Impresszum | Előfizetés  
  2024. március 19., kedd
József, Bánk

 
 
Nyomtatható változat
Interjú
Isten és az ateista találkozása
2017-08. szám / Jónás Ágnes

Éric-Emmanuel Schmitt Az ismeretlen című drámája szeptember 7-én debütál a Rózsavölgyi Szalonban Fodor Tamás, Sütő András, Sztarenki Dóra, Varga Ádám szereplésével, Császi Ádám rendezésében. A történet nem sokkal az Anschluss után, 1938-ban játszódik, amikor az élete
végén járó Sigmund Freudot a Német Birodalom elismerő nyilatkozat aláírására akarja kényszeríteni, lányát, a szintén pszichiáter Annát pedig elhurcolják. Ugyanezen az éjszakán egy idegen érkezik az orvos dolgozószobájába, s ezzel kezdetét veszi egy intelligens, feszültségekkel teli diskurzus. A Sigmund Freud bőrébe bújó, Jászai Mari-díjas színművésszel, Fodor Tamással a szerep adta kihívásokról és az előadást mozgató kételyekről is beszélgettünk.

Az ismeretlen egy ateista orvos és az ember képében megjelenő, különös jelmezbe bújt vadidegen verbális párharcát tárja a néző elé.
F. T.: Többek között. Freud rendelőjében parázs vita bontakozik ki ideákról, pszichológiáról, Isten létéről, nemlétéről. Olyan fajsúlyos kérdések kerülnek terítékre, mint például hogy ha létezik Isten, hogy engedheti, hogy az emberiségen úrrá legyen a gonosz, miért enged teret az embertelenségnek, miért állítja az embert olyan erkölcsi di­lem­mák elé, amelyek elvehetik tőle az értelmes élet reményét. Schmitt darabja nem törekszik radikális állásfoglalásra, inkább kétségek és kérdések felvetésére helyezi a hangsúlyt. A kétely adja meg a drámai mozgást a színésznek is, az előadásnak is.

Bizonyára meglátott valamiféle pluszt a Schmitt-műben, amitől úgy érezte, hogy szívesen vállalja a főszereplő, a híres neurológus-pszichiáter, Freud megformálását.
F. T.: Az ismeretlen shakespeare-i erősségű helyzeteket és dialógusokat tartalmaz, tele van izgalmas fordulattal, nézőpontunk folyamatosan változik. A Freudot meglátogató idegent egyre több titok veszi körül – az előadás elején éppúgy gondolható betörőnek, mint szökött bolondnak, a Gestapo elől menekülő rabnak vagy Istennek. Olyan, mint egy krimi, ahol a néző bepillantást nyer a nyomozás részleteibe, a másokhoz való viszony is folyamatosan változik – ez számomra mindenképpen kihívás. Az U alakú nézőtér, az előadáshoz megálmodott autentikus kellék- és bútorvilág, valamint a folyton változó kameraállás, a fókuszpontok elmozdulása, reményeim szerint, csak tovább fokozza az izgalmakat. A történet idején Freud nyolcvanéves, gégerákkal küzd, én hetvenöt vagyok, és közvetlen közelről, a családomban voltam kénytelen végignézni, milyen szörnyű is a halál felé vezető út. Nekem most ezzel az emlékkel is meg kell küzdenem.

Foglalkoztatja az elmúlás gondolata?
F. T.: Nem akarok az elmúlásra gondolni, mert akkor folyton végrendelkeznék, pedig nekem még holnap és holnapután is van dolgom. Mindig mondogatom, hogy ugyan nyugdíjas vagyok, de nem szeretnék nyugdíjba vonulni. A haláltól sem félek. „Nem is a haláltól való félelem a legrémisztőbb, hanem a becsapottság, hogy életet ígértek nekünk” – mondja az előadás egyik jelenetében Freud.
hirdetés

Milyen érveket hoz fel Freud Isten nem-létét bizonyítandó?
F. T.: Az ismeretlen látogató szerint Freud azért vetíti egy apa képét Istenre, mert egyedül van és szeretethiányos. Freud tisztában van azzal, hogy az Istenbe vetett hit, a hozzá való fohászkodás erőt adhat az embereknek a szenvedések elviseléséhez, de szerinte az ilyesmi csak „tüneti kezelés” lehet. „Minden porcikám hinni akar, nagyon boldog lennék, ha hinnék, de ez egy veszélyes vágy. Az igazságra nézve veszélyes, mert a hit egy illúzión keresztül láttatja a valóságot” – mondja az ismeretlennek. Egyébként az orvos nem is érti, hogy ez a különc, magát Istennek valló látogató miért nem inkább egy papot vagy rabbit látogat meg. Aztán kiderül, hogy azért nem, mert Isten is rettenetesen magányos, és elege van abból, ahogy ezek a hivatásos rajongók imádják. Schmitt művében, akárcsak Az ember tragédiájában, Istennek szüksége van arra, hogy olyasvalakivel találkozzon, aki kétségbe vonja a létezését.

Schmitt egy rádióhallgatással töltött éjszaka kezdte írni a darabot, amikor az egymás után következő sok rossz hír hallatán úgy érezte, megkérdőjeleződik a saját hite. Mennyire érzi azt a kiábrándultságot, elkeseredettséget, amit Schmitt nyolcvan évvel ezelőtt érzett?
F. T.: A kiábrándultság a lét mostohatestvére. A ráció és a felelősség viszont testvérek. Aki hozzám hasonlóan racionálisan gondolkodik, és igyekszik illúziók nélkül nézni a világot, hajlamos a kiáb­rán­dult­ságra, de „nem engedi magát megtörni”. Freud számon kéri Istentől az ígéreteit. Sőt, hazugnak és csalónak nevezi. „A rossz, amely egymás ellen fordítja az embereket, épp a békesség ellentéte! Amit egy anya két melle közé fészkelődött fej melegében ígértek, amikor a világ még csupán két ölelő kar volt, amely cumisüveget, álmot és simogatást adott. És eltűnt! Egy újabb be nem tartott ígéret!” – mondja Freud.

Erről eszembe jut az Oscar-díjra jelölt Véres gyémánt című film egyik jelenete, amelyben Leonardo DiCaprio azt mondja: „Azon gondolkodom néha, hogy megbocsátja-e valaha az Isten azt, amit egymással teszünk. Aztán körbenézek, és rájövök, hogy Isten már rég itt hagyott minket.”
F. T.: Azt gondolom, hogy nem háríthatjuk mindig másra a felelősséget, nem tehetjük meg, hogy kiábrándultan hátra dőljünk. Bízom abban, hogy az előadás során a néző ráébred, hogy a világot terhelő borzalmak előidézésében kollektív felelősségünk van.



vissza
vissza a lap tetejére | nyomtatható változat



 
 
Színház | Mozi | Zene | Art | Családi | Könyv | Gasztro
Kapcsolat | Impresszum | Előfizetés | Médiaajánlat
2009-2023 Copyright © Pesti Műsor