RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. november 20., hétfő
Jolán

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Hat héten át tartó programkavalkád Gyulán
2017-06. szám / Jónás Ágnes

A Gyulai Várszínház ötvennegyedik nyári fesztiválja ötvenöt programmal, három új színházi bemutatóval és öt fesztivállal várja a nézőket a hatszáz éves vár udvarán, a tószínpadon és a
város különböző terein felállított színpadokon június 29. és augusztus 13. között. Az összművészeti fesztiválról a színház megbízott vezetőjével, Varga Mariannával beszélgettünk.

Milyen szempontokat tartottak szem előtt az évad összeállításánál?
V. M.: Fontos szempont volt a nemrégiben elhunyt, szeretett igaz­ga­tónk, Gedeon József szellemi örökségének folytatása. Hosszú évek óta dolgoztam mellette a Gyulai Várszínházban, részt vettem a prog­ra­mok szervezésében, a külföldi produkciók kiválasztásában, tavaly novemberben pedig a város bizalmat szavazott nekem – ügyvezetőként összeállíthattam az idei évad műsorát. Ezúttal is szeretnénk igényes művészeti programot nyújtani minden korosztálynak és nézői ízlésnek hat héten keresztül a Gyulai Várban és környékén.

Kulcsár Noémi, Beczásy Áron, Balázs Zoltán – ők lesznek azon alkotók, akiknek darabjait a Várszínpadon láthatja először a közönség. Melyek lesznek ezek?
V. M.: A Szentivánéji álom című táncjáték lesz az első bemutató, melyet június 7-én és 8-án láthat a közönség. A produkciót Kulcsár Noémi koreográfus állítja színpadra – kortárs, modern értelmezésében, mai táncszínházi nyelven, a Tellabor táncosaival Felix Mendelssohn azonos című remekművére elevenednek meg Shakespeare alakjai. Második bemutatónk az Arany János-emlékévhez kapcsolódik – augusztus 4-én és 5-én Bocsárdi László tanítványa, Beczásy Áron rendezésében lesz látható A nagyidai cigányok. A vígeposz szövegének színpadra alkalmazása Vecsei H. Miklós munkáját dicséri, akit egyébként tavaly a III. Richárdban láthatott a közönség, ráadásul a shakespeare-i szöveget is ő ültette át kortárs stílusba. Harmadik bemutatóként a Balázs Zoltán vezette Maladype Színház művészei Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című darabját viszik színre, amely egyben a nyári évad zárása is lesz augusztus 11-én és 12-én.

Azt hiszem, Balázs Zoltán Tim Carroll Hamletjében nyújtott alakítása máig élénken él a gyulai közönségben.
V. M.: Így van! A Gyulai Várszínház visszatérő vendége ő, minden évben rendhagyó rendezői elgondolással érkezik hozzánk a társulatával. Koncepciója ezúttal az, hogy a Csongor és Tünde egymás mellett futó, szimbolikus, allegorikus és mágikus történetszálait DNS-spirálként tekeri egymásba, a produkciót zenei betétekkel, filmrészletekkel teszi teljessé.

Úgy tudom, az Arany János-emlékévhez is kapcsolódnak.
V. M.: A nagyidai cigányok produkció mellett az „Arany 200 busz” elnevezésű, egyedi látványvilágú mozgó kiállításon versek, képek, különféle dokumentumok és relikviamásolatok segítségével augusztus 3. és 6. között megmutatjuk az érdeklődőknek a költő-író életművét, költészetének máig tartó hatását és jelentőségét.
hirdetés


Öt fesztivállal is kedveskednek a kultúrára szomjazóknak, ezek közül az egyik a Nemzetközi Shakespeare Fesztivál, melyet tizenharmadik alkalommal, július 7-13. között rendeznek meg.
V. M.: A legjobb hazai Shakespeare-előadások mellett izraeli, román, szlovák és határon túli magyar színházak produkcióit is meghívtuk. Izraeli produkció még sosem szerepelt a fesztivál programjában, éppen ezért nagy örömmel tölt el bennünket, hogy elfogadták invitálásunkat, s bemutatják nálunk a The Bastard’s Story című produkciót, amely a Lear király feldolgozása. A produkció szerepelt már Szerbiában és Lengyelországban is, ahol 2016-ban a Valis Színházi Fesztiválon díjat is kapott. A korábbi évekhez hasonlóan idén is nagy hangsúlyt fektetünk a határon túli magyar színházak fellépési lehetőségére: Zsótér Sándor a III. Richárdot rendezi, melyben Balázs Zoltán lesz a főszereplő, Bocsárdi László a Tévedések vígjátékát állítja színpadra a szatmárnémeti Harag György Társulattal, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház a Shakespeare, Sonnet 66-ot adja elő Kokan Mladenovic rendezésében, a nagyváradi Teatrul Regina Maria előadásában pedig Az éjszaka szívében – A Lear történet lesz látható.

„A magasművészet és Shakespeare nem túl népszerű ma” – nyilatkozta hat évvel ezelőtt elődje, Gedeon József. Fesztiváljuknak sikerült megcáfolni ezt az állítást az évek során?
V. M.: Igen, és mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy az ország számos részéből érkeznek hozzánk a Shakespeare Fesztiválra, s rengetegen érdeklődnek az előadásainkról már jóval a programok meghirdetése előtt. Az angol drámaíró géniusz darabjai örök érvényűek, ezért műveinek mindig lesz létjogosultságuk.

További négy fesztivál várja a látogatókat. Melyek ezek és milyen egyéb programokkal lesz teljes a 2017-es repertoár?
V. M.: A Körös-völgyi sokadalmat július 1-jén és 2-án rendezzük meg a Békés Megyei Népművészeti Egyesülettel. Az Irodalmi Humorfesztivált július 17-én, 22-én és 23-án pedig a Gyulai Vár Jazz Fesztivál, valamint a Gyulai Vár Blues Fesztivál kínál izgalmas zenei kalandozást. Kiállítás is színesíti a programot: a tavaly az év kiállítása címet elnyert, Simándy 100 című, Simándy József operaénekes munkásságáról szóló tárlat július 17-én nyílik meg a kamaragalériában. A tíznapos Shakespeare Fesztivál konferenciával, filmvetítéssel, koncertekkel és gasztronómiával egészül ki. A Gyulai Vár és a belvárosi sétálóutca között helyezkedik el Békés megye egyik legjobb étterme, a Patrióta étterem, ahol Shakespeare korabeli menüsort is kóstolhatnak a vendégek.




vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor