RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. szeptember 23., szombat
Tekla, Líviusz

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Reflektorfényben Platonov és Katona József
2016-12. szám / Jónás Ágnes

„Nincs rendezői énem, inkább játékszervezőnek tartom magam” – vallja Kocsis Pál, a kecskeméti Katona József Színház színművésze, aki novemberben Réczei Tamás Katona József, avagy légy a pókok között fickándozik című drámáját vitte színre, s aki főszereplője a Szász János rendezé-
sében január 7-én debütáló Apátlanul című drámának is. A Csehov-művek időtállóságáról és a teát­ru­mok­ban zajló „futószalagrendszerről” interjúnkban vele beszélgettünk.

Idén ünnepeljük Katona József születésének kétszázhuszonötödik, a kecskeméti Katona József Színház alapításának pedig a századik évfordulóját, nem véletlen tehát, hogy a Katona József, avagy légy a pókok között fickándozik című dráma épp ebben az évadban debütált a Ruszt József Stúdiószínpadon november 11-én, melyet az ön ren­de­zé­sé­ben láthat a nagyérdemű.
K. P.: A mű a Forrás folyóirat által kiírt Katona József Drámapályázat különdíjazott alkotása, melyet Réczei Tamás, a színház művészeti vezetője írt. A drámában a valóság keveredik a fikcióval, s két korszak, Katona József kora és az 1970-es évek elevenedik meg. Katona József a Bánk bán előadására készül, a főszerepben Déryné Széppataki Rózával és Déry Istvánnal, Ruszt József az 1970-es évek közepén szintén e művet kívánja színre vinni a kecskeméti kultúrházban Gábor Miklóssal és Vass Évával. Mindkét alkotó egyformán igyekszik megoldást találni a helyzet nehézségeire, a fő kérdés, hogy sikerre tudják-e vinni álmaikat. Az előadásban Gábor Miklóst Dunai Tamás, Vass Évát Danyi Judit, Ruszt Józsefet Porogi Ádám, Katona Józsefet Hegedűs Zoltán, Dérynét Decsi Edit alakítja.

A rendezői énjét ilyenkor mennyire befolyásolja a színészi énje?
K. P.: Nekem nincs rendezői énem, inkább játékszervezőnek tartom magam.

Pedig rendezte már az Akár akárkit, A pitbull cselekedeteit, hogy többet ne is említsek.
K. P.: Valóban, de ez egy nagyon komoly szakma, fortélyai vannak, melyekből én csak el-ellesegettem néhányat. Inkább a színész énem befolyásolja a rendezést, a próbákon is inkább színészként vagyok jelen. A színpadi játéknak sosem a struktúrája érdekelt, hanem annak pszichikai és szellemi szintje.

Csehov Apátlanul című művét 2017. január 7-én mutatják be Szász János rendezésében, melyben a főszereplő, Platonov bőrébe bújik. Mit lehet ma üzenni Csehov e művével?
K. P.: Csehov nemcsak kiváló író volt, hanem zseni is. Ez a családtörténet ma is remekül megállja a helyét, nyelvezetében sem múlt századi. Emberek közti konfliktusokról, féktelen indulatokról, feszültségről, magányosságról és elfojtott érzelmekről szól, házasságok, életek, anyagi javak forognak kockán, vagyis olyan témákat feszeget, melyek mindig is léteztek, mióta világ a világ.
hirdetés

Ez az első közös munkája Szász Jánossal?
K. P.: Még sosem dolgoztam vele, noha nagyon kedvelem a munkáit. Színházi rendezéseiből keveset, filmes munkáiból szinte majd’ mindegyiket láttam már. Beszélgetéseink alapján azt gondolom, hogy ő az a fajta rendező, aki a keresést, illetve az emberi-színészi jelenlétet tartja a legfontosabbnak.

A kaposvári Csiky Gergely Színház társulatától tizenhat év után azért jött el, mert Rátóti Zoltán meg­szün­tet­te a szerződését. A kecskeméti Katona József Színházban a harmadik évadát tölti. Hogy érzi magát?
K. P.: Kis kerülővel jöttem Kecskemétre, előtte ugyanis két évadot töltöttem a Miskolci Nemzeti Szín­ház­ban. Az a fajta vagyok, aki színészként pillanatok alatt képes akklimatizálódni, magánemberként viszont korántsem vagyok olyan nyitott, mint ahogy az kívülről látszik. Idő kell, hogy elfogadjam a változást. A kaposvári Csiky Gergely Színházra a bölcsőmként, a fészkemként tekintettem, hiszen 1996-ban, rögtön a főiskoláról kerültem a társulathoz. Nagy fájdalom volt számomra az elválás, de nagy örömmel jöttem a Katona József Színházhoz – mostanra érzem, hogy elkezdődött a kecskeméti történetem, s hogy be­le­szok­tam a közegbe.

Manapság egyre több alkotó panaszkodik arról, hogy iszonyú rövid idő alatt kell elkészülni a produkciókkal, egyre több és több bemutatót kell tartani. Ez nem nyomasztja?
K. P.: Dehogynem! A magyar színházak valóban arra kényszerülnek, hogy iparszerűen működjenek. Ezt nem feltétlenül a teátrumok szabják meg, sokkal inkább azok, akik a pénzt adják. Futószalagon gyártunk, a műhelymunka gyakorlatilag már nem létezik, mi, alkotók pedig beletörődtünk ebbe, pedig szerintem ha több időt hagynánk az egyes művekben való elmélyedésre, sokkal messzebbre is el lehetne jutni.

Mennyire van ma nehezebb dolga – bármilyen értelemben – egy vidéki színháznak, mint a fővárosiaknak?
K. P.: Sokkal nehezebb dolga van. A fővárosi színházak lényegesen nagyobb merítésből találnak kö­zön­sé­get maguknak, míg egy vidéki színháznak az összes színházat pótolva kell népszínházként funkcionálnia. A vidéki emberek nem feltétlenül annyira lazák és nyitottak, mint a pesti ifjúság, de például Kecskemétnek is megvan a maga értelmiségi, irodalmat ismerő és szerető rétege, sőt, a színházba járás tradíciója vidéken lényegesen erősebb, mint a fővárosban.



vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor