RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. szeptember 20., szerda
Friderika

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Az árkok betemetésére kell fókuszálni”
2016-11. szám / Jónás Ágnes

A Thália Színház továbbra is az igényes szórakoztatás mezsgyéjén halad: a 2016/2017-es évad nagyszínpadi bemutatói között olyan ínyencségeket találunk, mint például a Bérgyilkos a ba­rátom, a Kean, a színész, az olasz bűn legmélyét feltáró A főnök meg én meg a főnök, valamint a
Karinthy Ferenc színdarabján alapuló Gellérthegyi álmok, mely a vizuális tánc- és színházi fantázia világába kalauzolja a nézőket. A darabok kapcsán Csányi Sándor művészeti vezetővel többek között a színészi spektrumok tágításának fontosságáról és a színház falain belüli aktuálpolitizálás létjogosultságáról is beszélgettünk.

Amikor legutóbb beszéltünk, azt mondta, nem különösebben szeret interjút adni, pedig bizonyára tudja, hogy az olvasók – legfőképp a hölgyek – előszeretettel olvasnak önről.
Cs. S.: A színpadon kívüli terepeken nem igazán szeretek szerepelni, és nagyon távol áll tőlem, hogy különböző orgánumoknak önmagamról beszéljek. Rendszerint heti két-három interjúfelkérésem van, s ha én mindegyiknek eleget tennék, akkor a csapból is én folynék. Ez meg­le­he­tő­sen visszatetsző lenne, az olvasók pillanatok alatt megutálnának. Szívesen nyilatkozom, amennyiben van szakmai apropó, de ha nincs, akkor szerintem jobb csendben maradni.

Apropóból ezúttal nincs hiány, hiszen a Thália Színház ez évadban is számos különleges és izgalmas bemutatót ígér. Október 4-én debütált Francis Veber Bérgyilkos a barátom című vígjátéka, melyben a rendre nehézfiúkat és gengsztereket meg­for­má­ló Szabó Győző most egy pszichiáter szerepét ölti magára. Művészeti vezetőként a szórakoztatás mellett a színészi spektrumok tágítását is fontosnak érzi?
Cs. S.: Természetesen! Győző a Balkán kobrában bérgyilkost, a Rövid a pórázban bűnözőt alakított, most nagyon boldog, hogy végre egy kifinomult, választékosan beszélő karaktert kell megformálnia. Fontosnak tartom, hogy felkavarjuk kicsit az állóvizet az által, hogy színészeinknek más-más arcaival is megis­mer­tessük a közönséget.

A bohózatot a Karinthy Ferenc színdarabján alapuló, különleges látványvilágot ígérő táncos produkció, a Gellérthegyi álmok követte november 5-én, melyet Schell Judit és Finta Gábor előadásában láthatnak a nézők.
Cs. S.: Ebben a darabban a játék és a táncolás öröme tökéletesen összefonódik, a táncot arra hasz­nál­hat­juk, amire született: örömre. Ezt a műfajt akkor szerencsés elővenni, amikor az érzelmek olyan szintre emelkednek, amikor a próza már kevés. Itt két, egymás számára idegen ember, egy nő és egy férfi ta­lál­ko­zik egy gellérthegyi villában, akik az egymásnak mesélt múltbéli történeteiket a tánc nyelvén jelenítik meg. Kicsit olyan ez, mint amikor a gyerekek elkezdenek csapongani egy történetmesélés során, s bizonyos pontokon eljátsszák vagy eltáncolják a cselekményt. Az egyik jelenetben a szereplők egyik pillanatról a másikra a világűrben találják magukat – a képzelet kiterjesztését olyan különleges vetítési technika teszi felejthetetlenül plasztikussá, amely prózai színházban egészen újszerű és lenyűgöző hatást kelt.
hirdetés

A jövő év első bemutatójára március 4-én kerül sor Alexandre Dumas – Jean-Paul Sartre: Kean, a színész címmel, Kelemen József rendezésében, Szervét Tibor és Gubás Gabi főszereplésével. Célja a darabnak, hogy megfejtse, hogy válik színésszé egy ember, vagy a színészlétnek más vetületét vizsgálja inkább?
Cs. S.: Az emberekben gyakran felvetődik a kérdés, hogy miként tud a színész egy másik ember bőrébe bújni, és hihetően megjeleníteni egy személyiségétől eltérő karaktert a színpadon. E mély gondolatokkal és öniróniával teletűzdelt, 18. századi, kosztümös darab a szerep és az ember közötti valóságot, az elégedettség, a siker, az önbizalom és a feleslegessé válás, a meghasonlás pólusait állítja fókuszba. Betekintést enged az angol királyi udvarba, ahol pletykák és intrikák szövik át a mindennapokat. Edmund Kean ünnepelt színész, akiért mindenki odavan, de csak annyira, hogy például feleségül senki nem menne hozzá. Kean pontosan tudja, hogy az emberek nem őt szeretik, hanem a szerepet, amelyet nap mint nap magára ölt. A fő kérdés, hogy mi játszódik le benne, amikor abbahagyja a színpadi szereplést, hogyan viseli a magányt, az unatkozást, valamint azokat az időszakokat, amikor senki nem kíváncsi rá. A három évszázaddal ezelőtti darab rendkívül mai, hiszen a multinacionális cégeknél számos Kean dolgozik. A főnök kedveli őket, az üzleti partnereket lenyűgözi a tudásuk, azonban amikor hazamennek, szembesülnek az őket körülvevő ürességgel.

Mi az oka annak, hogy csak ebben az egy darabban – a herceg szerepében – láthatják önt a nézők? A művészeti vezetői feladatok szabnak gátat a színpadi szereplésnek vagy tudatos háttérbe húzódásról van szó?
Cs. S.: Művészeti vezetőként meglehetősen sok munkám van, a nyarak forgatással telnek, tehát szá­mom­ra ez az egy szerep bőven elég, ráadásul borzasztóan ellenszenvesnek találom, ha egy színész arra hasz­nál­ja a pozícióját, hogy magára osztja a legjobb szerepeket. Inkább a többieknek szeretnék lehetőséget adni a játékra.

A Thália Színház törzsközönségét a harmincöt év felettiek alkotják. Vannak olyan darabjaik, melyek kifejezetten a huszonéves nézők igényeit hivatottak szolgálni?
Cs. S.: A fiatalabbaknak A nagy kézrablással, illetve az Amerikai bölénnyel kedveskedünk, és azon vagyunk, hogy ha kis lépésekben is, de tágítsuk a nekik szóló repertoárt a következő öt évben.

Van, aki az aktuálpolitizáló előadásokat manipulatívnak tartja, van, aki azt mondja, egy színházi alkotásnak a politizálás is feladata. Mi az ön álláspontja?
Cs. S.: Tolsztoj írta, hogy a művészeknek az a feladatuk, hogy az emberekkel megszerettessék a saját életüket – én is ezt vallom. Habár a színháznak része a politizálás, a Thália nem ezt az utat járja. Én sosem politizáltam, mert nem értek hozzá, és szerintem jobb, ha mindenki a maga dolgával van elfoglalva: a politikus politizáljon, a színész játsszon. A szórakoztatást, a kisember boldogulását, a szerelmi zűröket fontosabbnak tartjuk a színpadon, mint hogy azt boncolgassuk, milyen viszonyban állunk a hatalommal. Véleményem szerint nem elmélyíteni kell az emberek közt tátongó politikai szakadékokat, inkább az árkok betemetésére kell fókuszálni.

vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor