Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

 
 
Nyomtatható változat
Ajánló
Mikszáth különös házasságai
2015-09. szám

Ez a darab attól különleges számomra, hogy valójában nem pusztán színdarab, inkább úgy fogalmaznék, hogy „idő- és színjáték” – kezdi mosolygósan mesélni az élményeit Piros Ildikó, Kossuth- és Jászai-díjas, Érdemes művész.

– Színjáték, amelyben a darab szerint egy idősebb házaspár, történetesen Mikszáth Kálmán és felesége, Mauks Ilona különös, szép, érzelmekkel átitatott kapcsolatának lehetünk tanúi. Ismert, hogy az író kétszer is feleségül vette gyermekei anyját. Igaz, ehhez előbb egyszer el kellett válni tőle, ám a felesége iránti érzelmei nem változtak. S igen, időjáték, mert folyamatosan kilépünk abból a korból, amelyben a darab játszódik – a századforduló ideje –, s visszaugrunk a két szereplő fiatalkori élményeihez. Ezért a két felvonás alatt fo­lya­ma­tos mozgásban, lendületben vannak a szeplők, különösen én, aki Mauks Ilona, néha kicsit érdes, mégis szeretni való lényét alakítom. Hiszen minden jelenethez más jelzést használok, az idősebb nők akkori viseletét, a fekete ruhát, gazdagítom világos vállkendővel, kis kalappal, jelezve ezzel a főszereplő fiatalkori énjét.
– Görgey Gábor ezt a darabot úgy írta meg, mintha a két szereplő egy időben vitatkozott volna arról, hogy is zajlott az életük. Azonban Mauks Ilona saját emlékiratait férje halála után több mint 10 évvel, 1922-ben publikálta. Furcsa disszonanciája a kommunikációnak, ám az irodalmi eszközökben ez nem ismeretlen forma. Hogyan tudjuk ezt a disszonanciát ma értelezni?
– Úgy, hogy ez a darab olyan mélységében szól az emberi kapcsolatokról, amely mélységről már a telekommunikációs eszközök 2000-es világában szinte leszoktunk. Arról szól, hogyan tudjuk tartalmasan eltölteni úgy az életünket, hogy egymással beszélgetve élünk, egymásért élünk, egymás emlékeiben élünk. Ezért is tökéletes számomra Mikó István alakítása. Mikó mint Mikszáth Kálmán maga is egy mikszáthi figura. Épp olyan karakter ma, mint Mikszáth lehetett a maga korában. Tudja, hogy az országban hol mit kell enni, kivel miről érdemes beszélni, s talán még azt tudja, miért és kivel érdemes belemenni egy vörösboros, szivaros társalgásba – neveti el magát összetéveszthetetlenül, olyan Piros Ildikósan…
hirdetés

Turay Ida Színház
Görgey Gábor: Mikszáth különös házasságai
Bemutató: október 31., szombat
Játék két részben Piros Ildikóval és Mikó Istvánnal
Rendezte: Görgey Gábor

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor