RSS | Impresszum | Előfizetés  
  2017. szeptember 21., csütörtök
Máté, Mirella

 
 
Küldés e-mailben Nyomtatható változat
Interjú
Szeretet-díj
2017-07. szám / Bóta Gábor

Farkas Dénes a Nemzeti Színház társulata által megszavazott Sinkovits Imre-díjat kapott az évadzáró társulati ülésen. Igen fontosnak tartja, hogy a körülötte lévő emberek jó hangulatát elősegítse, a kreativitásukat ösztönözze.

Édesapád, Osztojkán Béla költő révén beleszülettél a művészetbe. Azt nem tudom, hogy előadó-művészethez volt-e köze.
F. D.: Nem volt. Lehet, hogy megharagudna azért, amit mondok, de nagyon lassan és komótosan olvasta fel a saját verseit.

Édesanyádról azt nyilatkoztad, hogy meglehetősen jó a hangja.
F. D.: A mai napig nagyon jó a beszédhangja, szépen intonál. Úgy nőttem föl, hogy ezt a hangot hallottam egész gye­rek­ko­rom­ban. Édes­a­pám hangja fád volt, ha meghívták a televízióba felolvasni a verseit, az nem volt különösebben sikeres, miközben az anyag igen jó volt. Én pedig az előadói szerepkört találtam meg magamnak.

Már gyerekkorodban?
F. D.: Tulajdonképpen igen. Kaptam egy csoportképet az óvodában és édesanyám kérdezte, hogy ki kicsoda, én pedig nem beszéltem róluk, hanem utánoztam, eljátszottam őket, a hangjukat, a gesztusaikat. Ekkor édesanyám mondta, hogy belőled biztosan színész lesz, hiszen a családban nevettek is a pro­duk­ció­mon. Mondtam, hogy rendben, akkor én színész leszek.

Teljesen simán vettek fel a színművészetire?
F. D.: Azt hiszem, hogy igen. Tudtak róla, hogy Osztojkán Béla fia vagyok, de a színművészetin a hátszél nem nagyon számít.

Miután végeztél, egyből a Nemzetibe kerültél.
F. D.: Ez Alföldi Róbertnek köszönhető. Ő akart egy fiatal csapatot, és egészen erős társaságot hozott oda, olyanokat hívott, mint Szabó Kimmel Tamás, Radnay Csilla, Bánfalvi Eszter, Szatory Dávid, Fehér Tibor, Mátyássy Bence, Makranczi Zalán. Kaptam tőle egy sms-t, hogy „Hívjon föl, Alföldi”. Felhívtam és mondta, hogy „Hát akkor én nagyon szeretném, hogy jöjjön a Nemzeti Színházba hozzám gyakorlatra”. Látta egy vizsgánkat, Shakespeare-monológokat mondtam Gálffi László rendezésében, azt mondta, hogy „Azért szeretném, hogy jöjjön, mert úgy látom, hogy maga érti is, amiről beszél”. Megszerettük egymást nagyon, iszonyatosan jó családi hangulat lett, Stohl András, László Zsolt, Hevér Gábor a barátaimmá váltak. Robi beültetett az igazgatói irodájába és azt mondta, hogy természetesen tartja magát ahhoz, amit megígért, és a gyakorlati év után jön a szerződés. Fantasztikus négy évem következett.

Szinte le se jöttél a színpadról.
F. D.: Akkor még nagyon fiatal voltam, ezért kaptam néhány mondatos szerepeket is, emiatt majdnem minden bemutatóban benne voltam. Havi harminckét előadást is játszottam.
hirdetés

Például a Bánk bán – juniorban meg is fogalmaztátok a fiatalok életérzését.
F. D.: Azt hiszem, hogy igen. A Bánk bán – junior bemutatója után azt éreztem, hogy ez pont a fiatalok generációjának szól, és valóban nagyon sokan is voltak a nézőtéren. Igen szép szériát futott a produkció, erőteljes rajongótábora volt.

Alföldi időszaka alatt a Sirályban Trepljov volt a legnagyobb szereped, ami már búcsút is jelentett az akkori korszaktól.
F. D.: Igen, és a Sirály volt az egyetlen olyan előadás, amit Vidnyánszky Attila tovább akart játszani, de aztán ez máshogy alakult. Szerettük ezt a produkciót, a Sirály tényleg jelentős feladat volt. Akkor még gyáva voltam, bizonytalan, Kulka mindig mondta, hogy nagyon halk vagyok, és hogy nem attól lesz valami hiteles, hogy halk, toljak rá valamit hangerőben, mert nem lehet hallani. Igyekeztem megfogadni a tanácsát.

Nem volt dilemma neked, hogy maradsz-e Vidnyánszkynál?
F. D.: Dehogyisnem, dilemma volt, de én szerintem igazából nem lettem Robi szűk csapatának a része, ezért nem voltam benne biztos, ha otthagyom a Nemzeti Színházat, akkor feltétlenül tud nekem feladatokat biztosítani. A Nemzetit tartottam legbiztonságosabbnak a pályán maradásra. Nem bántam meg ezt a döntésemet, azóta én is változtam, idősödtem, és jönnek a nagyobb feladatok. Például Puck a Szentivánéji álomban, a Cyranóban Christian, és csináltam önálló estet is.

Édesapád szövegeiből állítottad össze a Hazát és szerelmet keresek című estedet, és nyilatkoztad is, hogy majdnem ugyanazokat gondolod, amiket egykor ő.
F. D.: Hát most képzeld el, ez egészen döbbenetes. Negyvenéves volt, mire édesanyámmal össze­há­za­sod­tak, mire én mint alkotóember elkezdtem vele kommunikálni, addigra édesapám már idős volt. Igen nagy volt köztünk a korkülönbség, nem ismertem édesapámat mint művészembert. Nem beszélgettünk művészetről, meg arról, hogy ő egyáltalán hogyan él, mit gondol a nőkről, a szerelemről, az identitásáról, egyáltalán az életéről. És miután meghalt, ezekre az írásaiban mind-mind választ kaptam. Tavalyelőtt nyáron két hétre elmentem Balatonfenyvesre, vittem az összes írását, végigrágtam magam egy panzióban rajtuk, és ez életem legizgalmasabb belső utazása volt.

Az önálló estedet magad is rendezted, mert érdekel a rendezés.
F. D.: Nagyon szeretnék rendezni, iszonyatosan érdekesnek tartom azt a szervezői munkát, amit ez igényel. Rendezőként sokkal szélesebb spektrumban gondolkozhat az ember, mint színészként.

Sinkovits Imre-díjat kaptál az évad végén, amit a társulat tagjai szavaznak meg, szerinted miért voksoltak rád?
F. D.: Ez nem állami kitüntetés, nem szakmai díj, hanem én úgy mondom, hogy Szeretet-díj. Ezt nemcsak a színészek szavazzák meg, hanem a társulat minden tagja, a portás, a fodrász, a hangosítók, a világosítók is. Ez a díj valószínűleg a Nemzetiben töltött nyolc évemnek is köszönhető, szeretem ezeket az embereket, foglalkozom velük, kedves vagyok a folyosón, szórakozunk együtt, meg esténként néha bent maradunk, és akkor beszélgetünk. Azt gondolom, hogy szeretnek engem, örülnek, hogy a társulat tagja vagyok, és én is örülök, hogy a társulat része lehetek. A díj elvileg az évad legjobb alakításának és a társulatban feladatot vállaló színésznek szól, szerintem én nem ezért kaptam. A színészi munka ötven százalékának tartom a próbafolyamatokat és az előadásokat. A másik ötven százaléknak az életemben azt tartom, hogy a körülöttem lévő emberek jó hangulatát elősegítsem, a kreativitásukat ösztönözzem, és én ebbe energiát szoktam fektetni. A próbafolyamatok közben vagy akár az előadások közben izgalmas, meglepő és örömteli helyzetekbe hozzuk egymást, erre kifejezetten szoktam figyelni, talán ez is lehet az oka annak, hogy megszavazták nekem ezt a díjat.


vissza

Értékeléshez  jelentkezz be!
vissza a lap tetejére | küldés e-mailben | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Gyerek | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat | RSS |
2009 Copyright © Pesti Műsor