Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 28., csütörtök
Gedeon, Johanna

 
 
Nyomtatható változat
Jön
13. Shakespeare Fesztivál a Gyulai Várszínházban
Július 7–16.

2017-04. szám

A Gyulai Várszínházban 2017. július 7–16. között rendezik meg a 13. nemzetközi Shakespeare Fesztivált, ahol a legjobb magyar Shakespeare-előadások mellett külföldről is hívnak pro­duk­ció­kat, így látható lesz többek között szlovák, román, izraeli társulat és határon túli magyar

színházak produkciója is. Az idei kiemelt külföldi Shakespeare-előadás az izraeli Lear király (The Bastard’s story). A produkció 2016-ban a Valis Színházi Fesztiválon díjat is kapott. Az izraeli előadás egyik különlegessége, hogy a Shakespeare Fesztiválra most először sikerült izraeli társulatot meghívni. Látható lesz még a III. Richárd Zsótér Sándor rendezésében, a Tévedések vígjátéka Bocsárdi László ren­de­zé­sében a Harag György Társulattal, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház legújabb produkciója, a Shakespeare, Sonnet 66 Kokan Mladenovic rendezésében. Ezen kívül lesz idén is konferencia, filmvetítések, gasztronómia, illetve sok más érdekes esemény várja a nézőket a tíznapos fesztiválon. Infó: www.shakespearefesztival.hu.
hirdetés

Az összművészeti fesztiválon kiemelt produkciók: ExperiDance: Nostradamus – Világok Vándora, Csehov: Sirály, Molnár Ferenc: Egy, kettő, három, Paul Blake: Római vakáció, Virtuózok, Hair, Liliomfi, Majdnem valaki – Udvaros Dorottya zenés estje és még számos különleges program. Infó: www.gyulaivarszinhaz.hu



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor