Impresszum | Előfizetés  
  2024. április 18., csütörtök
Andrea, Ilma

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
A cirkusz a megvalósítható csodák művészete
2015-12. szám / Pavlovics Ágota

Vannak emberek, akikkel szívesen beszélgetünk, mert kedvesek, és valamihez nagyon értenek. Akadnak olyanok is, akikkel azért szeretünk találkozni, mert nagyon jók és megbízhatóak. És vannak olyanok is – belőlük van a legkevesebb –, akik minden tekintetben magukkal ragadnak,
lenyűgöznek, elvarázsolnak bennünket. Fekete Péter, a magyar cirkuszművészetért felelős miniszteri biz­tos feltétlenül ez utóbbi csapatot erősíti.

Az ön nevéhez kapcsolódó első előadás a Fővárosi Nagycirkuszban a szilveszterig látható Balance, amely, ahogy a címe is mutatja, az egyen­súly és a harmónia köré épül.
F. P.: Harmóniában lenni önmagunkkal, kiegyensúlyozottan élni na­gyon fontos mindannyiunk számára. Előadásunkban a művészek produkciói gondolkodásra serkentik a nézőket, annak átgondolására ösztökélnek, milyen a magukkal és a környezetükkel való kap­cso­la­tuk. A fizika törvényeinek legyőzéséből adódó katartikus élmény mellé, reményeink szerint, odasimul még egy gondolat: én hogyan teremtem meg az egyensúlyt az életemben!

Amikor a levegőben repkedő vagy elképesztően magas gúlába ren­de­ző­dő művészeket nézi az ember, az egyensúly mellé gyorsan odateszi a felelősség fogalmát is. A cirkuszművészet a kölcsönös bizalomról, az egymásrautaltságról is szól. A ka­tar­ti­kus élmények előtt olykor ott van a féltés, a szorongás is.
F. P.: Örülök, ha a mutatványokon mélyebben elgondolkodnak a hozzánk látogatók. Régi meggyőződésem, hogy a cirkuszművészetet meg kell reformálni, a vurstlis hangulat nosztalgiája mellett egy igényes, gondolatgazdag irány felé kell elmozdulni. Szeretnénk megváltoztatni a társadalom fejében a cirkuszról alkotott képet, hiszen a cirkusz nem más, mint a megvalósítható csodák művészete. Arra törekszünk, hogy inspirációkat szerezzünk a társművészetekből, és persze bízunk abban, hogy a cirkusz is fogja inspirálni a művésztársakat. Vagy lehet célunk, hogy a cirkuszművészet eszközeivel mondjuk el például a kamaszoknak: támaszkodj a barátodra, együtt erősebbek vagytok; ha egyszer nem sikerül, próbáld meg újra! Azt reméljük, megértik, amit nálunk látnak, s rájönnek, hogy az életben sincs ez másként. A legerősebb artista tartja meg a gúlát, a gúla tetején pedig a legkisebb áll. Mindenkinek megvan a maga helye, nem lehet ezeket felcserélni. De mindenkinek meg kell találni a neki megfelelő helyet. Ezek fontos és jó üzenetek.

A vízió remek, milyen út vezet a megvalósuláshoz?
F. P.: Tanulás – és rengeteg munka. Legalább két évre lesz szükségünk, hogy megtanulja mindenki azt, ami a munkájához nélkülözhetetlen. Már szervezzünk a háttérmunkához szükséges ismereteket összefogó képzést. A szeptembertől induló oktatáshoz most keressük a megfelelő tanárokat. Összesen három évünk van arra, hogy teljes egészében felkészüljünk egy minden tekintetben más munkára, egy csodálatos művészeti ág megfelelő szintű művelésére, illetve kiszolgálására.
hirdetés

Jelenlegi körülményeik finoman szólva is mostohák, hol lesz, milyen lesz az új cirkusz?
F. P.: Olyan helyre tervezzük az új cirkuszt, ahol nem kell majd fákat kivágni, ahol megfelelően nagy terület áll rendelkezésre, hogy befogadja azt a komplex intézményt, amelynek a kialakításában gondolkodom. Kevéssé ismert tény, hogy a bennünket körülvevő országokban nincs kőcirkusz. Az a célunk, hogy Budapesten legyen egy Közép-Európai Cirkuszművészeti Központ, amelyben helye lehet a lengyel, görög, szerb, horvát, szlovák, osztrák, cseh cirkuszművészet iránt érdeklődőnek. Nem alap nélkül gondoljuk, hogy Budapest méltó helye lehet egy ilyen intézménynek, elég, ha Houdinire, az Eötvös Cirkuszra, Richter Flóriánra, Simet Lászlóra, Kristóf Krisztiánra gondolunk; mindannyian a magyar cirkuszművészet kiemelkedő képviselői. És akkor még nem beszéltem az első magyar kortárs cirkusztársulatról, a Vági Bence vezette Recirquelről.

Amikor maga elé képzeli az új cirkuszt, mit lát?
F. P.: Üveggolyót látok magam előtt, ha a külsőre gondolok, de a belső tartalom megújítása is szemem előtt lebeg: egy közpénzből működő művészeti ágnak közfeladatot kell ellátnia. Tehát igyekezni fogunk nagyon gyorsan megfogalmazni, mi a közérdekű, mi az aktuális üzenet a cirkuszművészetben. Ehhez először újra kell gondolnunk önmagunkat. Amikorra készen lesz az új épületünk, addigra az emberek fejében és lelkében is új helyre kell, hogy kerüljön cirkusz mint művészet. Most az előkészítés sza­ka­szá­ban vagyunk, például azon dolgozunk, hogy meghatározzuk, miként fog működni az adattár, a ku­ta­tó­in­té­zet, a múzeum, hol lesz a kortárs cirkuszművészet helye mellett megfelelő tér az alter fiataloknak…

Térjünk vissza a mába, az csiripelik a pesti verebek, hogy különleges módon fog elbúcsúzni a Balance a közönségtől.
F. P.: A szilveszteri előadás más lesz, mint a többi. Este nyolckor egyedülálló mutatványt láthatnak, akik eljönnek hozzánk, ugyanis ezen a napon be fogjuk csomagolni a Fővárosi Nagycirkuszt. A bű­vész­mu­tat­vánnyal azt szeretnénk üzenni, azt tudatosítjuk, hogy másra vágyunk, új és gazdag tartalommal rendelkező cirkuszművészeti központtá kívánunk átalakulni, amihez az átgondoltságon és tetteken keresztül vezet az út. A fehérbe burkolt épület vetített homlokzata pedig már a Cirkuszfesztivált készíti elő.

2016. január 7–11. között 11. alkalommal rendezik meg a Budapesti Nemzetközi Cirkuszfesztivált. Kiket várnak a rangos eseményre?
F. P.: A fesztivál benne van a világ első öt cirkuszfesztiváljában, ami óriási eredmény, köszönet az elődöknek, akik létrehozták. A monumentális rendezvény célja kettős, egyrészt fölmutatja a világ legkiválóbb cirkuszművészeti produkcióit, másrészt bemutatja a szakembereknek a magyar művészeket. 13 országból érkeznek hozzánk artisták, szakemberek. A kilenctagú zsűriben a cirkuszművészeti szakma legjobbjai ülnek majd, hogy csak a legismertebbeket említsem, Charlie Chaplin fia, Eugene Chaplin és Fabrice Becker, a Cirque du Soleil művészeti vezetője.

vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor