RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. március 26., vasárnap
Emánuel

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Jegyzet
A hármas határ közelében
2016-07. szám / Bóta Gábor

Júniusban 28. alkalommal rendezték meg a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválját. Régebben erősebb volt a találkozó jelleg, a társulatok miután játszottak, ott maradtak a három ország ha­tárához is közeli városban, és nézték egymást. Jó lenne ezt a gyakorlatot visszahozni, mert most inkább seregszemléről van szó.
Persze most is vannak szép pillanatok, amikor olyanok, akik egész évben nem látták egymást, össze­futnak, és azért egy-két előadást sokan látnak a másokéból, de az volt az igazi, amikor hosszabb ideig maradtak az együttesek, és a Művészetek Háza melletti tér, a baráti diskurzusok mellett, szinte ön­kén­te­lenül szabad szakmai fórummá is vált, a hivatalos szakmai beszélgetés mellett. Most ez már al­ka­lomszerű.
Bőven lett volna például miről beszélgetni a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának Sirály előadása kapcsán, Sorin Militaru eredeti koncepciójú rendezésében. Érezhetően komoly odaadásra, kemény munkára bírta rá a társulatot. Elégikus, költői produkciót hozott létre, melyben mélyről jövően fáj a világ a szereplőknek, és akár sikeresek, akár nem, szomorúan képtelenek mit kezdeni magukkal. Sóhajtoznak és sóhajtoznak. Már mintha az előadás elején is sejthető lenne, hogy a két fiatalnak, Trepljovnak (Rózsa László) és Nyinának (Sándor Anna) nem sikerül majd a kitörési kísérlet. A kezdetekkor is végletesen bizonytalanok. A két remek alakítás érzékelteti, hogy olyan közegben kénytelenek élni, amiben hamar rájönnek, nincs nagyon értelmes jövő. Odáig sem nagyon juthatnak el, hogy érdemben ki­pró­bál­ják, íróként, illetve színésznőként tehetségesek-e. A rendező a szinte állandósult patthelyzetet mutatja be. Nincsenek egyforma erők a társulatban. Vannak igen jó, jó és sápatag alakítások. Hullámzó a színvonal.
De akadt olyan produkció is, ami szinte maradéktalanul elbűvölt, a nagyváradi Szigligeti Színház Az eset című előadása. Szíjártó Tímea-Aletta darabja mozaikos szerkesztésű. Annyira rólunk szól, hogy a színészek a mieinkhez hasonló ruhákban, közöttünk ülnek, és fo­ko­za­tosan derül ki, ki játszó, ki néző. Körbefogunk ugyan egy kis színpadot, de sok minden a nézőtéren zajlik, akár átkiabálnak a fejünk felett, vagy az ölünkbe hajtják a fejüket a szereplők. Életképek füzérét látjuk mindennapjainkból. Nyomorúságos helyzetben hagyott öregasszonyt, veszekedő párt, végeláthatatlan családi viszályt, rákos beteget, akinek nincs sok esélye a pénzéhes egészségügyi gépezetben. Töméntelen elkeseredés, düh, ugyanakkor szédítő tettvágy, energia, elképesztő mennyiségű munka, játékkedv és humor van ebben a produkcióban. Sardar Tagirovsky rendező az egész társulatot kiforgatja a medréből, és megújult formában vissza is helyezi oda. Az eset előadása úgy lesújtó, hogy erőt is ad. Úgy beszél borzalmakról, hogy azért kedvet is csinál az élethez.
A Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Hair előadása nem tartozik a fontosak közé, de működőképes, lendületes, játékkedvvel telített. Érződik a társulat energikussága. Mozgalmas Gyenes Ildikó koreográfiája, ami megmutatja a fiatalok nyughatatlanságát, azt, hogy nem érzik jól magukat abban a világban, ami menetrendszerűen háborúkat robbant ki, álságosan hazug látszatrendet teremt. Próbálnak kilépni belőle. Szigetet teremteni maguknak, figyelni a másikra. Az azért nem érződik Puskás Zoltán rendezésén, hogy annyira lázadnak a fiatalok, hogy szét akarnák feszíteni a meglévő kereteket, akár a színházikat is, hogy bárkit is különösen megbotránkoztatnának. Ez végül is egy élvezetes, kicsit bulvárba hajló, jó ritmusú produkció, néhány hamis hanggal, sajnos magnóról szóló zenével. Szívesen néztem, de nem kavart fel.
Sok tekintetben lenyűgöz viszont a Piaf menet című előadás, olykor mellbevágó a produkció. Elképesztő, hogy amikor színpadon kívülről meghalljuk Mezei Kinga hangját a Szabadkai Kosztolányi Dezső Színház és az Újvidéki Színház közös produkciójában, akkor mintha Piafét hallanánk. Erős ez a hang, a végtelenségbe szárnyaló, temérdek fájdalom, gyötrődés, megélt kín van benne, ahogy Mezei művészetében szintén. Bámulni való energiákkal rendelkezik. Tán nem saját magát kellett volna rendeznie, mert ha lett volna egy külső szem, esetleg nem csúszott volna bele a monotonitás hibájába. Ebben sokat segített volna a humor, az az önirónia, sőt gúny, amivel Piaf rendelkezett, és amit jeles magyar megtestesítői, Gyurkovics Zsuzsa, Vári Éva, Botos Éva meg is mutattak. De ettől függetlenül bámulatos, amit Mezei csinál.
hirdetés

És bámulatos Az új lakó előadása is a bukaresti Nottara Színház produkciójában, ami díszelőadásként került a fesztiválra. Ehhez az adta az alkalmat, hogy Tompa Gábor 25 éve igazgatja a kolozsvári magyar teátrumot. Köszöntötték őt, és kiállítás is nyílt a Művészetek Házában. Az új lakót másodszorra láttam, és megint intenzíven hatott rám. Ionesco darabjában életében utoljára költözik új lakásba egy idősödő férfi, akit spanyol színész, Francisco Alfonsín játszik káprázatosan. Két szállítómunkás pedig hozza és hozza az emlékeket megtestesítő régi bútorokat, tárgyakat, relikviákat, amik Helmut Stürmer intenciói szerint gyönyörűek, veretesek. És egyre csak érkeznek és érkeznek, körbeveszik gazdájukat, totálisan elárasztják a lakást, úgy, hogy szinte már lépni sem lehet benne. Tán meg is fullad közöttük a férfi, annyira nem tud a múltjától szabadulni.
A jókora befogadóképességű Várszínpadon általában szórakoztató produkciók mennek. Ilyen persze a Hippolyt, a lakáj is, ami a Csíkszeredai Csíki Játékszín prezentálásában került színre, Csiki Zsolt rendezésében. Ez a társulat már nem először rukkol elő zenés produkcióval, úgy, hogy azért nem mindenki énekhangja acélos, nem is mindenki táncol géppuskalábú fergetegességgel, mégis hatásosak, soha nem ízlésficamosak az ilyen jellegű előadásaik. Jól játszanak ugyanis. Humoruk van, és képesek kicsit az egyszerű történetek mögé látni, például ebben az esetben evidenssé teszik, hogy az újgazdag úrhatnámság milyen átok mindenkinek, és mennyire nevetségessé teszi az embert. A Schneider Mátyást adó Fülöp Zoltánnak már hitele van a kisvárdai deszkákon, méltán kap színpadra lépésekor fogadótapsot, a közönség tudja, hogy jót várhat tőle, és ezt meg is kapja. Ezúttal nála lényegesen fiatalabb férfi, Veress Albert alakítja Hippolytot, vagyis középkorú leckéztet időset, ennek is van némi plusz jelentése. De alapjában véve az egész produkció könnyed, szórakoztató, tele van játékkedvvel, amit igencsak értékel a publikum.




vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor