RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. július 26., szerda
Anna, Anikó

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Természetesen varázsol
2015-10. szám / Pavlovics Ágota

Linda, Suzanne Brissard, Sally Haines, Brigitte és Alice Kinnian, néhány karakter, akiknek mos­ta­ná­ban estéről estére a bőrébe bújik. A főiskolán osztályfőnöke Benedek Miklós volt. Imád éne­kel­ni és táncolni. Nem fut el a feladatok elől, bár könnyen megtehetné, hiszen gyerekkorától fut. Ma
már Futónagykövet, heti edzésadagja 20-25 kilométer. Lévay Viktóriával, a Játékszín művészével nem csak legújabb szerepéről beszélgettünk.

Daniel Keyes Virágot Algernonnak című darabjának bemutatójára ké­szül­nek. Charlie Gordont Szervét Tibor, Alice Kinniant, a tanárnőjét Ön játssza. Milyen előadás lesz az ismert regényből?
L. V.: Napokig tudnék róla beszélni. Szervét Tibor dolgozta át a regényt. Tulajdonképpen naplófeljegyzésekből kellett működő színpadi jeleneteket írnia. Nem akarta rendezni a darabot és a főszereplőt is játszani, ezért az előadást Horgas Ádám rendezi. Pazar élmény kö­vet­ni Tibor és Ádám művészi vitáit a próbafolyamat során. Be­szél­ge­té­seik­ből mindig valami jó sül ki, ami felvillanyoz. Minden adott hozzá, hogy egy nagyszerű előadás szülessen! Hiszek benne, hogy a kö­zön­ség annak ellenére jól fogja fogadni, hogy ez nem vígjáték. A Játékszín közönsége megtapasztalhatta, hogy a célunk az igényes szó­ra­koz­ta­tás, legyen az vérbeli komédia, krimi vagy dráma. A Virágot Alger­non­nak talán a Jutalomjáték című előadásunkhoz hasonlítható, amelyben ugyan a történet magva szívfacsaró, de a darab szellemes, ezért sokat lehet nevetni is.

Keyes nagy sikerű műve rendkívül sokrétű, számos kérdést feszeget, az Ön által megformált karakterről pedig sok mindent lehet mondani, kivéve, hogy hétköznapi. Ön mit gondol a szerepéről?
L. V.: Első pillantásra úgy tűnhet, hogy semmi extra, nem bonyolult, akit játszanom kell. Van egy értelmi fogyatékos férfi, aki úgy viselkedik, mint egy gyerek, én a tanára vagyok. Aztán ahogy fiúból férfivé válik, a viszonyunk átalakul. Érdekes az ív, amíg ide eljutunk. Majd a kísérlet utáni hanyatlást kell végigkísérnem, ami szintén izgalmas feladat. Kevés az az idő, amikor Charlie és Alice egy szinten vannak. A szerepem szép, drámai és sokszínű. De a darab jóval több, mint Charlie szívszorító története. Bár a regény közel ötven éve jelent meg, aktuálisabb, mint valaha. Egyik meghatározó kérdése: meddig mehet el a tudomány? Lehet-e az ambícióknak határt szabni? Miért hiszik azt oly sokan, hogy tévedhetetlenek, és ez a meggyőződésük milyen következményekkel járhat? Horgas Ádám koncepciója érdekes, a jövőbe helyezi a cselekményt, ugyanakkor a múlt is jelen van.

Milyen módszerrel dolgozó rendezők inspirálják a legjobban?
L. V.: Közel húsz, a pályán töltött évvel a hátam mögött úgy látom, a színházban nem működik a demokrácia, de nyitott emberek, tehetséges művészek között lehet rendkívül termékeny az alkotói folyamat. Amikor Gálvölgyi János rendez, érzem, hogy színészrendező irányít, Szirtes tanár úr nem ad igazán szabad kezet a színészeinek, mert pontosan tudja, mit szeretne látni a színpadon. Horgas Ádám szintén nagyon határozott, ami a koncepciót illeti, lenyűgözően felkészült, ugyanakkor bízik a szí­né­szei­ben is. Számomra nem az a fontos, hogy egy rendező milyen iskolát, módszert követ. Az lényeg, hogy szeressen. Ha érzem, hogy szeretnek és hisznek bennem, szárnyakat kapok, nyitott és bátor leszek. Benedek tanár úr a főiskolán arra tanított bennünket, bármit játszunk, maradjunk mindig emberek! Legyünk természetesek, ugyanakkor varázsoljuk el a nézőt.

Ami a varázslatot illeti, ha színházi szerepei valamelyikében nézi Önt az ember, nem esik nehezére, hogy elhiggye: igaz, amit lát.
L. V.: Örülök neki, mert arra törekszem, hogy hiteles legyen, amit csinálok. Az angol filmekben példaértékűen egyszerű, természetes színészi játékot lehet látni, hozzám ez áll közel. Soha nem akartam úgy élni, mint a nagy dívák, nem akarok eltávolodni a közönségtől, az nem én lennék.
hirdetés

Dolgozott Zsótér Sándorral is a József Attila Színházban, Friedrich Dürrenmatt Az öreg hölgy látogatása című művében. Zsótér a hazai rendezői gárda különös látásmódú alakja. Milyen volt vele a munka?
L. V.: Rendkívüli módon inspirált az a fajta extrém intelligencia, ami Zsótért jellemzi. Egészen különleges előadást rendezett a jól ismert drámából. Ismerve az akkori József Attila Színház társulatának mu­zi­ka­li­tá­sát, kamaraopera jellegű dalbetéteket íratott Tallér Zsófiával a darabhoz, fanyar humorral átszőve. Amikor pedig Claire Zachanassian szerepében Ladányi Andrea is csatlakozott hozzánk, újabb inspirációbombát kapott a csapat, illetve az előadás. Elképesztő élmény volt követni, ahogy figyeltek egymásra, ahogy alkalmazkodott Andrea a számára idegen műfajhoz, környezethez. A Zsótér Sándorral való találkozás számomra azért is volt fontos, mert felhívta a figyelmemet egy, az évek során kialakult hibámra, amit addig nem érzékeltem. Hálás vagyok neki, mert ez a pillanat volt az, ahol új irányt vett az életem. Így jutottam el Dékány Endre tanár úrhoz, akivel azóta is minden héten van órám. A vele való munka során tanultam meg, hogy a hangunk a lelkünk húrja, és nekünk, színészeknek tudatosan és mesterien kell pengetnünk ezeket a húrokat.

Apropó húrok. A József Attila Színházban szerepelt zenés darabokban is, mint például a Made in Hungária vagy az Egy csók és más semmi.
L. V.: Nagyon szeretek énekelni, Szőlőskei Timi kolléganőmmel készülünk is egy zenés estre, amit a Játékszín kávézójának pódiumára tervezünk. Főiskolás korom óta álmom egy karácsonyi koncert, előbb-utóbb szeretném megvalósítani. Az éneklés egyébként mindennap jelen van az életemben, sokszor dalolunk a gyerekekkel az autóban hazafelé.

Miközben a Játékszínben több darabban játszik, az írással is kacérkodik. Csak magának ír, vagy láthatunk majd belőle valamit?
L. V.: Erős késztetést érzek az írásra, néha fájdalmasan tele van a fejem, és jót tesz, ha kiírhatom magamból. Egy alkalommal, amikor egy regényt megpróbáltam színpadra alkalmazni, rájöttem, milyen élvezetes dolog azon gondolkozni, hogy ide kellene még néhány mondat a szereplő stílusában, onnan hiány­zik még egy frappáns gondolat. Legutóbb egy filmet dolgoztam át, lehet, hogy a Játékszín a kö­vet­ke­ző szezonban be fogja mutatni, de erről egyelőre nem árulhatok el többet.

Színházában nemcsak szép szó a társadalmi felelősségvállalás, hangsúlyos a sport, hanem napi gya­kor­lat. Ön is rendszeresen fut, mi több, Futónagykövet.
L. V.: Örülök, hogy nálunk fontos a sport és az önkéntes segítő munka. Én a sport szeretetét a családomból hoztam. Apukám testnevelő tanár volt aktív korában, és fiatalon túlzás nélkül úgy festett, mint egy tökéletes testű görög isten. Az ő hatására mindig sportoltunk a nővéremmel. A főiskolán pedig arról voltam híres, hogy folyton táncolok. Imádok táncolni, de a futás is folyamatosan része volt és maradt az életemnek. Heti 20-25 kilométert futok, hol vadregényes erdei tájakon, hol a Margitszigeten. Fu­tó­nagy­kö­vet­ként igyekszem hasznos célokat szolgálni, ezek megvalósulása érdekében minél több pénzadományt gyűjteni. Arra törekszem, hogy mindenhol jól teljesítsek, a Spar Maratonon, a Fut a színház futóversenyen vagy éppen a Salomon sportszergyártó cég Gellérthegyen rendezett terepfutóversenyén. Persze az álmom a teljes maratoni táv lefutása.

Hogy sikerül-e neki? Természetesen.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor