terepe lesz. Szeretnék elindítani egy görög tragédia sorozatot is itt, amellyel megnéznénk, hogyan lehet ezekkel a drámákkal mai nyelven megszólalni, és amire iskolákat is szeretnénk majd meghívni. Vendég produkciókat is fogunk Miskolcra hívni, ehhez felvettük a kapcsolatot a HOPParttal, a Maladypével és más színházakkal, s már októberben jön az Egy csemegepultos naplója az Orlai Produkciótól.

A kísérletekhez kell a közönség is.
B. A.: A miskolci közönség, bátran állíthatom, az ország egyik legjobb közönsége. Az 1800-as évek elején a miskolci polgárok saját akaratukból döntöttek úgy, hogy adománygyűjtést rendeznek, és a befolyt összegből megépítik a mai Magyarország első kőszínházát. Ez az azóta eltelt időben meghatározta és ma is meghatározza a miskolciak ragaszkodását a színházukhoz. A mi dolgunk ennek a közönségnek a megtartása és új nézők felkutatása. Nem azért vállaltuk ezt a feladatot, hogy ellébecoljunk benne, hanem hogy éljünk a lehetőséggel.





vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor