RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. május 28., vasárnap
Emil, Csanád

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Szellemi bazilika
2016-06. szám

Negyedik alkalommal rendezik meg augusztus 12–21. között a Székesfehérvári Királyi Napokat. Arendezvény fénypontja 13–14-én a Koronázási Szertartásjáték, amelyről dr. Matuz Jánost, a Vörösmarty Színház művészeti intendánsát kérdeztük.
Honnan az ötlet, hogy minden évben bemutassák egy-egy itt ko­ro­ná­zott magyar király élettörténetét?
Dr. M. J.: A történet 2012 kora tavaszán kezdődött, Szikora János igazgatói pályázatának szellemi előkészítése idején. Székesfehérvár városa a Vörösmarty Színház igazgatói székére aspirálóktól egy sa­já­tos hangulatú fesztivál létrehozását is kérte. János évekkel korábban rendezte az István, a királyt, melyhez az Árpád-házi királyok és Szé­kes­fe­hér­vár összefüggésében is komolyabb előtanulmányokat végzett. Ő mesélt a Szent István által alapított Nagyboldogasszony-bazilikáról, melynek romjait ott láttuk nap mint nap, a helyiek által csak „rom­kert­nek” nevezett, nyitott és befejezett ásatási területen, Fehérvár bel­vá­ro­sá­ban. A templomról a történész (Hankó Ildikó) így írt: „A magyar történelem – a Budai Vár kivételével – egyetlen épületet sem ismer, mely eseményekben, jelentőségében a székesfehérvári bazilikához hasonlítható lenne. Öt évszázadon át – Szent István uralkodásától a török hódoltságig – a középkori magyar állam legjelentősebb helye volt…Tizenöt királyunkat és családtagjaikat itt temették el…” Különös, bár a magyar történelemben sajnos nem példátlan az a közöny és részvétlenség, hogy a királyok és családtagjaik a millenniumi megemlékezést követően is csak arra voltak jók, hogy csontjaikat 16 év után, immár végleg összekeverve és azonosíthatatlan állapotban, csendben, a nyilvánosság kizárásával újra székesfehérvári betonsilóba helyezzék – végső pusztulásra ítélve. Tíz évvel a ‘rendszerváltoztatás’ után – 2000-ben…”

A pályázatíráskor kézenfekvő volt, hogy a fesztivált színházi keretekben képzelték el?
Dr. M. J.: Az igazgatói pályázat lapjain elhatároztuk, hogy egy nagyszabású, történelmi emlékjáték keretein beül minden nyáron „feltámasztunk” egy, a „romkertben” megkoronázott vagy oda eltemetett magyar királyt. Vagyis elhunyt királyainkat szellemi síkon exhumáljuk, és egy őket megillető virtuális panteonba, a lelkekben felépítendő Nagyboldogasszony-bazilikában újra elhelyezzük. Ezáltal – szintén a lelkekben – felépítjük azt a templomot is, amely Európa 14 legnagyobb székesegyháza között a 7-8. helyet foglalta el, és amely elképesztő erővel emelkedhetett akkoriban a földszintes lakóépületekkel teli Székesfehérvár fölé. A történelmi múlt nagysága és a jelen helyzet között tehát nagy, színházi mércével nézve ígéretes ellentmondást éreztünk: egy olyan szellemi erőtér kibontásának lehetőségét, amelyben történelemformáló nagy királyaink mindegyike elnyerheti végre méltó helyét. A színház közösségformáló szerepe ismert, vonzalma az adott közösség történeti gyökereihez úgyszintén. Ennél nagyobb, mélyebb, szerteágazóbb, misztikusabb és drámaibb hagyományra nem bukkanhattunk.

Szikora János megnyerte a pályázatot. A döntésben e nagyszabású szellemi rekonstrukció ígéretének bizonyára volt szerepe. Mi történt ezután?
Dr. M. J.: Háromnegyed év forráskutatás következett. Köz- és zárt könyvtárakat bújtam, és lassan feltárult előttem a hazai mediavisztika varázslatos világa: a tudományos publikációk lapjain vad szakmai csatákra, a tudomány páncéljába öltözött, pallost, bárdot lóbáló professzorokra, hívekre és tagadókra bukkantam. És az is kiderült, hogy nem is olyan egyszerű a vállalásunk, mert még azt sem tudjuk, hogy a 2013-ban megkoronázni kívánt I. Istvánt vajon a mainzi vagy az Egbert-ordó (koronázási szertartásrend) szerint koronázták. Az ordó-kérdés sarkalatos színházszakmai kérdéssé nőtte ki magát, mert a döntésnek a színpadi megjelenítésben ikonikus és liturgikus következményei voltak: minden egyes kellék, ruha, elhangzott szószakmai megítélés hatálya alá eshetett. Mi pedig azt a célt tűztük ki, hogy a vállalt szellemi „exhumálás” történelmi szempontból a lehető legautentikusabb legyen. Nem egy olyan nyári színházi eseményt képzeltünk el, ahol kabócacirpeléssel átszőtt, himnikus zenei kíséret mellett egy színész fejére tesznek egy színházi koronát, hanem egy szakmailag megalapozott, spirituális szempontból mértékadó előadást, melynek helyszíne a Nagyboldogasszony-bazilika romjai fölé emelt szabadtéri színpad. Ugyanaz a hely, ahol 900 évvel ezelőtt valójában is zajlott a megidézendő esemény. Egyáltalán nem volt tehát mindegy, hogy mi és hogyan válik színházi jelenetté.
hirdetés

Önnek mi volt a szerepe ebben a hatalmas előkészítő munkában?
Dr. M. J.: A dramaturg munkája határterület – és én ebben az esetben szakmám stalkere (beosonó) lettem: egyháztörténészekkel, középkorkutatókkal, zenetudósokkal találkoztunk, és bár gyakran éreztem, hogy olyan vagyok, mint a vájár, aki fáradsággal harapja magát előre egy ismeretlen kőzetrétegben, és (kíváncsisága) fejlámpájának halovány fénye csak a közvetlenül maga előtt lévő, tömör, szürkésfekete falat világítja meg, végül, egy kora nyári napon, 2013-ban, mégis előttünk állt a középkori latin nyelvű kódexekben itt-ott fennmaradt liturgikus koronázási szövegek magyar nyelvű fordítása és egyközépkori kottaképben megjelenített, a szakma által legkorábbi rögzítésnek elfogadott zenei szövet. Már volt elegendő forrásanyag tervezőnek, zeneszerzőnek, rendezőnek – a színházi munka kreatív időszaka elkezdődhetett. Végül a közel ezer évvel ezelőtt elhangzott szavak, dallamok az egykor volt helyen újra életre keltek: a világon egyedülálló színházi vállalás nyomán létrejött István-oratórium nagy siker lett.

Idén kinek a fejére kerül a korona?
Dr. M. J.: Azóta Székesfehérváron kb. tízezer fős nézőközönség előtt minden évben lezajlik egy-egy jelentős Árpád-házi király koronázási szertartása.Szikora Jánossal együtt megírtuk A legendák királyát (Szent László), A hit harcosát (Könyves Kálmán), idén pedig jön A Fény koldusa, II. (Vak) Béla. A romkertből Nemzeti Emlékhely, az oratóriumból liturgikus királylegenda lett. A Székesfehérvár tábla alá kikerült a szó: koronázóváros, és gyakran emlegetik azt is: az ország szakrális fővárosa. Mi az Árpád-házi királyok élettörténetét bemutató sorozatunkat 2022-ig folytatni szeretnénk: je­le­netről-jelenetre, hangjegyről-hangjegyre, tégláról-téglára építve tovább azt a bizonyos szellemi bazilikát – a művészet erejével.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor