RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. április 23., vasárnap
Béla

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Klikkek és szövetségek
2015-10. szám / Kovács Emőke

Másodjára rendez a Vörösmarty Színházban, a Mesterkurzus után a Tizenkét dühös embert, ezt a mára már klasszikussá vált darabot állította színpadra. Cserhalmi Györggyel beszélgettünk.

Milyen érzés a nyár után visszajönni és új lendülettel elkezdeni próbálni a Tizenkét dühös embert?
Cs. Gy.: Nem tudok konkrét érzést megfogalmazni. Volt már egy úgynevezett előbemutatónk májusban, ez járt némi tanulsággal. Ha ezeket a tanulságokat be tudjuk építeni, akkor az nagyon jó érzés lesz. De min­den­képp igyekszünk frissíteni a meglévő anyagon.

Mi változott május óta?
Cs. Gy.: Hosszú volt a nyár, sok minden történt a világban, Magyarországon is, így véletlenül még aktualitást is nyert a darab. Nem mintha maga a mű csak úgy l’art pour l’art került volna a színház műsortervébe. A meglévő aktualitások mellé még jött valami plusz, amit úgy kellene beépíteni, hogy ne lógjon ki, szer­ve­sül­jön, ahogy szokták mondani.

A Tizenkét dühös embert a társulathoz választotta?
Cs. Gy.: Soha nem én választok, én nem rendező vagyok, hanem színész, akit néha megbíznak egy-egy rendezéssel. Mondhatnám azt is, hogy amit mások nem vállalnak, azt én megcsinálom. Meg hát vannak kedves kolléganőim és kollégáim, akikkel rég gondolkodom valamilyen közös munkán, de valahogy a szereposztások sohasem boronáltak minket össze. Most, a Tizenkét dühös ember esetében én állíthattam össze a szereposztást, tulajdonképpen adódott egy optimális felállás, és én éltem ezzel a lehetőséggel. Remélem, nem vissza.



Az eredeti szövegkönyvvel dolgoztak?
Cs. Gy.: Igen, ez az eredeti szövegkönyv, de rövidíteni kellett. Nyilván vigyáztunk arra, hogy ne sérüljön se a textus, se a karakterek minősége.

Mit kért a díszlet- és jelmeztervezőtől?
Cs. Gy.: Világos, tiszta teret, több kis asztalt és tizenkét széket. Van egy vécét jelölő ajtó a tér egyik ol­da­lán, a másik oldalon meg ott van a mosdó.

Miért fontos a vécét jelölő ajtó ebben a térben?
Cs. Gy.: Bizonyos értelemben az a káröröm színhelye. Sziluettesen mozognak a tejüvegen belül az em­be­rek, körülbelül lehet sejteni, hogy mit csinálnak az ajtón túl. Ez derültségeket okozhat. Meg hát van, aki lehúzza a vécét, de van olyan is, aki nem. Szóval sokféle karriert fut be az a vécéajtó. A mosdó is többfunkciós: bizonyos szövegek alatt csorog a víz, és ennek is van akusztikai funkciója. Szeretem, hogy az előadás egész ideje alatt mozgásban vannak nemcsak a színészek, hanem az asztalok és székek is. Kialakulnak kis klikkek, szövetségek, amik olykor egymásnak fordulnak, és ezt jól alá lehet támasztani a székek-asztalok játékával.
hirdetés

Kricsár Kamill – ő az Ötödik esküdt – zenéjével kezdődik és zárul az előadás. Van ennek valamilyen háttértörténete?
Cs. Gy.: Tavaly megalapítottuk itt, a színházban a Derzsi Nélkül nevű zenekart, volt is egy fellépésünk. Derzsi János kollégánk nem jelent meg a próbán, nélküle ment a dolog, innen a név. Szeretnék minél inkább az előadáson belül maradni: ha összeállt így ez a tizenkét ember, akkor mindenki csinálja azt, amihez van affinitása. Kerkay Rita színésznő a plakát készítője, ő folyamatosan rajzol előadás közben, és amit megrajzol a nyílt színen, az az utolsó etap központi figurájává válik.

Ön számára mi a legizgalmasabb ebben a darabban?
Cs. Gy.: Ez nagyon szerteágazó. Nézem a próbákat, és van úgy, hogy mindennap másvalaki tetszik. Nem arra figyelek, miről szól a történet, hanem arra, hogy egy-egy ember milyen jól játszik. Ez egy amerikai történet, de lehetne magyar is. Fejtörést okoz inkább, mint izgalmat. Annak örülök, ha a színészekkel megoldásokat találunk egy-egy jelenetre, mert akkor összeáll egy hatásos előadás. Ugye volt már egy előbemutatója – rosszul is éreztem magam, mert „operettsiker” lett.

Emiatt érezte rosszul magát?
Cs. Gy.: Nem. Láttam és játszottam is néha olyan előadásokban, hogy vége lett, eltelt húsz másodperc, és nem volt taps. És ez nagyon jó, mert azt jelenti, még mindig hat a darab. Aztán hirtelen feltör a tapsvihar. Ez kimondhatatlan érzés.













vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor