Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 29., péntek
Auguszta

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Könnyű Katát táncba vinni…
2015-09. szám / Pavlovics Ágota

Amikor az ember a Tünet Együttes előadásairól ír, gondosan válogatott szavai bántóan sótlannak tűnnek. A szellemi kaland, komplex színházi élmény, lenyűgöző tánc szinte semmit nem ad vissza belőlük. Éppen ezért kifúrta az oldalunkat a kíváncsiság, hogy valamit megtudjunk az
együttes vezetője, Szabó Réka Sóvirág – avagy a létezés eufóriája című bemutatásra váró művéről. A darabot a 90 éves Auschwitz–Birkenau-túlélő Fahidi Éva és a táncban a határok szót hírből sem ismerő Cuhorka Emese táncolja. Fahidi Évával beszélgettünk.

A Sóvirág duett, Cuhorka Emesével táncol, de az ön munkája a rendező Szabó Rékával is nyilván olyan, mint egy duett. Hogy találtak egymásra?
F. É.: Szegről-végről rokonok vagyunk, régen ismerjük egymást. Réka fűzte az agyamat, és mint tudjuk, könnyű Katát táncba vinni… A nagy meggyőző erejével eljutott odáig, hogy azt is tudom, amit soha nem tud­tam. Egyébként is olyan típus vagyok, hogyha nem tanultam is eleget, a vizsgán még az is előjött, amit nem tudtam soha. Az életem legfontosabb hobbija a tánc, amit közel kilencven éve gyakorolok. Úgy tűnik, ennyi idő alatt jutottam el a csúcspontra, és immár szín­pad­ké­pes a produkció. Az embernek az én koromban számos vessző­pa­ripája van. Csodás élmény, hogy ebben a produkcióban a vessző­pa­ri­páim nagy részét kiélhetem. Az első számú az, hogy amit az ember nagyon akar, azt eléri. A második, hogy belekiálthatom az emberek fülébe: soha nem késő. Elmondhatom, fontos, hogy az embernek legyenek elvei. Tudja, mi a szerepe, és legyen tisztában azzal, hogy arról az igen kevés dologról, amibe van beleszólása, milyen döntéseket hoz.

A Dolgok Lelke című életrajzi regényéből tudjuk, egészen kicsi kora óta táncol. Mikor kezdett ismerkedni a tánccal?
F. É.: A mamám hasában is táncoltam már. A nagyanyám púpos volt és ezt a testi fogyatékosságát mindhárom lányára – így anyámra is – ráhagyta. A családban így beszéltek anyámról és a két testvéréről: az életük egyik felében Pöstyénben ülnek az iszapban, a másik felét pedig tornázással töltik. Édesanyám féltett ettől a sorstól, és gondja volt rá, hogy már kiskoromtól tornázzak. Négyéves koromból van vizuális és auditív emlékképen. A rádióból Saint-Saëns Sámson és Delila című operájából a Bacchanália szól, állok a hálószoba háromrészes tükre előtt, táncolok, majd levetkőzöm pucérra. Édesanyám lát, és hagyja. Mindig hagyta. Nem szól, tehát támogat. Édesanyám kifejezetten magas volt, én is, rólam tudni lehetett, hogy a gerincem és lábam rossz lesz. Anyámnak rendkívül pozitív szerepe volt az életemben, hogy két helyre is elvitt Debrecenben, az egyiken Perczel Karolánál, a hazai mozdulatművészet vezető egyéniségénél – a sokak által ismert és szeretett Berczik Sára mamájánál – tornáztam. A másik hely a református gimnázium alsó tagozatos fiú tanulóinak erőnléti edzése volt Vári Pista bácsival. Ennek köszönhetően a testi fogyatékosságból erény lett, már tízévesen tudtam, hogy én tornázom, táncolok a legszebben.

Nem sokáig tartott a felhőtlen tánc, tizennyolc éves korában Auschwitz-Birkenauba deportálták félszáz családtagjával együtt, akik közül csak a nagynénje tért vissza, ám később ő is öngyilkos lett. Adorno azt mondta a holokauszt után nem lehet többé verset írni. Hát derűsen élni és táncolni?
F. É.: Szerencsém volt, hogy megismerkedtem a férjemmel, és a Pusztai, korábban Pfeiffer család tagja lettem. Ők Pesten éltek, sok felnőtt volt köztük, így elkerülték a deportálásokat. A Pusztai család befogadó, mi mindenkit befogadunk, bármiként változzon az élete, ha új társat választ, őt is befogadjuk. Ami pedig a tornát és a táncot illeti, a szintén mozdulatművész, később gyógytornász Kármánné Vidor Judithoz jártam, hetente két-három alkalommal mozogni. A zenére történő mozgás pedig nem más, mint tánc.

Hogyan tudta megőrizni a hajlékonyságát, lelki egészségét, derűjét, kíváncsiságát, bátorságát olyan rettenetes élményekkel a háta mögött, amilyeneket átélt?
F. É.: Sajnos nem ajánlhatom mindenkinek, hogy legyenek Fahidi-génjei. Pedig minden ott kezdődött. Ami pedig a vészkort illeti, minden túlélőt töméntelenül sok trauma ért. Azóta eltelt hetven év, és ennyi idő alatt az ember valamit nagyon megtanul. Ami megtörtént, azon nem lehet változtatni, de meg kell tanulni együtt élni vele. Mindent lehet pótolni, csak az elveszett életeket nem. Óriási érték az élet, ami nekem meg­ma­radt. Tudatosan ki kell élveznem mindent, amihez hozzá tudok férni. Rendszeresen járok koncertre, színházba, társaságba. Arra is rájöttem, hivatásszerűen kell foglalkoznom a vészkorszakkal, jogom van hozzá, hogy beszéljek róla, mert érthetően tudom elmondani, ami történt. Ami pedig megvilágította számomra, hogy miért kell elfogadnom Réka ajánlatát, az volt, hogy rájöttem minden rendelkezésemre álló eszközt felhasználtam már, hogy elmondjam, amit szeretnék, csak a táncot nem, pedig a tánc a kifejezésmódom alapja.
hirdetés


Szabó Réka matematikus-táncos, az együttes vezetője kérdésünkre elmondta, hogy fogalmazódott meg benne a Fahidi Éva szereplésével készült darab gondolata:
„Úgy éreztem, hogy Évát mindenkinek látnia kell. Hallottam beszélni, fantasztikus előadó, őt kérték meg, hogy mondjon beszédet Angela Merkel mellett Németország központi megemlékezésén Berlinben, a haláltábor felszabadításának 70. évfordulóján. Biztos voltam benne, hogy a verbalitáson túl van benne egy kiaknázatlan kincsesbánya. 90 éves, túlélte a holokausztot, elveszítette az egész családját, és mindent, ami fontos volt számára, mégis aktív, testileg és szellemileg friss, életszeretet árad belőle. Azt is tudtam, hogy végigtáncolta és -tornázta az életét. Kivételesen érzékeny kapcsolatban van a testével, erős fizikai emlékei és élményei vannak. Úgy éreztem, ezt ki kell rakni a színpadra, hogy ne csak verbálisan, hanem mozgással is elmondhassa, amit tud a nőiségéről, a testéhez való viszonyáról, az öregedésről. Sajnálatosan hiányzik a mából, hogy legyenek körülöttünk öregek. A nagycsaládok szétesésével elveszett számunkra a lehetőség, hogy emberi életeket tapinthassunk. Éva nem alkalmazkodik semmilyen felnőtt-szerephez, kendőzetlenül lehet vele bármiről beszélni – így a fiatalok is azonnal közel kerülnek hozzá.”












vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor