RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. július 27., csütörtök
Olga, Liliána

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Szükségem van a teljesség érzésére
2015-08. szám / Szepesi Krisztina

Kerekes Éva már több mint egy évtizede tagja az Örkény Színháznak, ahol ebben az évben is vár rá új feladat, de előtte az Átrium Film-Színházban készül Ionesco Makbettjének szeptember 24-i bemutatójára Alföldi Róbert rendezésében.

Az indulásnál került az Örkény Színházba és az elmúlt 10 évben a legnagyobb főszerepeket játszotta el, de az utóbbi időben mintha több bemutatója lenne az anyaszínházán kívül.
K. É.: Ennyi idő után mindig előkerülnek azok a kérdések, hogy kik vagyunk és mozduljunk-e, keressünk-e új kihívásokat, de igazából arról van szó, hogy ha van is egy közösség, ahova én valójában tartozónak érzem magam, a hosszú évek óta együtt belélegzett levegőt néha ki kell fújni, és újat venni. És tényleg volt egy pár év, amikor többet jöt­tem-mentem, játszottam Tatabányán, Budapesten és alternatív szín­há­zak­ban is, mert valószínűleg épp akkor érte el ez az érzet a te­tő­pont­ját. És ha jön érdemleges hívás, amire kíváncsi vagyok, most is szí­ve­sen megyek. Mivel Mácsai Pali teljesen érti ezt, mindenkit elenged, aki mozdulni vágyik. Ráadásul még biztosan van öt évünk hátra így együtt, vagyis hosszú távú kapcsolatban gondolkodunk, amiben fontos, hogy mindenki megőrizhesse az önállóságát. Ahhoz pedig, hogy önmagában is teljesnek érezze magát az ember, kellenek külső érin­tődések is.

Nem mindenkit hívnak olyan sokfelé, mint önt.
K. É.: Nem is mindenkiben van meg ez a vágy. Bennem pedig megmozdult valami, és hogyha nagyon spirituálisan akarnánk fogalmazni: épp abban a stádiumban voltam, hogy bevonzottam a feladatokat. Van, akinek elegendő a színházon belüli mozgás, hiszen mindig jönnek fiatalok, új emberek, új rendezők, és mindig új darabok kerülnek elő. Az Örkényben is van lehetőség a megújulásra, s ha jön egy új feladat és egy új rendező, én mindig nagyon várom, és kipróbálom, ha lehet.

Ehhez nagyon jó alkalmazkodóképesség kell.
K. É.: Talán inkább kíváncsiság. Mert ha nagyjából tudom, hogy milyen helyzetbe érkezem, ismerem a rendezőt és a kollégákat, esetleg még a darabot is, az azért már megmutatja, mibe csöppenek. Az al­kal­maz­kodás onnantól jön, amikor már elkezdődik a munka, és össze kell hangolni, hogy ki mit gondol, mi a fő irány.

Még mindig csak egy napra gondolkodik előre, ahogy régebben?
K. É.: Sajnos igen, bár bizonyos dolgokban éppen így jó. Egyelőre nem tudok ezen változtatni, azt hiszem, engem ez felszabadít. Persze ha olyasmiről van szó, ami nemcsak engem érint, hanem például a gye­re­ke­ket is, már tudok tervezni. Fejlődöm.

Amikor a Makbettre kérték fel, akkor sem gondolkodott sokat?
K. É.: Rögtön igent mondtam, amikor Alföldi Robi személye felmerült. A szereplőket egyébként, akikkel játszani fogok, egyáltalán nem ismerem, csak azt tudom, hogy csupa fiú lesz körülöttem. Elolvastam a darabot és szerintem nagyon ütős, ráadásul még hozzá is írnak, hogy még maibb legyen, de egyébként is olyan, mintha tegnapelőtt írták volna. Soha nem láttam és nem is hallottam azelőtt erről a darabról, föl is kaptam rá a fejem. Remélem, megcsípjük benne a lényeget. És izgalmas lesz azért is, mert több szerepet fogok benne játszani. Eleve úgy van megírva, hogy aki Lady Makbettet játssza, az játssza a bo­szor­ká­nyo­kat is és tulajdonképpen az összes női szerepet.
hirdetés

Ionesco azt mondta ezzel kapcsolatban, hogy Shakespeare darabjában mindenki szörnyeteg, ám az ő átiratában mindenki átlagember a saját problémáival.
K. É.: Attól függ, Robi honnan nézi, és ő mekkorának látja a problémáikat. De azt, hogy szörnyeteg, valóban nem sütném rá én se senkire. Szóval azt hiszem, nem vitatkoznék Ionescóval, mégiscsak ő írta, de szerintem az eredeti darabban sem szörnyetegek vannak, hiszen mindegyikőjüknek igaza van a maga szempontjából. És az is kérdés, hogy honnan kezdődik a szörnyeteg. Mivel Robi azt kérte, hogy ne is olvasgassuk a darabot és ne is gondolkodjunk rajta, mert szerintem friss szellemekkel akar találkozni a próbákon, és nem olyan színészekkel, akik valami előre elképzelt karakterhez ragaszkodnak, így tényleg nem tudom még, milyen lesz.

Most dolgozik először Alföldivel.
K. É.: Így van, bár a főiskolán próbáltunk együtt egy rendezővizsgában, ahol ő III. Richard volt, én pedig Lady Anna. Vagyis egy időben jártunk főiskolára, így van némi találkozási pontunk, sőt, gimnazista koromból emlékszem rá először egy csurgói diákszínjátszó fesztiválról. Már akkor nagyon tetszett nekem, mert nagyon különlegesnek láttam. Vagyis van közünk egymáshoz, és amikor találkozunk, olyan, mintha tényleg ismernénk egymást. Remélem, érnek majd meglepetések a munka közben.

Az Örkényben is várja új feladat az évad második felében.
K. É.: Gáspár Ildi rendezi majd Mikó Csaba Apátlanok című darabját, de még nem tudjuk, hogy Bagossy László és Mácsai mit tervez. Mohácsi János előadásában sajnos nem tudok benne lenni, hiszen akkor próbáljuk a Makbettet. Nem tudok egyszerre kettőt csinálni, mert szeretem, ha mindent megtehetek az adott feladatért, és egészében tudom képviselni rajta keresztül azt, aki én magam vagyok. Akkor érzem jól magam, ha nincs hiányérzetem.

Pedig teljesen különböző szerepeket játszott az évek során…
K. É.: De mindig eljön az a pont, amikor már elég közel mentem, hogy az ismerőseimmé váljanak a sze­re­pek. Utána pedig már sok közöm nincs ahhoz, ami történik, átengedem magam nekik, én pedig csak úgy vagyok bennük. Ha rám osztanak egy szerepet és ezzel belém látnak valamit, akkor az biztos, hogy ott van.

A legtöbben mégis eljutnak oda, hogy körülhatárolható lesz a karakterük.
K. É.: Lehet, hogy ők is csak azt gondolják, hogy addig tartanak, miközben nagyon sok mindenki van még bennük, és csak hagyni kellene őket előjönni. Például akinek magamat gondolom, az is egy egészen szűk dolog, de ha beljebb megyek, onnantól már végtelen. De ez csak így elmondva tűnik bonyolultnak, amúgy inkább izgalmas és néha dühítő a keresgélés, amit el kell fogadni. Vagyis nem vagyok rögeszmés, talán csak akkor, ha nem találom meg azt a találkozási pontot, azt a fő vonalat, ami érdekel, és amihez igazodni tudok. Szükségem van a teljesség érzésére. Egyszerűen csak élvezem, hogy együtt vagyunk, és hogy van minek örülni, mert manapság ezt is sokszor elfelejtjük.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor