RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. november 20., hétfő
Jolán

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
„Megtanultam vállalni a gondolataimat”
2017-04. szám / Jónás Ágnes

„Nagyon lázba tud hozni a munkám, örök kíváncsiság vezérel, nem is nagyon vagyok alkalmas az elégedettségre, a megnyugvásra, s igyekszem minél több szegmensét bejárni a hivatásom adta lehetőségeknek” – mondja Lovas Rozi, aki A játékos című, Fehér Balázs Benő rendezte
előadásban a meglehetősen extrovertált Mademoiselle Blanche szerepébe bújik, és három darab mellett a januárban bemutatott Futótűzben is játszik, melynek fókuszában egy menekült története áll. A Radnóti Színház Junior Prima-díjas színművésznőjével, Lovas Rozival a színjátszás iránti függőségről és a színház társadalmi felelősségéről is beszélgettünk.

A játékos című Dosztojevszkij-kisregényt viszonylag ritkán veszik elő rendezők. Szerinted miért érdemes színpadra vinni ma?
L. R.: A lélek, a jellemek és az emberek egymáshoz való viszonya mindig érdekes, függetlenül attól, hogy melyik században vesszük őket górcső alá. Ez a változatlanság számomra izgalmas, titokzatos és megfejthetetlen. A darabban is a titkokra, a tétekre, valamint az egyén cselekedeteinek mozgatórugóira koncentrálunk. A já­ték­füg­gő­ség áll a történet fókuszában, a főhős, Alekszej tudatosan lép bele a roulettenburgi kaszinók csillogó világába, de idővel elveszti a kontrollt a játék felett.

Milyen az általad megformált Mademoiselle Blanche?
L. R.: Semmiképpen sem visszafogott, szolid naiváról van szó, egy meglehetősen extrovertált, titokzatos és nem feltétlenül tiszta szándékú nőszemély.

A szerencsejátékozás egyrészt agyi kémiai változásokat beindító, függőséget is eredményező te­vé­keny­ség, másrészt egyfajta szerelem, adrenalinbomba, folyamatos izgalmi állapot, önmegerősítő folyamat is. Te hasonlóan tekintesz a színészi hivatásra? Olyan vagy, aki ha elmegy szabadságra, már a harmadik napon nem tud mit kezdeni magával, s menne vissza a színpadra?
L. R.: Abszolút! Nagyon lázba tud hozni a munkám, örök kíváncsiság vezérel, nem is nagyon vagyok alkalmas az elégedettségre, a megnyugvásra, s igyekszem minél több szegmensét bejárni a hivatásom adta lehetőségeknek. Meglehetősen maximalista vagyok, mindig bele tudok kötni saját magamba, és találok valami javítanivalót egy-egy szerepben. Évek óta nem voltam három napnál hosszabb szabadságon, de nem bánom, hogy most ilyen az életem.

Édesapád filmes és színházi díszlettervezőként is dolgozott, mégis féltett téged a színészi pályától. Pontosan mitől óvott?
L. R.: A kiszolgáltatottságtól. Ez egy olyan szakma, ahol az ember sosem egymagában működik. Kívülről talán úgy tűnik, hogy a színész a maga ura, azonban ez koránt sincs így. Tudni kell jó csapatjátékosnak lenni.
hirdetés

Az Alföldi Róbert rendezte Wajdi Mouawad-dráma adaptációjában, a Futótűzben is játszol. Az előadás húsbavágó, aktuális kérdéseket szegez a nézőnek, s noha a történet nem direkten a menekültkérdésről szól, mégiscsak az otthon elhagyásának kényszere áll a középpontjában, így nem nehéz párhuzamot vonni a híradásokból nap mint nap ránk ömlő valós és hatásvadász információkkal.
L. R.: Igen, de én inkább családtörténetnek nevezném. A néző egy olyan ember történetét ismerheti meg, aki arra kényszerül, hogy elhagyja a hazáját. Ő is annak a menekültáradatnak a része, amelyről rendszeresen hallunk, azonban itt vérrel, háborúval, gonoszsággal átitatott történettel, egyéni életúttal, emberek egymás ellen elkövetett bűneivel, titkokkal, a család által elkövetett hibák generációkra való öröklődésének hatásaival, tényeivel szembesülünk. A híradóból halljuk a szörnyűségeket, de sokszor, a megszokásnak köszönhetően átfolyik rajtunk a temérdek információ, s hajlamosak vagyunk megrántani a vállunkat, vagy elhamarkodottan ítélkezni. Elfelejtjük, hogy a borzalmak, amiket a televízióban hallunk, hús-vér emberekkel történnek meg. Ha a nézők közelről látják a Futótűzben a csak távolról ismert eseményeket, akkor talán jobban megértik a problémát. Ha csak annyit sikerül megmutatni ezzel az érzékeny és megható előadással, hogy a dolgok sokkal árnyaltabbak, akkor már elérte a célját.

Mire utalhat a címben szereplő futótűz?
L. R.: Allegorikus és asszociatív cím, akárcsak a darab. Ha egy kis dolgot megpiszkálunk, világokat, életeket dönthetünk romba. Néha elég egy szikra ahhoz, hogy mindent felperzseljünk magunk körül.

Alföldi Róbert kemény tempót diktáló rendező hírében áll.
L. R.: Ő olyan ember, aki nem szeret mellébeszélni. Konkrétumokban gondolkodik, a Futótűzön is érződik ez a markáns rendezői koncepció. Intelligens és érzékeny ember, aki egyébként profin távol tartja magától az érzelgősséget. Lehet az ő rendezői instrukcióit bántónak vagy keménynek érezni, de én egyáltalán nem vagyok egy sértődékeny típus, sőt, nyitott vagyok, mert nem gondolom, hogy én jobban tudnám megrendezni a darabot, mint maga a rendező. A próbák kezdetén gyakran éreztem azt, hogy futok az instrukciói után – még keresztül sem folyt rajtam az egyik, már jött is a másik. Szerettem Robi őrült tempóját, s a végére össze is értünk, azt hiszem.

Mondod, hogy nem vagy egy megbántódós típus. A két évadot megért, nagy sikerű Csak színház és más semmi sorozatban ehhez képest nagyon hitelesen hozod a díszlettervező Palotás Nóra figuráját, akinek mindennél jobban számít a környezete véleménye, gyakran marcangolja önmagát, lelkizik.
L. R.: Igen, bár azért Nóránál én azt hiszem, jóval lazább, önmagát képviselni tudó ember vagyok, jóllehet, legbelül talán legalább annyira érzékeny, rágódó és önmarcangoló típus, ugyanakkor a szakmámnak is köszönhető, hogy megtanultam képviselni az érdekeimet, vállalni a gondolataimat. Hiszem, hogyha az ember másokat nem bántva, szeretettől vezérelve áll ki az érdekeiért, s nem érzékenykedik feleslegesen, akkor az eredményre vezethet.




vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor