RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. május 29., hétfő
Magdolna, Léna

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Jön
Klasszikusok új ritmusban
2015-03. szám

Június 18. és július 10. között rendezik meg idén a Városmajori Színházi Szemlét, melynek versenyprogramjába hét nem budapesti színház egy-egy előadását válogatta be a 2014 márciusa óta bemutatott új produkciókból Jászay Tamás kritikus és Miklós Melánia, a színház művészeti

és kommunikációs munkatársa, közel ötven produkció megtekintése alapján. A Bernarda Alba háza (Békéscsabai Jókai Színház), az Édes Anna (Csíki Játékszín, Csíkszereda), a Magyar Elektra (Csiky Gergely Színház, Kaposvár), a Figaro házassága (Győri Nemzeti Színház), a Tóték (Miskolci Nemzeti Színház), a Vitéz Mihály (Weöres Sándor Színház, Szombathely) és az Istent a falra festeni (Csokonai Nemzeti Színház, Debrecen) című előadások szerepelnek a Budapesti Nyári Fesztivál szezonnyitó Színházi Szemléjén.
Szemlén kívül bemutatják még a Balfék című előadást, amely Feydeau A hülyéje címen ismert vígjátéka a Kecskeméti Katona József Szín­ház­ból, Örkény István Kulcskeresőkjét a Veszprémi Petőfi Színházból, valamint Neil Simon Furcsa pár című vígjátékát a székesfehérvári Vö­rös­marty Színházból. A programot idén is szakmai és közönségzsűri kíséri figyelemmel, a díjkiosztóra szeptember elején lesz. A szervezők újdonságként bevezetik a Szemle-bérletet, blogírókat keresnek, és hamarosan névadó pályázatot is hirdetnek.
Bővebb infó: www.szabadter.hu

Városmajori Szabadtéri Színpad
06. 18. – 07. 10.
hirdetés









vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor