RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. szeptember 21., csütörtök
Máté, Mirella

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
A létezés végessége
2017-02. szám / Jónás Ágnes

„Ha abszurd humorral állunk az elmúlás témájához, ha tudatosítjuk magunkban, hogy csupán a félelmeink miatt látjuk tragikusnak és szörnyűnek a dolgokat, akkor talán könnyebben megy a feldolgozás is” – vallja Vajdai Vilmos,
akinek Irány Hawaii! avagy Jó éjt, szaros… című rendezése március 17-én debütál a Szkéné Színházban. A TÁP Színház alapítójával az abszurdba hajló komédia kapcsán beszélgettünk halálról és félelmekről, a magyarok fejében élő tévhitekről, a groteszk és a kedélyborzolás erejéről.

Milyen jelentéstartalommal bír, mit szimbolizál a címben szereplő Hawaii?
V. V.: Gyakran mondjuk: mától Hawaii van! A címben szereplő helyszín egy idilli állapotot és helyszínt jelöl, olyat, ahova végre – átvitt értelemben vagy szó szerint – elutazhatunk akkor, amikor már minden gondunkon, megpróbáltatáson túljutottunk, s ahol kipihenhetjük magunkat, kiélvezhetjük mindazt a jót, ami ránk vár. Hawaii az a hely, ahol minden „kerek”.

Az előadásotok műfaji meghatározása abszurdba hajló komédia.
V. V.: Igen, mert az előadás azt mutatja be, mennyire abszurd is az a világ, amelyben élünk, s hogy milyen különös attitűddel közelítünk a halálhoz, a betegséghez vagy épp az öregedéshez. Mert úgy nagy általánosságban mindenki tudja, hogy egyszer be fog fejeződni a földi pályafutása, de mi történik akkor, ha ez valakinek hirtelen a csontjáig hatoló felismeréssé válik? Mit tudunk tenni, hogy félelmeink ne uralkodjanak el rajtunk?

Megpróbálunk az elmúlásra egy kevésbé sötét szemüvegen keresztül tekinteni?
V. V.: Én azt vallom, hogy ha abszurd humorral állunk az elmúlás témájához, ha tudatosítjuk magunkban, hogy csupán a félelmeink miatt látjuk tragikusnak és szörnyűnek a dolgokat, akkor talán könnyebben megy a feldolgozás is.

Téged szokott foglalkoztatni a halál gondolata?
V. V.: Mutass nekem egy olyan embert, akit nem! A halál realitásával való szembesülés, az élet törékenysége különösen felerősödik egy-egy betegség alkalmával, valamint képzelgéseink és félelmeink hatására.

Ironikus, hogy pont a halál az, ami értelmet ad a létezésünknek.
V. V.: Igen, mindemellett persze ott van az is, hogy ahogy az ember korosodik, úgy lesz egyre több halottja, s úgy nő benne a saját és szeretteink elmúlása miatti aggódás. Míg a halálra más kultúrákban az élet természetes velejárójaként tekintenek, addig nálunk tabutéma. Az Irány Hawaii! célja, hogy megmutassa, milyen képzeteket vagyunk hajlamosak a létezés végességéhez tapasztani, s hogy milyen egyéb gondolatokat lenne célszerű generálnunk magunkban életünk megkönnyítése érdekében. A színészek saját félelmeikkel kapcsolatos élményeiket és tapasztalataikat adják az előadáshoz – a TÁP Színházhoz remekül passzol az efféle műhelymunka, s épp ezért a darab, a cselekmény kimenetele sem végleges, hanem az egy közös munka, gondolkodás eredménye lesz.
hirdetés


A Katona József Színházban január 7-én debütált az általad rendezett Nem vagyunk mi barbárok című groteszk társadalmi szatíra, melynek középpontjában a menekültkérdés áll. Szerinted lehet nevetni egy olyan témán, mint a migrációs válság?
V. V.: Az emberek viselkedése az, amit ki lehet nevetni. A humor, a groteszk eszközök. Arra valók, hogy jobban eljussanak a fontos kérdések az emberekhez. Felrázó ereje lehet annak is, ha egy előadás alatt a nézők saját magukon nevetnek. A menekültekkel kapcsolatos vélekedéseket illetően erős zavar van a fejekben. Mulatságos az a totális zavar, amit emberek elképzelnek valamiről, amiről nem rendelkeznek hiteles információval. Vidéken például a nagy többség még külföldivel sem találkozott életében, nemhogy migránssal, ennek ellenére ott van bennük a tőlük való félelem, illetve az agresszió. Hogy miért? Mert ezeket az attitűdöket alakították ki bennük, a gyűlölet abból a nyomásból fakad, ami a hatalom felől éri az embereket. A felcukkolás zavarokat és prekoncepciókat hív elő, na, ezt lehet megmosolyogni, meg azt, hogy milyenek is vagyunk mi, magyarok!

Szerinted milyenek vagyunk?
V. V.: Éppolyan borzasztóak, mint az összes többi nép. A Trafóban január 29-én mutattuk be a magyarIQm című darabunkat, mely pont arról ad látleletet, hogy hogyan élnek és gondolkodnak a magyarok. Az előadásban elhangzó szövegek – hírek, kommentek, apróhirdetések, Facebook-posztok – szerepeltetése gesztusértékű: rólunk, magyarokról szól, bennünket jellemez.

Darabjaidat sokszor aposztrofálják botrányosnak. Egy online magazinnak adott interjúban jó pár hónapja azt nyilatkoztad, hogy „olyan színházat nem érdemes csinálni, amit végignéznek, a végén udvariasan tapsolnak, és aztán elfelejtik az egészet”. Élvezed, ha borzolhatod a kedélyeket?
V. V.: Az élvezetem nem abban van, hogy mások szenvedését vagy országos méretű problémákat karikírozok ki. Azt élvezem, hogy a darabjaimmal hatni tudok a nézőkre, ha elindíthatok bennük gondolatfolyamokat, ha meglepődnek, és ha ráeszmélnek, hogy egy számukra szokatlan aspektusból nézve a problémák nem is annyira borzasztóak, mint azt hiszik.

Milyen rendezések és szerepek várnak még rád az évadban?
V. V.: Május végétől Székely Kriszta A kaukázusi krétakör című előadásában játszom a Katona József Színházban, ami immár harminc éve az egyik otthonom, a Trafóban pedig októberben lesz a bemutatója az Utas és holdvilágnak.




vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor