RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. szeptember 22., péntek
Móric

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Nem az a fontos, amit mondasz, hanem amit gondolsz”
2017-02. szám / Pavlovics Ágota

Remek stílusban öltözik. Nagyon tudja viselni a ruháit. Sokszoros kalapemelést érdemel ten­ger­nyi szellemi és fizikai energiája. Számos újdonság köthető a nevéhez, például a hazai pantomim, az Egyszemélyes Színház, a szirtaki. Könyveket ír, Kossuth- és Jászai Mari-díjas
színésznő. Ötven évig a Madách Színház tagja volt, most az Örkényben szerepel. Filmet forgat, lemezen dolgozik. Mindig van mondanivalója, utoljára a színikritikusok szeptemberi díjátadóján kápráztatta el a szakmát. Március 23-án lesz 90 éves. Békés Italával beszélgettünk.

Hogy emlékszik pályája indulására?
B. I.: Számomra nehezen indult a pálya, bár már harmadéves főis­kolás­ként a Vígszínházban játszottam, utána „felsőbb parancsra” (az ötvenes években járunk) az Úttörő Színházba delegáltak, ahol fiú­sze­re­pe­ket kellett játszani. Minél jobban sikerültek, annál több nad­rág­sze­re­pet kaptam, míg a pályatársaim Rómeó és Júliából vizsgáztak. Elképzelhetetlen volt kikerülni ebből a skatulyából, de sikerült.

Nemecsek-alakításának sikerét máig emlegetik. Milyen élmény volt?
B. I.: „Mintha egyenesen a regényből lépett volna elénk” – írta rólam Kárpáti Aurél, a kor legnagyobb polgári színikritikusa 1954-ben, majd így folytatta: „Úgy hisszük, hogy meg fogja nyitni előtte az utat a ’szoknyás’ drámai szerepek felé is.” Két kedves levelet is őrzök. Az egyik így kezdődik: „Kedves Nemecsek Ernő néni!” A másik így végződik: „Előadás után várlak: Aranka.”

Rengeteg szerepet eljátszott. Melyekre emlékszik a legszívesebben?
B. I.: Gajdar Timur és csapata című darabjában egy rossz kölyköt játszottam, Figurát, őt nagyon szerettem. Meg A vihar Arieljét, a Borisz Godunov Kszényiáját, a Will Shakespeare Erzsébet királynőjét, a Meggyeskert Firszét, az Odüsszeusz Tours Szép Helénáját és még folytathatnám.

Először mutattak be ikertestvérével pantomimot Magyarországon. Hogy jutott eszükbe?
B. I.: „Nem az a fontos, amit mondasz, hanem amit gondolsz”. Egy slemil házaspár gondolatait akartuk kifejezni Bandi bátyámmal, és kiderült, hogy ezt legjobban némajátékban lehet. Hosszasan leveleztem Marcel Marceau-val, aki meg is hívott egy kurzusára, de sajnos akkor lehetetlennek bizonyult kijutni Franciaországba. Gera Zolit választottam partnerül – aki szintén a pantomim játékokon törte a fejét – és bátyámat, Békés Andrást kértük fel rendezőnek. Négy és fél hónapon keresztül napi 12 órát gyakoroltunk, közben Zoli családi okok miatt kilépett, így 1957-ben Bandival (aki született tánctehetség volt) mutattuk be Ujjé kino! címmel az Ifjúsági Színházban. Tizenkét perces számunkkal két hét múlva már Pozsonyban léptünk fel, onnan az Orfeum Varietébe, Karlovy Varyba hívtak, ahol éppen filmfesztivál volt. Onnan a világ számos országába kaptunk meghívást világszámunkkal.

Hogy született meg a rendkívül sikeres Egyszemélyes Színház?
B. I.: Kurtág György barátom sarkallt az önálló alkotómunkára. Az Egyetemi Színpad felkérésére 1969-ben bemutattam Egyszemélyes Színházam első produkcióját, „A Nő!?”-t, mely több mint 1000 előadást ért meg, és bejártam vele a fél világot. Talán találóan írta Koltai Tamás színikritikus, hogy „Nem a színészet érdekli, hanem az élet, nem az eszközét teríti ki, hanem a filozófiáját.” Az Egyszemélyes Színházam azóta 23 produkcióval gazdagodott. Azt hiszem, az önálló alkotás, a létrehozás öröme vetekszik a színházi szerepek megformálásával.

Hogy találta ki a Gondolatiskolát?
B. I: Gyerekkoromban én jártam a saját magam gondolatiskolájába. Nem szerettem tanulni. Az ebből fakadó problémák elől este, mikor lefeküdtem, a gondolatiskolámba menekültem, ahol mindent meg­be­szél­tem magammal. Néha már alig vártam, hogy randevúzzam a gondolataimmal. S minél többet törtem a fejem, annál több választ kaptam a kérdéseimre. Aztán 1999-ben megnyitottam a Gondolatiskolámat. Gyerekeknek, ifjúságnak, a felnőttek bevonásával, remek munkatársakkal.

Milyen út vezetett a könyvíráshoz?
B. I.: Eredetileg az Egyszemélyes Színház egyik előadásának megírására kértem fel Örkény Istvánt 1973-ban. Mikor megmutattam a jegyzeteimet, ő beszélt rá, hogy könyvet írjak belőlük. Húsz évig írogattam, majd 1993-ban megjelent Hogyan lettem senki? címmel, ami nemcsak családregény, hanem kortörténet is. Olvasd a buszon! című kötetem rövid történeteihez Sajdik Ferenc csinált karikatúrákat. Égi játszótársak könyvemben anekdotákat írok azokról a pályatársakról, akikkel együtt játszottam.
hirdetés

Hogy történt, hogy öntől tanult Magyarország szirtakizni?
B. I.: Olaszországban, egy diszkóban tanultam meg az angol királynő tánctanárától szirtakizni. Itthon pedig Gaál Évával, az Operaház prímabalerinájával mutattuk be a táncot a televízióban. A lemezgyár megkeresett, és hat hét munka után megszületett Európában az első tánctanító lemez, melynek egyik oldalán a dal szólt, a másikon én tanítottam a táncot, a borítón pedig a lépéseket lehetett látni.

Ötven évig hű volt a Madáchhoz, azóta az Örkény Színházban játszik. Milyen volt Kovalik Balázzsal vagy Zsótér Sándorral dolgozni?
B. I.: Nagyszerű. Az Örkény Színház közelebb áll hozzám. 10 éve hívott az Örkény Kovalik Borisz Godunovjába. Kszényiját játszottam, Borisz lányát, akinek szerelmét, a cárevics Dimitrijt 7 éves korában megöleti Borisz, hogy megkaparintsa a hatalmat. Barbie babának öltöztettek, aki öregasszonyként még mindig siratja szerelmét. Csehov darabját, a Meggyeskertet Zsótér rendezte, aki a mindent megélt, bölcs szolgáló, Firsz szerepét bízta rám.

Szeptemberben a színikritikusok díjátadóján szavait hallva felkapták fejüket a jelenlévők. Hogy foglalta össze a művészet lényegét?
B. I.: Többek között Bergsontól idéztem: „A művészet a valóság közvetlen látása.”

Bemutatásra vár Enyedi Ildikó filmje, a Testről és Lélekről.
B. I.: Kis szerepem van a filmben, de nagyon örültem neki, mert szeretjük egymás munkáját Enyedi Ildikóval, és már régen szerettünk volna együtt dolgozni.

Mennyit tudhatunk meg készülő lemezéről?
B. I.: A lemezt Bandi ikerbátyámnak ajánlom 180 éves születésnapunkra, Ha még egyszer 80 éves lehetnék – salto mortale címen. A lemez bemutatója a Madách Színház Tolnay Szalonjában március 23-án 18.30-kor lesz, egy életmű-kiállítással egybekötve.

És még?
B. I.: Sokszínű, mint az élet. De hogy „egy” kíváncsiságát kielégítsem, van benne egy rapszám, amit az InFusion zenekar zenésített meg Lao-ce, az i. e. 6. században élt kínai filozófus szövegére.






vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor