RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. szeptember 22., péntek
Móric

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Új elnök a Szabadtéri Színházak Szövetségének élén
2017-03. szám / Jónás Ágnes

A tíz tagból álló Szabadtéri Színházak Szövetsége Pócza Zoltánt, a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház igazgatóját választotta új elnökének március 6-án. A lépésre azért volt szükség, mert a korábbi igazgató, Gedeon József tavaly novemberben, hosszan tartó, súlyos
betegséget követően elhunyt. „Az elnökséget nem pozíciónak élem meg, sokkal inkább egy olyan kultúraszervezői feladatnak, amellyel megpróbálom ezt a sokféle és sokszínű társaságot együttműködésre bírni” – mondja Pócza Zoltán, aki fontosnak tartja a korábbi igazgató művészi színvonalhoz való ra­gasz­ko­dá­sá­nak megőrzését és erősítését, s hiszi, hogy a magyar szabadtéri színjátszásnak óriási értékei vannak.

A Szövetség munkájában eddig alelnökként vett részt. Még mielőtt rátérnénk a jövőbeni tervekre, kérem, mesélje el, hogy milyen célok mozgatják a szervezetet!
P. Z.: A Szabadtéri Színházak Szövetségének célja, hogy összefogja a hivatásos magyarországi szabadtéri színházakat, erősítse a szabadtéri színházi kultúrát, emelje intézményeink társadalmi rangját, kap­cso­la­tot tartson a hazai szakmai szervezetekkel, intézményekkel, ható­sá­gok­kal. Tagjaink – Agria Nyári Játékok, Budapesti Nyári Fesztivál – Szabad Tér Színház, Egervári Várszínház, Esztergomi Várszínház, Gyulai Várszínház, Kisvárdai Várszínház és Művészetek Háza, Kőszegi Várszínház, Szarvasi Vízi Színház, Szentendrei Teátrum és Nyár, Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis – speciális területeken, nagy hagyománnyal rendelkező történelmi helyszíneken működnek, melyek önmagukban is értéket képviselnek, reprezentánsai a szabadtéri színjátszásnak. Ezek a helyszínek adják azt a keretet, ahol hitünk és szándékunk szerint minőségi színjátszást szeretnénk bemutatni. Nagy hangsúlyt fektetünk arra, hogy műsorainkat összehangoljuk, közösen új produkciókat is hozzunk létre, s hogy kapcsolatot tartsunk a külföldi fesztiválokkal, tapasztalatot és műsort cseréljünk.

Kőszegi kötelezettségei is vannak: a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínházat is vezeti. Mi módon segítik, hogyan könnyítik majd meg szövetségbeli munkáját az elnökségi tagok?
P. Z.: Kifejezetten kértem a tagok segítségét a speciális ügyekben való képviseletre. A tagság köreiben kiváló szakemberek dolgoznak, bekerült az elnökségbe a kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkező Bán Teodóra, a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ / Szabad Tér Színház Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, és ott van Nyakó Béla alelnök is, aki egyben a Kisvárdai Várszínház igazgatója – ő a határon túli kapcsolataival tudja segíteni munkánkat. Az egri Agria Nyári Játékok vezetője, Kelemen Csaba színészként is néz a világra, Árkosi Árpád, a Zsámbéki Színházi és Művészeti Bázis művészeti vezetője rendezőként is hozzá tud szólni a szakmai feladatokhoz, illetve a Magyar Színházi Társaságban tudja képviselni a szabadterek ügyét. Marketingoldalról nagyon számítok Solymosi Helénára, aki a szentendrei művészeti terület vezetője, és ott van még Vasvári Csaba, a Szentendrei Kulturális Központ előa­dó­mű­vé­sze­ti igazgatója, aki remélem, hogy a Színházművészeti Bizottságban is képviselni fogja közös ügyeinket. Az elnökséget nem pozíciónak élem meg, sokkal inkább egy olyan kultúraszervezői feladatnak, amellyel megpróbálom ezt a sokféle és sokszínű társaságot együttműködésre bírni, mert hiszem, hogy a magyar szabadtéri színjátszásnak óriási értékei vannak.

Születtek új döntések a legutóbbi elnökségi közgyűlésen?
P. Z.: Komoly kezdeményezést indítunk a minisztériumnál a célból, hogy egyaránt működhessünk szabadtéri színházak és minősített színházak formájában. Azon vagyunk, hogy kiemeljük és megtámogassuk azokat a színházakat, melyek az elmúlt évtizedekben már bizonyítottak, s letették névjegyüket a kultúra asztalára, továbbá fontosnak tartjuk azt is, hogy a minőségi, elgondolkodtató előadások mind a társadalmi életbe, mind pedig a kommunikációba beépüljenek. Az elnökválasztó közgyűlés kötelességének érezte, hogy tisztelegjen a nemrégiben súlyos betegség után elhunyt Gedeon József több évtizedes munkássága előtt, aki 1995-ben került a Gyulai Várszínház élére, vezetése alatt a nyári évad többhetes összművészeti fesztivállá bővült, s a Szövetségnek szintén két évtizeden át volt ügyvezető elnöke. A 2007 óta általunk adományozott, minden évben a MASZK Országos Színészegyesület gálaestjén átadásra kerülő Amfiteátrum-díj innentől kezdve az ő nevét viseli, melyet továbbra is olyan művészek, társulatok kapnak meg, akik/amelyek sokat tettek pályafutásuk során a magyar szabadtéri színházi kultúráért.
hirdetés

Kétségkívül hatalmas űrt hagyott maga után az igazgató, ráadásul nagyon korán, életének hatvanegyedik évében távozott közülünk. Mi az, amit muszáj megőrizni az ő örökségéből?
P. Z.: A művészi színvonalhoz való ragaszkodását továbbvinni és erősíteni kell. Az elnökség továbbra is gyulai székhelyen működik, hiszen Gedeon József neve összeforrt a várossal, a várszínház igazgatójaként olyan példaértékű művészeti produktumokat köszönhet neki az ország, mint például a Shakespeare Fesztivál.

Bizonyára nemcsak szakmailag, hanem emberileg is közel álltak egymáshoz. Milyennek ismerte őt?
P. Z.: Baráti viszony fűzött minket össze. Ha művészeti értékekről volt szó, rendkívül céltudatos, kompromisszumot nem ismerő emberként viselkedett, ragaszkodott az elveihez és a minőséghez. Szolidan, alázatosan élt, odaadással végezte a munkáját. Társadalmilag aktív, szabadidejében sokat utazó és a gasztronómia iránt érdeklődő volt, de egyáltalán nem volt az a bratyizó, túl közvetlen típus, az életét sem a nyilvánosság előtt élte. Úgy csinálta végig a 2016-os nyarat, hogy már tudta, mi vár rá, de betegségéről senkinek nem beszélt. Ezért is lepett meg sokakat a halála.






vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor