RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. július 25., kedd
Kristóf, Jakab

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
A mesében sem kérdezzük meg, mi miért történik
2016-08. szám / Pavlovics Ágota

Ingmar Bergman Szenvedély című filmjének színpadi változatát októberben mutatja be a Nemzeti Színház Kiss Csaba rendezésében. Az egyszerű mondat mögött meseszerű események is
állnak. Például: az előadás látványvilágát meghatározó képek Farön, Ingmar Bergman szigetén ké­szül­het­tek, és persze az is, hogy a rendező hetekig élt és dolgozott a svéd rendező otthonában. Kiss Csabával beszélgettünk.

Mit jelent számodra az a szó, hogy szenvedély?
K. Cs.: Vonzó, veszélyesfogalom, gyakran használjuk, bár igazi je­len­té­sé­re én csak mostanábanjöttem rá. Nem minden vágy szenvedély. Bergman világa mindig lenyűgözött, késő kamaszkorban láttam a filmjeit, tágranyílt szemmel. De rendezőként soha nem volt bennem olyan késztetés, hogy valamelyik művét megrendezzem. Értettem és szerettem a filmjeit, de távol álltak tőlem azok a hűvös, geometriai pontossággal ábrázolt fájdalmak, amiket a szereplői átélnek. Mindig megnéztem, ha valamelyik színház bemutatta a Rítust, az Őszi szo­ná­tát vagy a Jelenetek egy házasságból-t. Tavaly ősszel John Cassa­vetes Premierjének rendezésére készültem a Nemzeti Színházban, de végül nem sikerült megfelelő szereposztást találni. Más darabot ke­res­tem, és csak később kötöttem ki Bergman filmnovelláinál. Új|raol­vas­tam mindent, a Personát, a Rítust, a Suttogások és sikolyokat, de túlságosan irodalminak tűntek. Tet­szet­tek, de egyik sem szólított meg.

Végül mégis a Szenvedélyre esett a választásod, miért?
K. Cs.: Ez hetekig nem hagyott nyugodni. Folyton visszatértem hozzá. Azt éreztem, hogy rólam, rólunk szól. Ez az érzés egyébként nagyon hiányzik nekem a színházban. Királyok, kurvák, hajléktalanok, csetlő-botló karakterek. Tudom, hogy benne van az egész világ, de nekem hiányzik az, amit én megélek, amivel én küzdök nap mint nap. Nem áttételesen, hanem a maga bonyolultságában. Hogy egy 40-50 éves ember, férfi/nő milyen érzelmi viharokat él át, hogy kapaszkodik meg a saját életében. Erről kevés szó esik. Fogalmazhatok úgy is, nem látom a saját problémáimat színpadon. Amikor lényegében minden stabil, rendben vannak a dolgok, mégis érezzük, hogy valami nem jó. Fogy a levegő. Köröz fölöttünk a bol­dog­ta­lanság. Amikor az ember magára marad az alapélményeivel. Mintha a lelke visszavonulna egy szigetre, amelynek ő az egyetlen lakója. Odaadtam a filmnovellát Annának (Györgyi Anna – a szerk.), majd Horváth Lajosnak is. Sokat beszéltünk róla. Egyre jobban beleszerettem a Szenvedélybe, szerencsére Vid­nyánsz­kynak is megtetszett. Érezte, hogy Bergman letisztult, klasszikus világa jól illene a Nemzeti Színház repertoárjába, a Gobbi Hilda Színpadra.

Bergman világa titokzatos, szépséges, megrázó és még hosszan sorolhatnánk. Nem sok rendező mondhatja el magáról, hogy a svéd rendezőóriás házában, székében ismerkedhetett vele, inspirálódhatott. Hogy jutottál el Bergman szigetére?
K. Cs.: Tavaly ősszel kezdtünk dolgozni a Szenvedély színpadra állításán, régi munkatársaimmal, a látványvilágot tervező Berzsenyi Krisztával és a vetítési koncepciót megalkotó Nagy András operatőrrel. András elolvasta a novellát, megnézte a filmet, meghallgatta, hogy mit szeretnék látni a színpadon, majd azt mondta, ezeket a képeket csak Farö szigetén tudja elkészíteni, ott, ahol Bergman élt, és a Szenvedély című filmjét forgatta. Meglepett a kérése, mert tájakat, hangulatokat, számos helyen lehet fényképezni. De tetszett a dolog igazsága. Áprilisban András elutazott Farőre, és különös hangulatú képeket hozott. Azt mondta: tudnod kell, hogy ott lakik az Isten. Közben kiderült, hogy a Bergman Alapítványnak van egy pályázata, amellyel három hét és három hónap közötti időt tölthetnek Farön ösztöndíjjal azok a művészek, akik Bergmannal foglalkoznak. Megpályáztam egy közel egy hónapos időszakot, és nyertem. Bergman Angeni házát kaptam, egy erdő közepén, nem messze a tengertől. Meg egy biciklit. Hozzám legközelebb a Hammars-i ház volt, az ahol ő maga is élt. Az erdőbe simuló, szerény, de tágas házban minden úgy maradt, mint az ő idejében. Itt napközben dolgozhattam, használhattam Bergman könyvtárát, archívumát.
hirdetés

Változtál-e te magad a szigeten átélt élményeid hatására? A Farön töltött hetek nyomán változik-e ősztől az előadás?
K. Cs.: Amikor elindultam, nagy volt bennem a várakozás. És a félelem. Egy hónap egyedül? Tényleg van valami abszolútum ott. Saját időszámítás fogadja az embert. Tiszták, élesek a fények. A szigeten töltött idő, az egyedüllét sok mindent megérlelt bennem. Bergmantól a tiszta gondolkodás utáni vágyat tanultam, és azt, hogy ne féljek szembenézni a bennem feszülő dolgokkal. A Szenvedéllyel mint előadással kapcsolatban annyi változott bennem, hogy mindenfajta fölösleges dolgot szeretnék kivenni belőle. Színpadképe, látványvilága nyilván nem változik, de a belső folyamatok sokat mélyülhetnek a nyár során. Az októberi bemutató előtt lesz még egy főpróbahetünk is. Nagyon jó érzés, hogy ezzel a darabbal és Bergmannal találkozhattam.

Mintha a mesék világában járnánk: faröi képek, előbemutató, Bergman szigete, nyári elmélyülés, da­rab­ér­le­lés. Hogy sikerült ennyi mindent harmóniába simogatni az előadás készítése során?
K. Cs.: Nem tudom, de a mesében sem kérdezzük meg, hogy miért...

Azt viszont igen, hogy kik játsszák a filmből jól ismert, Max von Sydow, Liv Ullmann, Erland Josephson, Bibi Andersson által játszott és felejthetetlenné tett szerepeket?
K. Cs.: A filmet egyelőre nem néztem meg, utoljára tizennyolc évesen láttam. A hangulatára emlékszem. A mi előadásunkban a vágy, a hiány, a keresés, az egymásrautaltság is erőteljesen benne van, de ugyan­ak­kor a színpad melegebb, emberibb médium, mint a film. Nem annyira hűvös, fojtott, mint Bergman világa. Van benne némi játékosság, humor is. A színészek fantasztikusan próbáltak, nagyon szép dolgokat találtunk. Horváth Lajos Ottó az érzelmeit visszafogó Andreas, Györgyi Anna a fájdalmas titkokat hordó, mindig újrakezdő Anna, Schnell Ádám és Tóth Auguszta egymást gyötrő nagypolgári házaspár: Elis és Eva. Szarvas József egy különös figurát, egy szigetlakót játszik, a gyanakvás által halálba hajszolt Johant. Nagyon mély, sok szálat érintő történet.

Most hogy fogalmaznád meg, mi a szenvedély szó tartalma?
K. Cs.: Egy régi lexikonban bukkantam rá a tökéletes definícióra: szenvedély az olyan vágy, amiről az ember racionálisan tudja, hogy tilos, mégsem bír szabadulni tőle.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor