Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Mindig mindenből legyen!
2016-03. szám / Bóta Gábor

Básti Juli Albee Nem félünk a farkastól című darabjában, Puskás Tamás rendezésében, Martha bőrébe bújik. A pokol legmélyére kell lemennie a szerep kedvéért.

A Nem félünk a farkastól előadása kicsit más irány a Centrál Szín­ház­ban, mint ami eddig volt...
B. J.: Nem más irány, csak egy újabb lépés! Ezen az úton járt már előttünk a Jó zsaru, rossz zsaru, a Mégis, kinek az élete?, A kutya különös esete az éjszakáéban, a Leenane szépe meg a Jó emberek előadása is. Látni kell, ez a színház máshonnan indult, mint mondjuk régen a Katona vagy az Örkény. Mi is kezdettől a legjobbat akarjuk, de tekintettel kellett lennünk a múltunkra, az anyagi ki­szol­gál­ta­tott­sá­gunk­ra, a versenytársak kínálatára is! A mi koncepciónk, Puskás Tamás, az igazgató elgondolása nem tesz különbséget szórakoztatás és művészet között, vonzó módon gyakoroljuk a színi mesterséget. Egyszerre próbálunk hatásosan, felelősen és magas színvonalon tel­je­sí­te­ni, és a színház komoly sikere azt bizonyítja, hogy erre sokan kíváncsiak. Mindig az emberről, a közösség problémáiról beszélünk, ha nem is mindig komoly képpel tesszük.

Mióta odaszerződtél, neked is mindazt meg kell találnod a Centrálban, ami a Katonában és Nemzetiben megvolt számodra.
B. J.: Ha undok vagy, akkor ezt így kérdezed....

Ebben mi az undokság?
B. J.: Hogy ezzel arra célzol, rám találják ki a darabokat?! Egyáltalán nem, de a színházaknak mindig érdekük, hogy a darabválasztás egybeessen az ott dolgozó, meghatározó színészek szereplehetőségeivel. A Nem félünk a farkastól esetében valóban Rudolf Péter és az én ideszerződésem játszott meghatározó szerepet. A megelőző bemutatók, a Ma este megbukunk és a Sok hűhó sikere és a következő bemutató, a My Fair Lady kitűzése Alföldi Róberttel és Tompos Kátyával is segítette a döntést. Egyébként meg mi is volt meg számomra a Nemzetiben? Nos, Martha szerepére engem már többször felkértek, csak először még nagyon fiatal voltam, harminc körül, azt gondoltam, marhaság, hogy Marthát ennyi évesen játsszam el. Hogy Liz Taylor 35 évesen játszotta filmen, az nem számít, az film, és másról is szólt, mint a mi előadásunk. Később olyanok kértek fel, akikben nem bíztam rendezőként, vagy nem volt megfelelő a partner. Most jól alakultak a körülmények. Péter is itt van és neki is nagy kedve volt George szerepéhez. És igen, számomra meglehetősen fontos, hogy színészpróbáló és elgondolkodtató dolgokat csináljak, és ezzel sokat, a lehető legtöbbet adjak a nézőknek.

Mégis azt érzem, hogy azért az összes közül a Centrálban a Nem félünk a farkastól a legfajsúlyosabb darab.
B. J.: Akkor örüljünk, hogy idáig jutottunk! Hogy a nézőink meg is edződtek, és nem csak számban fejlődtek, ahogy telt-múlt az idő, és alakult a repertoárunk. Sok év alatt, lassan, fokozatosan olyan emberek szoktak a színházunkba, akik már szeretnek és tudnak is ilyet nézni, van rá igényük. A Vidám Színpad kétes múltjából kellett valamit kifaragnunk, és látod, ez ennyi ideig tartott. Hét, nyolc, tíz év kell, amíg kineveled a saját közönséged, de ma bizony már nem ritka, hogy más színházból is inkább hozzánk jönnek, mert itt találják meg azt, amit szívesen néznének.

Martha szerepe abszolút olyan, hogy a poklok legmélyére kell lemenned.
B. J.: Igen, igen. Borzasztó nehéz volt próbálni. Most már, hogy néhányszor lejátszottuk, kicsit könnyebb, de még mindig úgy érzem, mintha átment volna rajtam az úthenger. Nehéz szerep, nehéz darab. A főpróbahét különösen az volt, amikor mindennap reggel és este is le kellett játszani. Regenerálódni se tudtam, se lelkileg, se fizikailag. Most már könnyebb, már csak az agyam kattog. A szöveget ter­mé­sze­te­sen még rendszeresen mondanom kell, de azért már egy kicsit észhez tértem.

Ha ilyen fajsúlyú szerepet próbálsz, akkor civilben kikészülsz?
B. J.: Teljesen. Aztán bejáratódik a szerep és akkor már könnyebb! Elég az hozzá, hogy amikor a Jó embereket vagy ezt játsszuk, már öt óra körül bent vagyunk, és kezdjük összemondani a szöveget.
hirdetés

Azért, mert féltek, hogy elfelejtitek, vagy mert rá kell hangolódni az előadásra?
B. J.: Rá kell hangolódni. Amit játszol, azt be kell rakni, nemcsak a szívedbe, hanem a szádba is, mert minden szerepnek más az akusztikája. Érdekes dolog ez, ha például egy díszletben van egy lépcső, és mondjuk vidéken megy a produkció, és esetleg kevesebb a hely, emiatt pedig kikerül a díszletből az a lépcső, a színész akkor is lép egyet, mintha ott lenne, és persze botlik is, hiszen nincs a helyén a lépcső. Vagy ha valami plusz bekerül a díszletbe, akkor biztos, hogy elesel. Tehát a fizikai és a mentális dolgok teljesen össze vannak kapcsolódva egy szerepben.

A Jó emberek is egyfajta poklot ábrázol, mint a Nem félünk a farkastól, csak egy egészen más típusú poklot.
B. J.: Ott a szánalom érzése és az erkölcsi parancs nagyon erős. Technikailag meg a szöveg kezelése volt nagy kihívás. Azt is borzasztó nehéz volt próbálni és nehéz játszani is. Csak ott Szervét Tibivel küzdöttünk. Perjelek vannak a szövegkönyvben. Minden szereplő mondata közepén van egy perjel, így is hívtuk, hogy a „perjeles” darab. Azért van így, mert a másik szereplőnek a következő mondatát ennél a perjelnél kell elkezdenie. Meg kellett tanulni azt is, hogy a partner mondatának melyik pontján kell nekem elkezdenem beszélni.

Vagyis te már akkor megszólalsz, amikor a partnered beszél?
B. J.: Így van.

Miért van erre szükség?
B. J.: Mert az író, David Lindsay-Abaire, nagyon fontosnak tartotta, hogy abszolút hétköznapi nyelven beszéljünk. Pont, mint az utcán. Te beszélsz, én közbeszólok, miközben te még befejezed a mondatodat, és miközben én beszélek, te már újra mondod a magadét, így egymásba folynak a mondataink. Amikor beszélgetünk, erre nem figyelünk, ez abszolút természetes. Ez a normális, ehhez szokott hozzá a fülünk. Amikor dumálunk, nem várom meg a végszavadat. De ha ezt így kell csinálni a színpadon is, akkor az külön tanulási folyamatot igényel, mégpedig igen nehezet. Egyébként én továbbra is imádom a Jó emberek előadását, ez a mostani produkció egyáltalán nem homályosította el a fényét a lelkemben. Sőt, azt remélem, a Nem félünk sikere újabb kíváncsiságot ébreszt iránta is.

És nagyon szeretsz helyes bulvárvígjátékokban is játszani.
B. J.: Igen, bár legjobban azt szeretem, ha ilyet is játszhatok meg olyat is, mindig mindenből legyen! Számomra és a nézőink számára is így kerek az élet.




vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor